Lemondott Reinhard Boos, a szászországi Alkotmányvédelmi Hivatal elnöke

Reinhard Boos a harmadik magasrangú vezető, aki a neonáci terrorszervezet felderítése során elkövetett hibák miatt veszíti el munkáját. Távozását Szászország belügyminisztere, Markus Ulbig (CDU) jelentette be – írja a Focus online. Boos maga nyújtotta be lemondását a miniszternek, augusztus elsejei hatállyal.

A kilenc bevándorló és egy rendőrnő életét követelő neonáci-gyilkosságsorozattal kapcsolatos nyomozás alatt többször is hibázott az Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV). Ahogy a Kitekintő is beszámolt róla, e miatt már a BfV elnöke, Heinz Fromm és türingiai kollégája, Thomas Sippel is távozásra kényszerült.

Boos lemondásához a szászországi Alkotmányvédelmi Hivatalnál váratlanul előkerült akták vezettek. Az iratok telefonbeszélgetések megfigyeléséről szólnak, amiről tudott a tartományi parlament, arról azonban nem, hogy erről jegyzőkönyvek is léteznek a hivatalnál. A dokumentumokról Boos informálta a szászországi belügyminisztert kedden. A politikus szerint az, hogy a jegyzőkönyvek csak most kerültek elő, a szászországi Alkotmányvédelmi Hivatal egyes dolgozóinak nyilvánvaló hibája.

Boos távozását azzal indokolta: mélyen csalódott, hiszen az elmúlt hónapokban szavát adta az ügy tiszta és teljes felderítésére. A történtek után azonban nem tudja hivatalát a szükséges bizalommal a háta mögött betölteni, ezért döntött a visszalépés mellett.

Cselényi Eszter

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás