Visszaszámlálás: a londoni olimpia gazdasági-turisztikai kilátásai

Minden korábbi rendező ország gazdasági és politikai felemelkedést várt az olimpiai játékoktól, s az elmúlt évek gazdasági válságát követően hasonló célokat fogalmazott meg a gazdaságilag gyengélkedő Nagy-Britannia is. Az előzetes eredmények azonban arra engednek következtetni, hogy a 2012-es londoni olimpia – gazdasági és turisztikai értelemben – valószínűleg nem hozza majd a tőle elvárt “számokat”.

A nemzetközi politikai élet szereplői már igen korán felismerték az olimpiai játékokban rejlő lehetőségeket, és az évtizedek során számos alkalommal használták mind külpolitikai, mind belpolitikai csatározásaik során. A sport diplomáciai eszközként történő felhasználásának szempontjából eddig igen eltérő képet mutattak az államok: a különböző sportesemények bojkottja révén képesek voltak kifejezni egy rendszer vagy ideológia elleni ellenérzésüket, a propaganda eszközeként a sport révén képessé váltak saját rendszerük és ideológiájuk nemzetközi szintű népszerűsítésére, vagy egy nagy világesemény megrendezése révén gazdasági fejlődésüket és nagyhatalommá válásuk nyomatékosítására. Hazai porondon az állam gazdaságának felpörgetésében és a turisták tömegeinek vonzásában szánnak fontos szerepet az olimpiának. Ez alól Nagy-Britannia sem kivétel.

Az olimpia rendezésének 2005-ös elnyerését követően London nagyszabású infrastruktúra-fejlesztésbe kezdett. Bár az eddigi 9,9 milliárd fontos költségvetés nagymértékben túllépte az előzetesen 2,4 milliárd fontos meghirdetett keretet, a vezetőség szerint a véghezvitt közlekedési és infrastrukturális korszerűsítésre az olimpiától függetlenül is szüksége volt a városnak. A BBC brit közszolgálati csatorna által az elmúlt hetekben végzett online felmérés szerint a britek döntő többsége is úgy látja, hogy az olimpia legnagyobb haszonélvezője kétségtelenül a főváros lesz, és az olimpia esetlegese anyagi sikere Nagy-Britannia más régióit kevésbé fogja érinteni.

Az előzetes mutatók alapján az eladott jegyek és a lefoglalt szállodai éjszakák azt sugallják, hogy a júliusi végi, augusztus eleji vendégéjszakák nem érik el az elmúlt évek átlagait. Bár egy márciusban végzett felmérés 31 százalékkal több turista érkezését prognosztizálta, a tapasztalatok szerint az olimpia ideje alatt a vendégek inkább elkerülik Londont. A brit főváros a világ egyik leglátogatottabb turistaközpontja, minden évben jelentős számú látogatót tudhat magáénak. A jegyeladások szerint ugyanakkor – főként az ausztrálok, az új-zélandiak és a szaúdiak körében – erősen visszaesett a lelkesedés a szigetország fővárosa iránt. A brit turizmussal foglalkozó hivatalnokok számításai szerint a júliusi-augusztusi hónapokban mintegy 30,7 millió látogató érkezik az országba, amely nem múlja felül az elmúlt évek számadatait. 

London mindent megtett annak érdekében, hogy az országba érkező turisták kényelmét minél jobban kiszolgálja. Az Economist összefoglalója szerint a város bankjai, éttermei és szórakoztató egységei egyaránt felkészültek a várható tömegek kezelésére, az alkalmazottak számának emelésével hozzájárultak a munkanélküliség arányának kilenc hónapja nem tapasztalt alacsony mértékéhez. A közlekedési társaságok a helyi lakosságot arra ösztönzik, hogy a játékok alatt idejük nagy részét töltsék otthonaikban és a tévékészülékek előtt kövessék a versenyeket, ezzel is megkönnyítve a turisták közlekedését a városon belül. A munkáltatók is kollaboránsnak tűnnek a kérdésben, egyre többen támogatják az otthoni munkavégzést az olimpia idején. A játékok miatt Londonba érkezők mintegy napi 3 millióval több utast jelentenek majd a tömegközlekedési eszközökön. 

Ráadásul úgy tűnik, hogy a külföldről Londonba látogatók kiesését nem tudják pótolni a hazai vendégekkel sem. Bár a BBC fentebb említett felmérésében többen is azt vallották, hogy az olimpiai láng körútja során nagyobb érdeklődést keltett bennük az olimpia (a válaszadók – az országrésztől függően – 40 százaléka vallott így, de ez az arány Észak-Írországban az 59 százalékot is elérte), várhatóan a tévé előtt fogják követni a versenyeket, amelyből egyértelműen az élelmiszeripar profitálhat, a turizmus aligha. A turisták lemorzsolódásának első számú okozójának a magas árakat és a zsúfoltságot jelölték meg. Egy januári kimutatás szerint a szállodai jegyárak igen magasak voltak, egyes szállodák nem átallották jegyáraikat megnégyszerezni abban az optimista reményben, hogy az olimpiai játékok vonzása elegendő lesz a turisták számának növekedéséhez.

A magas jegyárak miatt elsődlegesen a brit szervezőket okolják, akik hónapokkal a rendezvény nyitánya előtt számos szállodai szobát foglaltak le az olimpia idejére Londonba érkező médiamunkások és a hivatalnokok számára, amely jelentősen megdobta a jegyárakat. Egyes helyeken egy éjszakára 415 fontért ajánlanak szobákat, annak ellenére, hogy egy évvel korábban csupán jelenlegi áraik negyedét érték. A kimutatások szerint azok a vendégek, akik rendszeresen Londonban töltik szabadságukat, most francia és olasz  városok mellett teszik le voksaikat. A közelmúltban elért kiemelkedően magas, 90 százalékot is meghaladó szálloda-kihasználtság idén nyáron a 85 százalékot sem fogja elérni Londonban. Bár saját hibájuk kompenzálása érdekében a szakemberek számára félretett szobák egy részét újra a kiadó kategóriába sorolták, szakértők véleménye szerint egymillió üres szobával kell számolniuk a szállodáknak.

Pedig London óriási energiáékat fordított arra, hogy a hazai közönség számára is vonzó legyen. Az egyik legnagyobb fegyver a város kezében a grandiózus Kulturális Olimpia, ami ezidáig minden idők leghatalmasabb kulturális kísérőeseménye az az évi játékoknak. Az 500 különböző, minden művészeti ágat felölelő programot magába foglaló, mintegy 97 millió fontot felemésztő programsorozat példátlan az olimpiák történetében. Brit és a résztvevő országokból származó művészek egyaránt lehetőséget kaptak arra, hogy az olimpiát megelőző években, valamint a játékok ideje alatt megmutathassák magukat a nagyközönség előtt. A London 2012 Fesztivál az eseménysorozat legnagyobb lélegzetvételű darabja, amely június 21-én indult útjára, és egészen szeptemberig várja a látogatókat. A fesztivál 12 ezer különböző művészeti programot, koncerteket, képzőművészeti kiállításokat, színházi előadásokat és szabadtéri rendezvényeket kínál a helyi és külföldi látogatók számára. Külön csábító lehet az idelátogatók számára a tény, hogy a programok jelentős részét ingyenesen tekinthetik meg. A kultúra iránti fogékonyság mérséklődésének jó példája lehet, hogy a West End előadásaira 20 százalékkal kevesebb jegyet értékesítettek, mint a tavalyi év hasonló szakaszában.

Míg London saját vonzerejének növelésén fáradozik, a brit kormányzat elsősorban gazdasági hasznot vár a világeseménytől. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy erre rövid távon kevés esély van. Az olimpiákat górcső alá vevő gazdasági statisztikai adatok azt támasztják alá, hogy a játékok gazdasági nyertesei nem a nemzeti kormányok közül kerülnek ki; a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a szervezők által kötött reklám- és szponzorációs szerződések az olimpiához kapcsolódó cégeket és vállalkozásokat teszik meg nyerteseknek. Az eladásra került jegyek összértéke a brit GDP 0,1 százalékát adják, ami a lassan a nullához konvergáló gazdasági növekedés függvényében igen pozitív eredményként mutatható fel a gazdasági vezetés részéről, összességében azonban az olimpia ráfizetés volt az emberek szemében. A felkészülés időszakában több közvélemény-kutatásban is felmerülő kérdés volt, hogy a társadalom miként vélekedik az olimpiára fordított összegek mértékéről. Bár a játékok közeledtével egyre kevesebben gondolják úgy, hogy az olimpiai költségekkel túlságosan megterhelték az adófizetőket, számuk még mindig meghaladja az 50 százalékot (59 százalék az áprilisi 64 százalékkal szemben).

Hosszabb távú előrejelzések sokkal derűlátóbbak a gazdasági és turisztikai hatásokat illetően. A turisták számának ideiglenes csökkenésével gyakorlatilag minden rendező országnak és városnak szembe kellett néznie, de jövőben mindnyájan számottevő növekedést könyvelhettek el. A VisitBritain és a kormány által támogatott médiakampány várható eredményeként az olimpiát követő négy évben 4,6 millióval több látogató érkezhet a szigetország fővárosába, ami 2,3 milliárd fontos többletbevételt jelentene a brit turizmus számára. Természetesen minderre nincsenek egyértelmű garanciák – azonban akárcsak a sportban – a befektetett energiák itt is időben megkésve térülhetnek majd meg.

Felföldi Rita

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagy pénz, nagy foci – a világ leggazdagabb klubtulajdonosai

Az amerikai sportokkal ellentétben az európai sportkultúrában nincsen jelen a fizetési sapka fogalma, amely kiegyenlítené a csapatok költéseit, és kiegyensúlyozottabbá tenné a bajnokságokat. Így a jelenlegi piaci körülmények között egy futballcsapat sikerességének releváns tényezője, hogy mennyire gazdag a csapat tulajdonosa.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás