Széteső tartományok Spanyolországban

Miközben Mariano Rajoy európai kollégáinál próbál támogatást szerezni a spanyol válság megoldására, a spanyol tartományok is tesznek róla, hogy minél korábban véget érjen a politikai uborkaszezon. Alig egy hét telt el mire a baszk tartományi elnökhöz hasonlóan Galícia néppárti vezetője is az előrehozott választások mellett döntött. Közben  Katalónia a központi kormányzathoz folyamodott mentőcsomagért, hogy adósságait törleszteni tudja. A tartomány példáját gyorsan követi a többi spanyol régió is.

A spanyol és az európai gazdaság szereplői szeptember első heteiben minden bizonnyal Németországgal lesznek elfoglalva. Mariano Rajoy néppárti miniszterelnök szeptember 6-án Madridban fogadja Angela Merkel német kancellárt, a találkozó pedig döntőnek bizonyulhat arra nézve, hogy Spanyolország megkapja-e a mindenki által várt mentőcsomagot és ha igen, akkor milyen politikai feltételek fejében. Szeptember 12-én pedig a karlsruhei alkotmánybíróság az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) alkotmányosságáról dönt, mely nagyban befolyásolja az európai fiskális intézmény sorsát. 

Mindeközben nem tétlenkednek a spanyol tartományi politikusok sem. Hol az előrehozott tartományi választásoktól, hol pedig Madrid pénzügyi segítségétől várják a négy éve húzódó válság végét, vagy legalább azt, hogy levegőhöz jussanak.

Galícia: politikai kampánykezdet

Mint arról már korábban beszámoltunk Patxi López, Baszkföld szocialista elnöke előrehozott választásokat írt ki a tartományban október 21-re. Baszk kollégáját követve szintén öt hónappal előrehozott voksolást kezdeményezett Alberto Núńez Feijóo, Galicia néppárti tartományi elnöke. Mivel a galiciai regonális politikát, Baszkföldtől eltérően, a két nagy országos párt dominanciája jellemzi, a hétvégén megindult politikai kampány országos jelntőséget nyert. Ugyanakkor az ellenzéki szocialisták (PSOE) aligha számíthatnak áttörésre. Az északnyugati tartományt a kilencvenes évek elejétől a Néppárt (PP) uralja. A jobboldali elnökök sorát csak a 2005 és 2009 közötti ciklusban szakította meg a galiciai szocialisták és a Galiciai Nemzeti Blokk (BNG) kolíciós kormánya. A 2005-ös regionális választásokon győztes Manuel Fraga Iribarne abszolút többség híján át kellet adja a kormányrudat a baloldali koalíciónak.

A PP galiciai beágyazottságát erősíti, hogy a spanyol jobboldal vezető politiusai közül többen is a tartományban kezdték politikai karrierjüket. Francisco Franco tábornok a gallego kikötőváros, Ferrol szülötte. A Franco-rendszer nyitáspárti politikusa, Manuel Fraga Iribarne, a PP elődjének számító Alianza Popular megteremtője, tizenöt évig (1990-2005) állt a tartomány élén. A jelenlegi miniszterelnök, Mariano Rajoy politikai karrierje pedig a pontevedrai városi tanácsból indult a nyolcvanas évek elején.

A 2005-ös  jobboldali fiaskó azonban aligha ismétlődik meg idén ősszel. A La Razón jobboldali napilap hétfőn megjelent felmérései szerint a Feijóo vezette konzervatívok a határán állnak a 2009-es eredmény megismétlésének. Csökkenő tendenciát mutat viszont a szocialisták és a BNG támogatottsága is. Az országos trendet követve feljöhet azonban a radikális baloldal Izquierda Unida), illetve a cenrista UPyD (Unión Progreso y Democracia), átlépve a négy százalékos tartományi választási küszöböt.

Gazdasági mentőcsomag politikai feltételek nélkül

Bár Galícia is megszenvedte az ingatlanbuborék kipukkadását, gazdasága jobb állapotban van a spanyol tartományok többségénél. Feijóo tartományi elnök agusztus végén többször hangoztatta, Galícia nem szorul a központi kormányzat fiskális segítségnyújtására. Ma Galicia fizet és Katalónia kér- utalt Feijóo a katalánok múltheti bejelentésére. A jobbközép regionalista (Convčrgencia i Unió, CiU) vezetésű Katalónia kormányzata egy hete bejelentette, hogy az autonóm tartomány finanszírozásához minél előbb szüksége van valamivel több mint öt milliárd euró lehívható összegre. 

Francesc Homs, a katalán kormány szóvivője agusztus 28-án tartott sajtótájékoztatón azt nyiltkozta, az összegre azért van szükségük, hogy az év végéig esedékessé váló kormányzati számlákat törleszteni tudják. Ami azonban jobban meglephette a közvéleményt, hogy a szóvivő azt is hozzátette, mindezt úgy kérik a központi kormányzattól, hogy nem fogadnak el semmiféle politikai feltételt az összeg folyósításáért cserébe. A fizetési- és adósságválsággal küszködő tartományok az igényelt összeghez a Rajoy- kormány által júliusban létrehozott Regionális Likviditási Alapon (Fondo de Liquidez Autonómica) keresztül juthatnak hozzá. A jobboldali kormány összesen 18 milliárd eurót különít el az alapba, melynek harmadára az állami szerencsejáték adójából tesznek szert. Ugyanakkor az FLA-t létrehozó dekrétum a financiális segélyt az átlátható gazdálkodáshoz, megfontolt fiskális politikához és a tartományi bevételek növelésének politikájához, tehát megszorításokhoz és adónöveléshez, köti. 

Katalónia mögött rögtön felsorakozott a két tengerparti régió, Valencia és Murcia is. A két néppárti vezetésű tartomány ugyancsak 2012-es számláit szertné állni a 3 és fél milliárd, illetve 300 millió eurós mentőcsomagból. A keleti régiókat követte Extremadura, Spanyolország egyik legszegényebb tartománya, hétfőn pedig az andalúz kormányzat kereste meg hasonló céllal Madridot. Az ibériai ország legnagyobb és legnépesebb, nyolc és fél millió főt számláló, tartománya egymilliárd eurós összeg lekérését helyezte kilátásba.  

A Cinco Días gazdasági napilap kormányzati forrásai szerint Rajoy miniszterelnök szeptember 20-án találkozik Artur Mas katalán tartományi elnökkel. Tárgyalásaik fő témája a Madrid és Barcelona közötti fikális paktum és az autonóm régió finanszírozási politikájának megújítása lesz.  

Pap Milán

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás