_

Alkotmánymódosítással csökkentené az államfő szerepét

Alkotmánymódosítással csökkentené a mindenkori államfő belpolitikai szerepét Victor Ponta választási győzelme esetén egy vasárnapi osztrák lapnak adott interjúja szerint.

    A román kormányfő a Die Pressének nyilatkozva azt mondta, hogy ha a választásokon további négy évre kap felhatalmazást, akkor 2013-ban “alkotmányreformot” akar véghezvinni. “A legutóbbi (belpolitikai) válság egyik tanulsága, hogy a jelenlegi alkotmány túl kevés eszközt kínál az ilyen konfliktusok feloldására” – mondta.

    Kijelentette, hogy olyan államfőt szeretne, aki “a kormányzást a kormányra hagyja” és a reprezentatív feladatokra összpontosít. Mint mondta, problematikusnak tartja, ha az államfő beavatkozik, és nézete szerint Basescu elnök “ebből a szempontból erős személyiség”.  Rámutatott, hogy Traian Basescu jelenlegi államfő mandátuma 2014-ben lejár. “A reform tehát nem ellene irányulna” – mondta.

    “Utódának azonban meg kell értenie, nem az a feladata, hogy a kormány munkájába belekontárkodjon, hanem hogy képviselje az országot és közvetítsen a politikai táborok között” – folytatta. Ponta szerint Románia ezen a téren “tanulhatna” Ausztriától és Heinz Fischer jelenlegi osztrák államfőtől.

    A miniszterelnök elismerte, hogy követett el hibát Traian Basescu államfővel való konfliktusában. “Most már megértem, hogy az események sebessége nyugtalanító volt. Ami számunkra logikus és legitim volt, az Románián kívül másként hatott” – mondta. Úgy vélekedett, a sürgősségi rendeleteket nem magyarázták meg a megfelelő módon, emellett több időre lett volna szükség. Hozzátette: “az előző kormány 140 sürgősségi rendeletet hozott, de ezen senki sem háborodott fel”.

    A Victor Pontát delegáló pártszövetség, a Szociál-liberális Szövetség (USL) kezdeményezésére a parlament július elején felmentette hivatalából az államfőt és népszavazást kezdeményezett a leváltásáról. A július végén megtartott referendumon ugyan a Basescu leváltását akarók óriási többségben voltak, de a részvételi arány nem érte el a minimálisan szükséges 50 százalékot. Így a népszavazást az alkotmánybíróság érvénytelennek nyilvánította, s ezután az elnök visszatért hivatalába.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás