Wilders nem örül az EU Nobel-békedíjának

Vegyesen értékelték az Európai Unió Nobel-békedíját a holland politikusok; 2012-ben a 27 tagú közösség kapta a norvég Nobel-békedíj bizottság kitüntetését, amely méltó elismerése a közösség közel hatvanéves munkájának. Az Európai Bizottság elnöke, Jose Manuel Barroso szerint a kitüntetés nem csak a szevezet, hanem az 500 millió uniós állampolgár érdeme is egyben. A jellegzetesen uniópárti holland politikai elit is hangot adott elégedettségének az európai integráció díjával kapcsolatban.

Mark Rutte miniszterelnök szerint a díj odaítélése bizonyítéka annak, hogy az Európai Unió története során mindvégig jelentős szerepet játszott a demokrácia, béke és biztonság terjesztésében.  A szociáldemokrata Diederik Samsom hasonlóképpen vélekedik, ugyanakkor felhívta az uniós politikusok figyelmét a díjjal járó következményekre. Szerinte bár a Nobel-békedíj hatalmas megtiszteltetés, érezni kell a vele járó felelősséget.

Mindezek ellenére többen nem osztották azt az álláspontot, hogy a díj hatalmas megtiszteltetés lenne.  Alexander Pechtold, a D66 párt vezetője szerint a Nobel-békedíj lényege, hogy egy személyt tüntessenek ki vele, így lehet igazán inspiráló. Nem meglepetés, hogy a nyíltan euroszkeptikus Geert Wilders  sem örült az Európai Unió sikerének. A politikus véleménye szerint a közösség csak azért részesült Nobel-díjban, hogy a válságot ellensúlyozni tudják valamivel. Szerinte ezek után azon sem kéne csodálkozni, ha az Európai Tanács elnökét Herman van Rompuyt Oscar-díjban részesítenék.

Tamara Judi

Felkapott hírek

Friss hírek

2020-ra halasztódik Észak-Macedónia és Albánia EU-csatlakozásának kérdése

Noha az európai uniós csúcstalálkozón a legtöbb tagállam az unió bővítése mellett érvelt, nem volt egyetértés Észak-Macedónia és Albánia csatlakozási tárgyalásainak megnyitását illetően, ezért a kérdés 2020-ban ismét a tagországok vezetőinek asztalára kerül - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a kétnapos EU-csúcsot követően tartott sajtótájékoztatóján pénteken.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás