Az IMF miatt halasztják el a költségvetés módosítását

A Fidesz-frakció a kormány kérésére támogatja, hogy elhalasszák a jövő évi költségvetés módosító javaslatainak hétfőre tervezett szavazását – jelentette be Rogán Antal, a kormánypárt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője.

Varga Mihály, a hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a kérést újságíróknak azzal indokolta, hogy ha folytatódnak a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval, és a megállapodás miatt módosítani kell a 2013-as büdzsét, erre meglegyen a lehetőség.

Rogán Antal ezzel kapcsolatban elmondta: ha a tárgyalások szeptember végén, október elején folytatódnak, akkor továbbra is nyitva hagyják a költségvetést, ha azonban a tárgyalások csak az év vége felé folytatódnak, a Fidesz-frakció inkább a büdzsé megszavazásának a híve. De ha a kormány később az IMF-megállapodás miatt ezt javasolja, készek a költségvetés módosítására – jelezte.

A frakcióvezető arra is kitért, hogy a képviselőcsoport továbbra is a munkahelyvédelmi akcióterv teljes körű megvalósítását kéri a kormánytól.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A belga egészségügy is egyre inkább küszködik

A belgiumi kórházak intenzív osztályai hamarosan - mintegy két héten belül - elérhetik befogadóképeségük felső határát, amennyiben a koronavírus-fertőzés miatt kórházi ápolásra szoruló betegek száma a jelenlegi ütemben növekszik - közölte a belga egészségügyi minisztérium szóvivője hétfőn.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás