Már Varga Mihály is kételkedik az IMF-megállapodásban

Varga Mihály a Heti Válasznak adott interjújában elmondta, személyesen reméli, hogy a szóbeli egyeztetéseket követően felgyorsulnak az IMF tárgyalások, de hozzátette, ha az elemzői véleményeket olvassa az ember, az az érzése, hogy Magyarországnak nem is kell IMF hitel, mert kedvező a nemzetközi hangulat. A magyar állam 2013 közepéig biztosan tudja finanszírozni magát, szerencsés helyzetben akár tovább is, tette hozzá. Varga kiemelte, hogy a megbízatása nem kimondottan az IMF hitelkeretre szól, hanem azt tekinti eredménynek, ha az ország finanszírozása és működésére számára a legjobb feltételrendszert alakítja ki.

Az EU-val folytatott tárgyalásokról kiemelte, hogy a kormánynak október 5-ig kell bemutatnia, hogy milyen intézkedésekkel tartanák 3% alatt a költségvetési hiányt. Az IMF október 14-i tokiói közgyűlésén Varga képviseli hivatalosan Magyarországot, ezután indulhat

Összességében az kezd kirajzolódni, hogy a kormány korábbi megosztottsága az IMF hitel kapcsán egyre inkább abba az irányba fordul, hogy nincs is igazán szükség a hitelkeretre. Orbán Viktor korábban kiemelte, hogy ha nehezebben is, de IMF védőháló nélkül is működik az ország, míg Varga Mihály mindig hangsúlyozta a hitelkeret gyors megkötésének szükségességét. E nyilatkozatok után azonban már kisebb esélyét látjuk, hogy Magyarország megállapodik a Valutaalappal.

Kitekintő / Equilor

Felkapott hírek

Friss hírek

Megalakult az új parlament Észak-Macedóniában

Kedden Szkopjéban megalakult az új észak-macedón parlament, a képviselők megbízatását hitelesítették, az ülést azonban ezt követően megszakították, és csak akkor folytatódik a házelnök és helyettesei megválasztásával, amikor már tudni lehet, ki képes megszerezni a képviselők többségének a támogatását.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás