Marine Le Pen betiltaná a muzulmán kendő és a kipa viselését

Megtiltaná a muzulmán fejkendő és a zsidó fejfedő, a kipa viselésének engedélyezését nyilvános helyeken Marine Le Pen. A francia szélsőjobboldali Nemzeti Front elnökének véleménye hatalmas felháborodást váltott ki a párizsi kormányzat és az ellenzék részéről is.

A szélsőjobboldali politikus szerint a tiltást “az üzletekben, a tömegközlekedési járműveken és az utcán” is el kellene rendelni – mondta Le Pen a Le Monde című napilap péntek délutáni számában megjelent interjúban.

A francia parlament 2004-ben fogadta el a közoktatás vallási semlegességének szavatolására hivatott törvényt, amely tiltja a tanulók felekezeti hovatartozására “tüntetően” utaló bármely vallási szimbólum viselését az alap- és középfokú állami tanintézményekben. A jogszabály egyaránt tiltja a keresztény elkötelezettségre utaló nagyméretű feszület, a zsidó vallás előírásainak tiszteletét tükröző kipa, illetve az iszlám hagyományokat követő muzulmán kendő viselését az állami iskolák falain belül.

A törvény megalkotásakor a célpont az iszlám fejkendő volt, ugyanis a muzulmán országokból érkezett bevándorlók leszármazottainak leánygyermekei körében egyre inkább hódított az iszlám hagyományokhoz alkalmazkodó viselet. A tiltás a magániskolákra nem vonatkozik, az egyetemek vezetősége pedig maga dönt a szabályozásról. Az egyéb állami munkahelyeken, például kórházakban vagy önkormányzati hivatalokban szintén tilos a női dolgozóknak a kendő viselete, de ez nem vonatkozik az ügyfelekre vagy a betegekre.

A Nemzeti Front idei választási programjában minden nyilvános helyen szorgalmazta a muzulmán kendő betiltását. A Le Monde azon kérdésére, miszerint bármilyen vallási hovatartozásra feltűnően utaló viseletet, így a kipát is betiltaná-e Le Pen, a politikus azt válaszolta: “Egyértelmű, hogy ha nem engedélyezzük a muzulmán fejkendőt, akkor a kipát is ki kell tiltani a nyilvános helyekről”.

A nyilatkozat apropóját az iszlámellenes amerikai film, illetve a francia Mohamed-karikatúrák miatt a muzulmán világban nem szűnő tiltakozások adták, amelyek miatt Franciaország pénteken zárva tartotta a nagykövetségeit, konzulátusait és iskoláit mintegy húsz iszlám országban.

“Minden (vélemény), amely ellentétet szül és megoszt, ügyetlen. Ezért kell nekünk tehát szabályokat alkalmaznunk, de csak az általunk (el)ismert szabályokat, ezek pedig a köztársaság és a szekularizáció szabályai” – reagált Francois Hollande államfő Le Pen nyilatkozatára. A Nemzeti Front elnöke ugyanis azt szeretné, ha az állam és az egyház szétválasztásáról szóló 1905-ös törvényt a legszigorúbban alkalmazná a kormány, és “többé sem közvetlenül, sem közvetve nem finanszírozna mecseteket”. Le Pen azt sem engedélyezné, hogy külföldről anyagilag támogathassák a muzulmán imahelyek építését, “kivéve azokat a különleges eseteket, amikor kölcsönös megegyezésről” van szó.

Vincent Peillon oktatási miniszter szerint “minden csúsztatás, minden pontatlanság az obskurantizmus és a gyűlölet melegágya. Marine Le Pen olajat önt a tűzre minden fundamentalizmus számára. Ő a legfőbb fundamentalista” – fogalmazott a tárcavezető.Jean-Francois Copé, a jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP) főtitkára szerint Marine Le Pen “semmit nem értett meg a szekularizáció lényegéből. A szekularizáció nem azt jelenti, hogy a vallások minden kifejezési formáját kiírtjuk a társadalomból” – hangsúlyozta közleményében az ellenzéki vezető.

Az Iszlámellenség megfigyelő intézete szerint Marine Le Pen “össze-vissza hadonászik”. “Az iszlámellenes film és a Mohamed-karikatúrák miatt kialakult nagyon feszült helyzetben mindez olaj a tűzre, csak azért, hogy még több problémát szítson a közösségek között” – mondta Abdallah Zekri, az intézet vezetője.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Mostantól a krími ellenállás napja a mai Ukrajnában

Pontosan hat éve, 2014. február 26-án a krími Szimferopolban tartották a legnagyobb tüntetést a félsziget Ukrajnától való elszakadása ellen. Zelenszkij ukrán elnök ezért bejelentette, hogy elnöki rendeletben február 26-át az orosz megszállás elleni krími ellenállás napjává nyilvánítja, amelyről mostantól minden évben megemlékeznek.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás