_

Érem nélkül maradtak a sógorok Londonban

Norbert Darabos osztrák védelmi és sportminiszter csalódottságát fejezte ki, amiért az osztrák olimpiai csapat egyetlen egy érmet sem szerzett a londoni olimpiai játékokon. A miniszter „olimpiai turistáknak” nevezte az osztrák olimpikonokat.

A magyar felmenőkkel rendelkező Norbert Darabost a Kurier az osztrák csapat londoni szerepléséről kérdezte. Annak tudatában, hogy az osztrák olimpiai csapat utoljára az 1964-es tokiói játékokról tért haza érem nélkül, Darabos így nyilatkozott: „Az eredmény természetesen koránt sem boldogító, sokkal inkább csalódásra ad okot, de kínosnak semmiképp nem mondanám. Minden sportolónk a legjobbját nyújtotta, ez azonban most kevésnek bizonyult”. A sportminiszter sajnálatát fejezte ki, hogy a kajakosok nem hoztak haza érmet, ugyanakkor elismerte a Dinko Jukic a férfi 100 méteres pillangóban megszerzett negyedik helyét. A négy évvel ezelőtti pekingi játékokon az osztrák csapat egy ezüst és két bronzérmet szerzett.

A bécsi székhelyű napilapban leközölt interjúban Darabos komoly reformokat ígért, amely alapjaiban változtatná meg a sporttámogatási rendszert: „a hatvan sportszövetségből mindössze kettő – a sí és a szánkó – képes arra, hogy olimpiai érmet garantáljon. Ez így nem mehet tovább. A kontrollálatlan pénzfolyósítás rendszerét abba kell hagynunk”- nyilatkozta a miniszter úr. A tervben lévő változtatások értelmében Ausztria a jövőben jobban fogja reklámozni és támogatni a sikeres sportágakat, továbbá szorosabban felügyeli az állami pénzek szétosztását. Az bizonyos, hogy nem az olimpikonoknak járó honorárium hiánya volt annak az akadálya, hogy az osztrák sportolók jobban szerepeljenek a nyári játékokon. Ugyanis az Osztrák Olimpiai Bizottság döntése értelmében minden aranyérmet elért olimpikon 27 ezer eurónak (7,6 millió forint) megfelelő aranypénzt kapott volna. Az ezüstért 21, míg a bronzért 18 ezer eurónak megfelelő arany ütötte volna az osztrák sportolók markát.

Heinz Fischer osztrák szövetségi elnök szerint az a tény, hogy a 69 fős olimpiai csapat érem nélkül zárta a londoni játékokat, egyáltalán nem mérvadó. Fischer szerint az olimpiai érmek száma nem szolgálhat mércéül egy társadalom minőségének megítélésénél.

A sportminiszterrel készített interjú végén Darabos arra a kérdésre, hogy a csúfos londoni szereplés kapcsán mi idegesítette leginkább, így válaszolt: „… miután egy sportoló a 20., 25. vagy 30. helyet érte el, majd a kamerának úgy nyilatkozik, hogy az olimpiai faluban lévő rossz hangulat miatt nem tudott jól teljesíteni. Ennél fogva az új rendszernek elsősorban azt kell biztosítania, hogy Ausztria ne termeljen több olimpiai turistát”.

Molnár Tamás Levente

Felkapott hírek

Friss hírek

Készül a vádirat Trump ellen

Az amerikai törvényhozás alsóházának elnöke, Nancy Pelosi csütörtökön bejelentette: arra kérte a képviselőház igazságügyi bizottságának elnökét, hogy állítsa össze a vádiratot, amely alapján megindíthatják az alkotmányos felelősségre vonási eljárást Donald Trump elnök ellen.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás