Szakértők vitatkoznak az eurózóna megmentésének módozatairól

Az euróövezetet sújtó válság kezelésére számos megoldás született az unió vezető tagállamai részéről, azonban a javaslatok többségét rengeteg kritika érte, mind a stabilabb, mind a gazdasági és pénzügyi segítségre szoruló államok részéről. A The Economist című brit hetilap az eurózóna adósságának kezelésével kapcsolatban nyitott szakmai vitát Paul De Grauwe, a London School of Economics, valamint Ansgar Belke, a duisburgi egyetem makroökonómiával foglalkozó professzorának közreműködésével. A vita elsősorban arra a kérdésre fókuszált, hogy szükséges-e az euróövezeti országok adósságainak közösségiesítése, közös rendezése.

A július 23-án zárult szakmai vita során két álláspont helyezkedett szembe egymással. De Grauwe az adósságok közös kezelése és az úgynevezett költségvetési unió mellett tette le a voksát, míg Belke a tagállamok helyett elsősorban a bajba jutott bankok megmentésére koncentrált, és egy jövőbeni bankunió mellett foglalt állást. Abban mind a két fél egyetértett, hogy a jelenlegi helyzet megoldatlansága az eurózóna, és közvetlenül az egységes valuta fennmaradását fenyegeti,  amelynek megmentését azonban különböző módokon képzelik el. 

De Grauwe szerint arra a kérdésre, hogy a monetáris unió fenntartható-e a fiskális unió bármilyen formája nélkül, a válasz egyértelmű nem; szerinte ilyen jellegű unió létrehozásának elmulasztása akár az eurózóna bomlásához is vezethet. De Grauwe értelmezezésében “a monetáris unió és a fiskális unió ugyanannak az éremnek a két oldala”. Bár az unió alapítói nem tették meg, a jelenlegi vezetők még pótolhatják ezt a hiányosságot, különben akár a közös valutát is elveszítheti az unió. Az eurózóna alapjainak megőrzésének érdekében De Grauwe szerint az uniónak meg kellene győznie a pénzügyi piacokat arról, hogy mindent megtesz a túlélés érdekében.

De Grauwe ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az adósság közösségi szintű kezelésének nem minden formája vezetne eredményre, a professzor szerint három lényeges alapelvre kell építeni az adósságkezelést. A közösségiesítésnek részlegesnek kellene lennie, az adósság nagyobb részben a nemzeti kormányok felelőssége alatt maradna. A közös adósságkezelésben résztvevő felek között egy belső transzfer mechanizmus felállítását is szorgalmazza kompenzációs funkcióval. Végül a nemzeti kormányok egy fenntartható adósságszint eléréséhez tett munkájának felügyeletére egy szoros ellenőrző mechanizmus létrehozását javasolja.

De Grauwe felvetéseivel szemben Belke megjegyezte, hogy a felhalmozódott adósság közösségi megoldása egy bizonyos szintig valóban szükséges és elkerülhetetlen, azonban ő elsősorban a bankok visszatőkésítésének eszközeként tekint erre az eshetőségre. Véleménye szerint a pénzintézetek helyzetét teljesen el kell különíteni a tagállamokétól, és az eurózónának mindent meg kell tennie a bankok erejének visszanyeréséért. A fiskális unió bevezetése a tagállamok szuverenitásába való közvetlen beavatkozást jelentené, amely egy jól működő, összeurópai demokratikus legitimációt követelne meg, azonban erről nem beszélhetünk Európában. Belke az amerikai, a kanadai és a svájci mintát követve az úgynevezett versenyen alapuló fiskális föderalizmust nevezte meg sikeresnek tűnő megoldásként.

A bankrendszer gyengeségén való felülkerekedés érdekében Belke javasolja egy Európai Válságkezelési Hatóság (European Resolution Authority, ERA) felállítását, amelynek felelősségi körébe tartozna a gyengébb bankok kiszűrése az unión belüli bankrendszerből, figyelmen kívül hagyva annak méretét, jelentőségét. Azok a bankok, amelyek kiválasztásra kerülnének, egyszeri alkalommal részesülhetnének tőkeinjekcióban, de akár működésük is felfüggeszthetővé válna. A bankokat pénzügyi segítségben részesítő hitelezők pedig saját kockázatos befektetéseik felelőseivé válnának. Az eurókötvényekkel szemben Belke egy európai “letéti tervet” ajánl, amelynek finanszírozása a bankok kezében lenne annak érdekében, hogy a költségek és a kockázatok ne az adófizetőket terheljék.

Összességében a felek megállapodtak abban, hogy bizonyos mértékű közös felelősségvállalás szükséges az eurózóna megmentése érdekében, ugyanakkor ezt a mértéket különbözőképpen látják a szakértők. A költségvetési és az eurókötvény mellett kiálló De Grauwe szerint a közös felelősség legnagyobb akadálya az euróövezeti tagok között bizalmatlanság: a gazdasági nehézségek ráerősítettek a korábbi ellenérzésekre az északi és a déli országok részéről egyaránt. Az északi országok saját erkölcsi feljebbvalóságukat hirdetik, korrupcióval és gazdasági-pénzügyi fegyelmezetlenséggel vádolva a déli államokat, míg a déli államok a válság ideje alatt beigazolódni látják azt az előfeltevést, hogy az északi országok uralkodni akarnak a déli államok felett. Egy sikeresen és jól működő monetáris unióhoz mindenképp szükség van a bizalom visszanyerésére, hogy az államok képesek legyenek egymás kölcsönös megsegítésre és a kölcsönös ellenőrzésre egyaránt. A bankunió mellett kardoskodó Belke ugyanakkor csak az időleges közösségi adósságkezelés megoldását tartja megvalósíthatónak, amely a bankok újratőkésítésének háttereként szolgálna.

A vita pusztán szakemberek közötti elmélkedés a lehetséges megoldásokról, amelyeknek azonban mind egy célja van: az euróövezet és a közös valuta felbomlásának megakadályozása. Az elkövetkezendő hónapokban nagy teherként omlik az európai vezetők vállára a helyzet súlyosságának mérséklése annak érdekében, hogy az Európai Unió továbbra is vezető gazdasági hatalom, és életképes nemzetközi szervezet maradhasson.

Felföldi Rita

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás