Betiltanák a Pussy Riot bíráit

A Pussy Riot ügyvédei szeretnék elérni, hogy Washington tegye beutazási tiltó listára az orosz punkegyüttes tagjainak ügyében eljáró orosz bírákat és az ügyet előítéletesen tálaló újságírókat is – közölte pénteken az Izvesztyija című orosz napilap.

“Válaszunk a Pussy Riot-lista. Az oroszországi jogsértők nem fognak szórakozni a +megszentségtelenített+ Nyugaton” – idézi a hatalomhoz közel álló újság az együttes egyik tagját védő ügyvéd, Mark Fejgin blogbejegyzését.

Az Izvesztyija tudomása szerint az ügyvéd a legfőbb kezdeményezője annak, hogy az amerikai törvényhozásban előkészített, úgynevezett Magnyitszkij-törvényhez hasonlóan tiltsák meg a Pussy Riot ügyében eljáró bírák, az orosz főügyész, valamint azon újságírók Egyesült Államokba beutazását, akik előítélettel viszonyultak a punkegyütteshez.

Mark Fejgin korainak tartotta, hogy nyilatkozzon a lapnak a listáról és amerikai tárgyalásaik eredményéről.

Mint az Izvesztyija közli, a Pussy Riot ügyvédei és az együttes egyik tagja, Nagyezsda Tolokonnyikova férje az Egyesült Államokban tartózkodik az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet meghívására.

A férj, Pjotr Verzilov pénteken veszi át New Yorkban a Yoko Ono japán képzőművész, zenész által idén – négy másik békeaktivista mellett – a Pussy Riotnak ítélt Lennon-Ono Grant for Peace díjat.

Az orosz punkegyüttes tagjai február 21-én a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban álarcban gitározva “imádkoztak” a Szűzanyához, hogy űzze el Vlagyimir Putyint, akit azóta újra, harmadszor is megválasztottak államfőnek. A botrányos performansz három résztvevőjét, Marija Aljohinát, Nagyezsda Tolokonnyikovát és Jekatyerina Szamucevicset augusztus 14-én egyenként két év javító-nevelő telepen letöltendő büntetésre ítélték “vallási gyűlölet által motivált garázdaságért”. Fellebbviteli tárgyalásukat október elsejére tűzték ki.

Az úgynevezett Magnyitszkij-törvény már a washingtoni kongresszus előtt van. Megtiltaná orosz hivatalos személyek, elsősorban belügyi dolgozók beutazását az Egyesült Államokba, és befagyasztaná az Egyesült Államokban lévő pénzeszközeiket. Szergej Magnyitszkij, a Hermitage Capital amerikai befektetési alap orosz ügyvédje 2009-ben máig tisztázatlan körülmények között halt meg moszkvai vizsgálati fogságban. A férfi korrupcióval, az alap pénzének ellopásával vádolt meg magas beosztású rendőröket, ezt követően vádolták meg és vetették börtönbe.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Putyin örökké hatalmon maradna

Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatali ideje 2024-ben jár le. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezután visszavonul, különösen most, hogy alkotmányos reformot javasol, amely számos lehetőséget ad neki a határozatlan időtartamú kormányzásra.

Read More »

Az orosz zsoldoshadsereg felemelkedése és bukása

Minden jel arra utalt, hogy a Wagner orosz katonai cég egy új valóság hírnöke, egy olyan valóságé, amelyben a vállalat zsoldoshadserege lehet a "lándzsahegy" egy új, agresszívebb orosz külpolitika élén. A Foreign Policy exkluzív riportja azonban rávilágít, hogy a Wagner jóval kevésbé befolyásos, mint amilyennek látszik.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás