Németország keleti felén: az örök felzárkozó tartományok

Egyre több keletnémet tér vissza egykori “hazájába” családjához, barátaihoz – állítja egy nemrég készült tanulmány. A kilencvenes évek elején még oly vonzó nyugati életszínvonal vesztett volna fényéből? Romantikus elvágyódás vagy racionális megfontolások vezetik a visszatérőket? Hol tartanak ma a felzárkózás folyamatában az egykori NDK tartományai?

Gazdasági és társadalmi sokk, a korábbi struktúrák lebomlása – ez várt Kelet-Németországra az újraegyesülést követően. A keleti-tartományok változása azóta szembetűnő, mégis a felzárkózás üteme és eredményessége nem az elvárások szerint alakult. Viták kereszttűzében áll a fejlesztéspolitika, a feszültség és sérelmek a nyugati és a keleti oldalon egyaránt gyűlnek.

Támogatások bűvöletében

Az újraegyesülést követően a régi tartományok kezdettől fogva kötelességüknek érezték a gazdaságilag és infrastrukturálisan elmaradott keleti tartományok segítését. Az első pénzügyi segítség az ún. „Német Egység” alap 1990 és 1994 között 82,2 milliárd eurót szánt a célra. Ezt 1995 és 2004 között az első szolidaritási paktum váltotta fel. A strukturális különbségek a kétezres években is megmaradtak. Az öt keleti tartomány és Berlin a második szolidaritási paktum révén 2005 és 2019 között közel 156 milliárd euró támogatásban részesül. Ez az összeg idővel folyamatosan csökken, jelenleg évi 60 milliárd eurót jelent. Az eszköz az ún. szolidaritási járulék, mely a személyi jövedelemadóból és a cégek nyereségét terhelő 5,5 százalékos adóból áll össze.

Kétségtelen, a nyugati tartományok hatalmas pénzmennyiséget juttatnak a keleti tartományok fejlesztésére. A támogatások pedig alanyi jogon járnak, nem kötődnek semmilyen feltételhez. Egy 2009-ben kiadott tanulmány szerint Németország csak 1991 és 2005 között összesen 1,3 billió eurót költött a keleti tartományok felzárkóztatására. Ezek 67 százalékát pedig szociális támogatásokra fordították (elsősorban a bérkülönbségek csökkentésére), és csak 10 százalékot fektettek be valamilyen növekedést serkentő intézkedésbe.

A belügyminisztérium tavaly megrendelt jelentése, a „Gazdasági állapot és perspektívák Kelet-Németország részére” című tanulmánya, mely hatalmas vihart kavart a német közéletben az elmúlt hónapokban szintén kitér a támogatások rossz felhasználására. A tanulmány kétségbe vonja az új tartományok fejlődésének sikerességét, és egy új fejlesztéspolitikai megközelítést javasol. A kutatók szerint a fejlődés üteme a kilencvenes évek vége óta folyamatosan csökkent. Ezt igazolhatja, hogy a keleti tartományok hozzájárulása az össznémet GDP-hez 1995 óta gyakorlatilag stagnál, 11 százalék körül alakul. A szerkezetváltás már többnyire megvalósult, Németország egységes képet mutat, most a világgazdasági folyamatokhoz kell alkalmazkodnia a keleti országrésznek.

Nem meglepő a növekvő csalódottság, és kiábrándultság, mely mind inkább erőt vesz a német politikán. Egyre több a kritikus hang, elsősorban a nyugati tartományok vezetői politikusaitól, akik egyenlő bánásmódot szorgalmaznak. Átfogó szemlélet szükséges, vagyis az össznémet átlagot kell javítani, nem csupán a keleti országrészt kell figyelembe venni a fejlesztések során, hiszen nyugaton is vannak elmaradott tartományok. A megoldás egy komplex fejlettségi mutatók szerinti támogatás rendszer kidolgozása lehetne.

Ellentmondásos felzárkózás

A keleti tartományok lemaradása különösen a foglalkoztatási adatokat tekintve lehet szembetűnő. A munkanélküliségi ráta kétszerese a nyugatinak, körülbelül 11 százalék körül alakul szemben az országos, és nyugati 6 százalékos átlaggal. Aggasztó továbbá, hogy az új tartományokban kifejezetten magas a tartósan munkanélküliek aránya. A demográfia adatok is negatív képet festenek. 2010-ben csaknem 12 százalékkal kevesebben éltek Kelet-Németországban, mint a kilencvenes évek elején. A csökkenő születésszám, és az elöregedő népesség mellett, az elvándorlás még mindig jelentős . 

A helyzet ugyanakkor egyáltalán nem reménytelen, hiszen a termelékenységet tekintve az új tartományok már elérik a nyugati szint 80 százalékát. A felzárkózás akadálya lehet, hogy keleten hiányoznak a kutatásban és exportban erős nagyvállalatok. Az egyesülést követően sok korábban az iparra támaszkodó városban az üzemek leépülésével a szolgáltató szektor került előtérbe. A jelentősebb nyugati székhelyű bankok, biztosítótársaságok ennek ellenére nem települtek át keletre. A város így egyfajta légüres térbe került. Ez történt például Lipcse esetében. Jéna, Drezda vagy Chemnitz fejlődése ezzel szemben éppen ellentétes módon alakult. Műszaki egyetemeikre támaszkodva biztosítani tudták az ipar számára szükséges munkaerőt és know-how-t. A vállalatok számára így adottak voltak a feltételek a letelepedésre. Végeredményben a városok így megőrizték eredeti ipari jellegüket. A keleti GDP csaknem 43 százalékát ugyanakkor a kis-és középvállalkozások adják, melyek nem rendelkeznek elegendő tőkével a technikai újítások bevezetéséhez.

Az átlagbérek a nyugati szint 76,5 százalékát érték el 2009-ben. Bár ez az adat kedvezőnek tekinthető, a viszonylag gyors felzárkózás a munkaerőpiac negatív szerkezeti változásaihoz is hozzájárult.

A másik területe a fejlesztéseknek a szociális és gazdasági felzárkóztatás mellett, az infrastruktúra, és városképek rendbe és vonzóvá tétele, az idegenforgalom fellendítése. A fejlesztések e téren több mint sikeresnek mondhatóak. A közlekedési infrastruktúra, és a keleti tartományok legnagyobb városai teljes átalakuláson mentek keresztül, olyannyira, hogy a nyugati tartományok elsősorban emiatt vélik úgy, hogy ideje lenne a támogatások racionalizálására.

Valóban léteznek még a különbségek?

Az életszínvonal és a gazdaság teljesítménye míg a kilencvenes évek kezdetén mindössze a nyugati átlag 40 százalékát érte el, ma ennek csaknem duplája, 70 százalék. Ezt mutatják legalábbis a statisztikák. De Kelet-Nyugat ellentét talán nem is a gazdasági teljesítményben, a foglalkoztatási adatokban, vagy épp az életszínvonalban keresendő. Sokkal inkább a német társadalom az, mely a különbségeket generálja és felnagyítja. Jellemző, hogy az emberek többsége sokkal negatívabban értékeli saját helyzetét, mint amilyen valójában, különösen igaz ez a keleten élőkre. A keletiek alig 25 százaléka tartja magát valódi szövetségi polgárnak, 59 százalék pedig nem találja a helyét az újraegyesült Németországban.

A valódi német egység nyilvánvalóan várat még magára. Optimista becslések szerint is minimum 20 év szükséges a teljes felzárkózáshoz. 2019-ig mindenesetre a szolidaritási paktum tovább pumpálja a keleti tartományokba a sokak által értelmetlennek tartott támogatásokat, feszegetve a határokat Nyugat és Kelet között.

Kuzma Csilla

Felkapott hírek

Friss hírek

Egy pillanat alatt felpezsdült a politikai élet Olaszországban

Azonnali és élénk belpolitikai mozgást indítottak el Olaszországban a "döntetlennel" végződött tartományi választások, amelyek után a baloldali kormányerő, a Demokrata Párt (PD) a migrációs törvények eltörlését szorgalmazta, a régiók többségét vezető jobboldali koalíció pedig - Matteo Salvinivel az élen - a gazdasági döntésekbe való bevonást sürgette a kormánytól.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás