A királynő bocsánatáért esedezik a BBC

A BBC egyik munkatársa megsértette a királynő személyét érintő protokollt, és egy reggeli műsorban kiteregette Erzsébet személyes véleményét Abu Hamza ügyéről.

Sajnálatát fejezte ki, a brit közszolgálati hírcsatorna, a BBC, hogy reggeli rádióműsorában Frank Gardner megfeledkezett a királynő személyes gondolatait érintő hallgatólagos protokollról, és elárulta, miként vélekedett az ország államfője az észak-londoni muszlim vallási vezető, Abu Hamza tevékenységéről annak elfogatását megelőzően.

A sajtóorgánum munkatársa szerint a királynő rendkívül feldúlt volt amiatt, hogy Abu Hamza nyilvánvaló törvénysértése és a britek elleni offenzív fellépése ellenére a rendvédelmi szervek tehetetlennek látszanak, és nem képesek érdemben megakadályozni a vallási vezető felbújtó ténykedését – közölte összefoglalójában a The Guardian című brit napilap. Az interjú során Gardner azt is közölte, hogy a királynő még a hivatalban lévő belügyminiszterrel is beszélt az ügyről, és lobbizott a radikális szónok bebörtönzése mellett.

A brit hagyományok szerint a királynő politikai kérdésekben nem foglalhat állást nyilvánosan, és a négyszemközti beszélgetések során megosztott véleményét is diszkréten kell kezelni. Az interjú végével gyakorlatilag egyidőben meg is született a BBC sajtóközleménye, amelyben a műsorkészítők mellett maga az interjúalany is bocsánatot kért az egyezség megsértése miatt, és elismerte, mélyen megbánta meggondolatlanságát.

A királyi család nem kívánt reagálni a történtekre. A média munkatársai megszólaltatták a királynő vélt beszélgetőpartnerét, azonban David Blunkett egykori belügyminiszter kategorikusan kijelentette, a királynő nem vele osztotta meg nézeteit.

Mint ismeretes, a 2004 óta börtönben lévő Abu Hamzát terrorizmus vádjával szeretné bíróság elé állíttatni az Egyesült Államok, ugyanis a gyanú szerint néhány társával együtt az 1990-es évek végén terroristaképző tábort kívánt létesíteni az Államok területén. A per lefolytatása érdekében az USA kiadatási kérelmet nyújtott be az Egyesült Királysághoz, amelyet a brit bíróság jóvá is hagyott. Abu Hamza az Emberi Jogok Európai Bíróságánál fellebbezett a döntés ellen azzal az indoklással, hogy az Egyesült Államokban embertelen körülmények között lenne kénytelen letölteni büntetését. A strasbourgi székhelyű intézmény elutasította Abu Hamza kérelmét, és szeptemberben az ítélet jogerőre emelkedett.

Felföldi Rita

Felkapott hírek

Friss hírek

Az ujgur átnevelőtáborokat leleplező titkos kínai dokumentumokról közölt cikket a NYT

A New York Times több mint 400 oldalnyi, kiszivárgott kínai kormányzati dokumentumról közölt cikket, amely a Hszincsiangban élő muszlim kisebbségek - becslések szerint mintegy egymillió ujgur, kazah és egyéb nemzetiség - tömeges internálásának részleteit fedi fel. A kínai kormány hétfőn fércmunkának nevezte a lap hétvégi tudósítását, amely Peking szerint szelektíven értelmezi a tényeket.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás