Liberális mélyrepülés, stabil Munkáspárt Nagy-Britanniában

A szeptember-októberi pártkongresszusok több jövőre vonatkozó kérdésre is keresték a választ, hiszen a brit pártoknak nemcsak a 2015-ben esedékes parlamenti, hanem a 2014-es EP-választásokra is fel kell készülniük. Különösen a liberális demokratáknak van szükségük minél hatékonyabb eszközökre a túlélés érdekében, ugyanis a nemrégiben közzétett közvélemény-kutatások szerint egy napokban esedékes választáson a vert mezőnyben végeznének. Mindeközben a Munkáspárt vezető helye stabilnak látszik.

A koalíció 2010-es bejelentése nem volt drámai meglepetés a brit szavazók számára, ugyanakkor az eltérő ideológiák és választási ígéretek miatt nehéz volt elképzelni egy működő kormányt a konzervatívok és a liberális demokraták vezetésével. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a szavazók nem igazán barátkoztak meg a közös vezetés gondolatával és eddigi eredményeivel. Bár a konzervatívok 2005 szeptembere óta nem “élvezhették” ennyire kevés brit polgár támogatását, az elégedetlenség elsősorban a liberális demokraták szavazóit tizedelte meg.

A friss közvélemény-kutatások szerint egy napokban tartandó választás kimenetele erősen megtépázná a liberálisok parlamenti pozícióit: a jelenlegi 57 helyből mindössze 32-t tarthatnának meg, ez mindösszesen a voksolók 14 százalékának bizalmát jelentené. A helyzet még szomorúbbnak látszik a többi párt eredményével összehasonlítva: a Munkáspárt 10 százalékpontnyi előnnyel, 41 százalékkal vezeti a listát, a konzervatívok 31 százalékkal követik Ed Miliband pártját. A liberálisok a harmadik helyet foglalják el a rangsorban, egyenlő százalékponton osztozva a kisebb pártokkal, amelyek össztámogatottsága szintén 14 százalék. Közülük is kiemelkednek a zöldek 6 százalékkal, de a kisebb nacionalista pártok sem teljesítenek rosszul. Egyes közvélemény-kutatások még a fentinél is gyászosabb számokat tettek közzé a liberálisok támogatottságáról: a 2010-es 23 százalékos eredményből mára mindössze 10 százalék maradt meg, és a párt vezetőjének, Nick Cleggnek is erősen megzuhant a népszerűsége.

A koalíció teljesítménye rendkívül visszás, a sikerek mellé egy-egy óriási bukás is társítható. 2010-ben két nagyszabású tervvel fogott bele a kormányzásba a konzervatív-liberális tandem: a politikai program középpontjában a közösségi szektor átalakítása és a gazdasági növekedés fellendítése állt. Míg az egyik területen pozitív változásokat sikerült kieszközölni, a másikon csak több kérdőjel és probléma született. Gazdasági oldalról megközelítve az elemzők igen elismerően nyilatkoznak a koalíció teljesítményéről. A koalíció elképzelése szerint a meglévő költségvetési hiány menedzselése volt a legfontosabb előttük álló feladat. Az állami kiadások megnyirbálása, annak egyik legbiztosabb fegyverével, a privatizációval, valamint a kis- és középvállalkozások nagyarányú támogatása újra, bár kismértékű, növekedési pályára állította a brit gazdaságot. Amekkora siker volt az állami kiadások átszervezése, legalább akkora kudarcot eredményezett a kormány decentralizációs kísérlete, amely sem az egészségügy területén, sem a városok politikai és gazdasági erejének megnövelésének kérdésében nem mutatott jelentősebb előrelépést. 

A liberális szavazók eltünedezése több tényezővel is indokolható. Egyesek a legkevésbé aggodalmat keltő “a történelem ismétli önmagát” magyarázattal kívánják igazolni a jelen korántsem kimagasló értékeit. Thatcher miniszterelnöksége idején a félidős adatok 24 százalékos leszakadást mutattak a Munkáspárt mögött, ám Thatchernek ennek ellenére sikerült megtartania pozícióját. Hasonló forgatókönyvben reménykednek egyes csoportok a liberális párton belül is: véleményük szerint pusztán a félidős elégedetlenség és bizonytalanság tükröződik a kellemetlen eredményeken, és nem az emberek teljes elpártolása a párt mellől. Talán ezt a vélekedést támasztja alá, hogy a párt országos szinten mért alacsony elismertsége helyi szinten nem érvényesül, és helyi politikusai változatlan népszerűségnek örvendenek saját választói kerületeikben.

Mások Nick Clegg személyében keresik a hibát. Az ezen az állásponton lévők közül többen is hangsúlyozzák, hogy a konzervatívokkal való közösködés óriási hiba volt a liberális vezető részéről. Clegg ellenzői színtelennek és súlytalannak találják a kormányban mutatott politikáját, aki nem volt képes pártjának egy komolyabb elképzelését sem áterőltetni a konzervatív oldalon. A The Economist brit gazdasági-politikai hetilap Nagy-Britanniával foglalkozó blogján egy írás párhuzamot vont Nick Clegg liberális pártja és Hollandia azonos erői között, kiemelve, hogy míg Hollandiában a választások közeledtével az emberek előszeretettel állnak ki a liberális párt mellett, hogy minél erősebb pozícióhoz juttassák a koalíciós kormányban, Clegg nem számíthat hasonló választói nyomásra az Egyesült Királyságban. Bírálói már meg is találták a tökéletes helyettest a vállalkozásügyi miniszter, Vince Cable személyében. A felmérések is azt mutatják, hogy Cable személye pozitívan befolyásolná a liberális párt megítélését, és a pártra szavazók aránya mintegy 5 százalékponttal növekedne, és a meglévő parlamenti helyekből is csupán 7 veszne el.

Azonban minden indok közül a legvalószínűbbnek a párt kormányon mutatott összteljesítményében való csalódottság tűnik. Sokan vélik úgy, hogy a párt identitásválságban szenved, amelynek gyökerei egészen a párt megszületéséig vezethetők vissza. A párt a liberális és a szociális demokrata erők egyesüléséből jött létre 1988-ban, és ez a kettősség a mai napig rányomja a bélyegét a párt politikájára. A következő évek nagy feladata lesz Nick Clegg, esetleg egy új vezér számára, hogy egy egységes képet alakítson ki a pártról, törekvéseiket egy hangon szólaltassák meg, és terveik és elképzeléseik is egy ideológiai síkra legyenek felfűzve.

Rossz fényt vetett a liberális frakcióra, hogy előzetes terveik közül gyakorlatilag egyiket sem sikerült megvalósítani: elmaradt az alkotmány reformja, nem sikerült bevezettetni az úgynevezett alternatív szavazást, amelynek eredményeképpen a győztes mögött végző pártok is nagyobb szerephez és lehetőséghez juthatnának. Szintén elmaradt az adórendszer átalakítása és a környezetvédelmi politika reformja is. Sok elemző úgy véli, hogy a párttól való elfordulás alapja a George Osborn által hirdetett gazdaságpolitika melletti kiállás, amely csak még nehezebb helyzetbe hozta azokat a rétegeket, amelyeket elméletileg a liberálisok vettek szárnyaik alá. Szintén nem vetett jó fényt a pártra, hogy belement az egyetemi tandíjak megemelésébe, ezzel a lépéssel sok fiatal szavazót idegenítettek el maguktól.

Politikai öngyilkosság lenne a párt részéről, ha a 2015-ös választásoknak ismét a konzervatívokkal karöltve futnának neki, valószínűleg maradék támogatottságuk is elveszne. Ha vezető pozícióban akarnak maradni – márpedig ez minden párt és politikus vágya világszerte – kézenfekvő megoldásnak tűnhet a Munkáspárttal való szövetségkötés. A pártpolitikusok ezirányú lépéseit a választók nagy része támogatná. A liberális beállítottságú voksolók 54 százaléka kiállna a párt baloldali fordulata mellett, és a pártszimpatizánsok mintegy 43 százaléka állítja, hogy inkább baloldali gondolkodásúnak vallja magát. Bár Clegg nincs teljes mértékben elragadtatva az ötlettől, hogy társuljanak a munkáspártiakkal, ugyanakkor minden megoldás jobb lehet a teljes választási katasztrófánál, ami rá és pártjára vár. A liberális párt elképzelése szerint ellensúlyozhatnák a Munkáspárt elmúlt időszakban mutatott antiliberális attitűdjét, amely nemcsak hozzájárulhatna népszerűségük növekedési pályára állásához.

A liberálisok ötletének legnagyobb akadálya maga Ed Miliband lehet, aki a korábbiakban már kijelentette, hogy semmilyen körülmények között nem hajlandó együttműködni a liberálisokkal. Abban az esetben talán fordulna a kocka – bár ez a feltevés nem Milibandtől származik – ha a vezetői poszton Cable felváltaná Clegget. Az elmúlt napokban több jel is arra utalt, hogy már megkezdődött a közeledés Cable és a Munkáspárt között. Azonban azt sem árt tisztázni, hogy a Munkáspárt jelenleg rendkívül stabil pozíciója nem biztos, hogy egészen a választásokig megingathatatlan marad, és ennek, akárcsak a párt feltámadásának, Miliband lehet az okozója. A közvélemény-kutatások rávilágítottak, hogy Miliband népszerűsége nem korrelál a pártéval, és ha nem sikerül belopnia magát a nép szívébe a választásokig, könnyen lehet, hogy a pártszavazatok is elmaradnak. Bár a konzervatívok konferenciáját csak a következő héten rendezik, az már most kijelenthető, hogy látványos átalakulásnak lehetünk szemtanúi az elkövetkezendő években, amely akár meglepő eredményhez is vezethet mind az EP-, mind a parlamenti választásokon.

Felföldi Rita

Felkapott hírek

Friss hírek

A szerb ellenzéki pártok a választás tömeges bojkottjára készülnek

Sorra jelentik be a szerbiai ellenzéki pártok, hogy a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) szerintük elnyomó és kirekesztő politikája elleni tiltakozásul nem kívánnak részt venni a tavaszi parlamenti választáson. Így két kérdés vetődik fel: képesek lesznek-e ezek a pártok a következő fél évben is kitartani jelenlegi elhatározásuk mellett, és ha igen, milyen lesz a csak kormánypárti politikusokból álló szerbiai törvényhozás a következő négy évben?

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás