_

Erősen csökkent Putyin népszerűsége

Erősen csökkent Vlagyimir Putyin orosz államfő népszerűsége azóta, hogy visszatért a Kremlbe – derült ki a tekintélyes Levada Központ országos felméréséből, amelyet pénteki számában közölt a Vedomosztyi című orosz napilap.

Az orosz elnökről az augusztus 10. és 13. között megkérdezettek 48 százaléka nyilatkozott kedvezően, 25 százalékuk nem volt jó véleménnyel róla. Májusban még 60:21 százalék volt az arány.  

A közvélemény-kutató intézet 1600 embert keresett meg.

A válaszokból az is kiderült, hogy az emberek 52 százaléka továbbra is támogatja Putyint. A Vedomosztyi ugyanakkor emlékeztet arra, hogy a politikusnak 2000 és 2008 között, első két államfői ciklusa idején 60-65 százalékos volt a támogatottsága. 2012 májusában viszont már csak a lakosság 57 százaléka volt a harmadszorra is elnökké választott Putyin mellett.  

Elfáradtak az emberek abban, hogy előrelépést, kedvező változásokat várjanak az elnöktől. Így nyilatkozott a megkérdezettek 56 százaléka. Februárban az arány még 53 százalék volt.

Lev Gudkov, a Levada Központ igazgatója szerint a Vlagyimir Putyin és általában a hatalom iránti bizalom csökkenése, legitimitásának elvesztése a 2008-as válsággal vette kezdetét, és 2011 végére vált érzékelhetővé, amikor nyilvánvaló lett, hogy nem lehet számítani jóléti növekedésre.

Az orosz államfővel és a hatalom ténykedésével kapcsolatos közvélekedést az apátia, az elidegenedés és a passzivitás uralja, és ez nem csak a gazdasági helyzet miatt van így. A lakosság zsákutcát, kilátástalanságot érzékel, elfáradt Putyintól és csapatától, bosszantja a korrupció, amely az országban az egyik legnagyobb probléma. “Véget ért az úgynevezett +teflonbevonatú népszerűség+ korszaka, (amikor az éles problémák nem vetültek rá az állam első emberére): a lakosságnak elvárásai és kifogásai vannak Putyinnal és rendszerével szemben, amelyet ő hozott létre” – állapította meg az orosz közvélemény-kutató intézet vezetője.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Ma választanak a britek

Csütörtök reggel megkezdődött az előrehozott parlamenti választás az Egyesült Királyságban. A 650 választókerület csaknem 50 ezer választóhelyiségében az 50 millió brit választópolgár helyi idő szerint reggel 7 és este 10 óra - közép-európai idő szerint 8 és 23 óra - között voksolhat egyéni jelöltekre.

Read More »

A francia szakszervezetek nem elégedettek a nyugdíjreformmal

A legnagyobb francia szakszervezet, a CFDT bár reformpárti, és elviekben támogatja a nyugdíjrendszerek egységesítését, de a miniszterelnök beszéde után a főtitkár Laurent Berger úgy vélte, hogy a kormány "átlépte a határvonalat" azzal, hogy 64 évre emelte a teljes jogosultság idejét. A radikálisabb CGT a sztrájk megerősítésére szólította fel a franciákat.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás