_

Berlusconi beszólt Merkeléknek

Ismét Silvio Berlusconin a nemzetközi közvélemény rosszalló tekintete, aki párttársának római könyvbemutatóján megragadta az alkalmat, hogy az eurót és Merkelék szolidaritást nélkülöző viselkedését támadja. A volt miniszterelnök szerint nem történne tragédia, ha Németország elhagyná az eurózónát. Kritikája nem kímélte a jelenlegi olasz miniszterelnököt, Mario Montit sem. A fejmosásban részesültek reakciója nem sokáig váratott magára: az olasz Képviselőház elnöke felelőtlennek, Merkel pedig abszurdnak nevezte Berlusconi kijelentéseit.

Évezredes falak közt a jelen problémáiról

Csütörtök este a Hadrianus császár tiszteletére emelt templomban gyülekező meghívottak a politikus és közgazdász Renato Brunetta A nagy átverés című könyvének bemutatójára készültek, távozásukkor azonban már alighanem mindegyikük Silvio Berlusconiról beszélt – csakúgy, mint az olasz sajtó. A volt miniszterelnök ugyanis úgy döntött, az ókori Róma dicső császárára emlékező falak méltó környezetet, párttársának könyvbemutatója pedig megfelelő alkalmat szolgáltat arra, hogy ismét hangot adjon negatív véleményének az euróval, Németországgal és a miniszterelnöki székben őt követő Montival kapcsolatban.

„A nagy átverés az euró”

„A nagy átverés az euró, mivel nem áll mögötte támaszként egy központi bank” – jelentette ki Berlusconi, reflektálva az általa bemutatandó könyv címére. Az EU tagállamai lemondtak a monetáris politika nemzeti szabályozásáról, amelynek jogát az unióra, az Európai Központi Bankra ruházták át. Az EKB azonban nem rendelkezik valódi banki jogosítványokkal, amennyiben nem vállalhat garanciát azon országok államadósságáért, amelyek a pénznyomtatás jogát neki átengedték, és így ezen tagállamok ki vannak szolgáltatva a nemteljesítés kockázatának. Berlusconi emlékeztetett arra, hogy amikor ő állt a kormány élén, igyekezett nyomást gyakorolni annak érdekében, hogy az EKB megkapja ezt a jogosítványt, mivel így sikerült volna megnyugtatni a beruházókat. A Monti-kabinet azonban szerinte túl engedékenyen viselkedik.

Miért retteg Merkel az inflációtól? 

Berlusconi kitart amellett, hogy néhány százalékpontnyi infláció egyenesen jót tenne a gazdaságnak, Németország azonban ezzel nem ért egyet. Merkel és a Bundesbank kemény inflációellenes álláspontját Olaszország volt miniszterelnöke azzal magyarázza, hogy Németországban még élénken él a Weimari Köztársaság emléke, amely – részben a magas inflációnak köszönhetően – legyengítette a német gazdaságot, és ezzel a nácizmus és Hitler karjaiba taszította az országot.

A célkeresztben: Németország

„A fiskális paktum a Németország által érvényesített politika eszméit tükrözi; egy olyan hegemón országét, amelynek szolidáris államként kellett volna viselkednie, ezt azonban nem tette meg” – folytatta beszédében Berlusconi. Az EKB szélesebb jogkörrel való felruházása mellett a válságból való kilábalás másik lehetőségeként Németország euróövezetből történő kilépését említi, amely szerinte „egyáltalán nem lenne tragédia, sőt, egy olyan lehetőségről van szó, melyet sok német bank fontolóra vesz”. Az eurózóna elhagyása azonban nem kívánatos megoldás, így a politikus az EKB-nak adandó végső hitelezői jogosítvány mellett teszi le voksát, és továbbra is élénken támogatja a bank jelenlegi olasz elnökének, Mario Draghinak beavatkozáspárti álláspontját. Berlusconi kétségeit fejezi ki a frissen életbe lépett ESM hatékonyságával kapcsolatban is, mivel ahhoz, hogy a bajba jutott államok segítséget kapjanak, olyan megszorításokat kell vállalniuk, amelyek szerinte a gazdaság összeomláshoz vezetnek.

Válasz Berlinből

Angela Merkel nem késlekedett reagálni olasz kollégájának véleményére. A kancellárasszony szóvivője szerint „abszurditás azt feltételezni, hogy Németország kilépése az euróövezetből nem okozna tragédiát”. Ezenkívül afelől is biztosította a közvéleményt, hogy Angela Merkel jó viszonyban és szoros együttműködésben dolgozik Berlusconi utódjával.

A célkeresztben: Mario Monti

A Monti által irányított szakértői kormányt Berlusconi lemondását követően, 2011 novemberében nevezte ki Giorgio Napolitano köztársasági elnök annak céljából, hogy meghozza a megfelelő válságkezelő gazdasági intézkedéseket. A Szabadság Népe bizalmat szavazott a jelenlegi kabinetnek, a jobbközép párt vezetője azonban most kemény kritikával illeti Monti tevékenységét. Berlusconi szerint az adóemelés szorongással, aggodalommal és a jövő iránti félelemmel tölti el az olasz családokat, akik gyakorlatilag egy „pénzügyi rendőrállamtól való rettegésben élnek”. Gianfranco Fini, a Képviselőház elnöke felelőtlennek nevezi Berlusconit, mivel kijelentésével szinte adócsalásra bátorítja az olaszokat.

Monti vs. Berlusconi

A tavasszal esedékes olaszországi választások kapcsán felmerül a kérdés: mi lesz Mario Monti sorsa? A kormányfő pár napja New Yorkban kijelentette, nem indul a választásokon, azonban ha a szükség úgy kívánja, továbbra is kész segíteni országát. Angela Merkel szimpatizálni látszik a Monti-kabinet mandátumának meghosszabbításával, és hasonló hírek érkeznek a tengerentúlról is. Monti nem csak az amerikai befektetők szemében tűnik biztonságos választásnak; a Fehér Ház szerint továbbra is kapocs lehet Németország és az Egyesült Államok között, ahogy Barack Obama fogalmazott: Monti „lefordítja nekünk a német gondolkodást”.  Ezenkívül kiáll az európai közös valuta mellett, míg Berlusconi keményen támadja azt, írja a La Repubblica olasz napilap. Olaszországban a szakértői kormány elleni egyik legfőbb kritika annak hiányzó legitimitása, mivel a kabinet nem a választópolgárok jóvoltából működik.

Az ellenzék véleménye egyértelmű: új kormányfőre van szükség, akit a demokratikus államok szabályai szerint a népnek kell megválasztania. Monti természetesen Olaszországban sem marad támogatók nélkül; Sergio Marchionne, a FIAT vezérigazgatója a szakértői kormány mandátumának meghosszabbítását sürgeti, mondván Monti maradása „hatalmas előrelépés lenne az ország számára”.

Tóth Barbara

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás