Évente kellene vizsgáztatni az autókat

A jelenlegi kettő helyett csak egy évre adná meg az Európai Bizottság a magyarországi használt autók műszaki engedélyét. A testület tagállamokra lebontott javaslatokat tett pénteken a személygépkocsik és a motorok műszaki vizsgarendszerének szigorítására, mivel szerinte a balesetek jelentős részét a járművek nem megfelelő műszaki állapota okozza.

Jelentősen szigorítaná az Európai Bizottság a gépjárművek műszaki vizsgáztatási rendszerét. A testület szerint az Európai Unióban bekövetkező közúti balesetek 6 százaléka az autók nem megfelelő műszaki állapotából fakad, am otorok esetében ez az arány 8 százalék. Brüsszel szerint ez azt jelenti, hogy évente 2000 állampolgár halálát okozza a gépjárművek nem megfelelő állapota.

Az Európai Bizottság pénteken elfogadta azt a jogszabályi javaslatot, amely az uniós műszaki engedélyeztetési szabályokat szigorítaná meg, javasolva a kötelező műszaki ellenőrzés kiterjesztését a robogókra, és a jelenleginél gyakoribb vizsgálatokat a többi kategóriában. Ezzel évente 1200 életet lehetne megmenteni, és 36 ezer balesetet lehetne elkerülni – véli a Bizottság.

A javaslatok szerint minden tagállamban kötelezően műszaki vizsgához kellene kötni a motorkerékpárok és a robogók közlekedését. Továbbra is a két- és háromkerekű járművek vezetői teszik ki magukat a legnagyobb veszélynek. Az EU szerint ezt a statisztikák is alátámasztják. A jelenleg hatályos európai uniós szabályozás nem teszi kötelezővé a motorok és a robogók rendszeres műszaki ellenőrzését. Az új rendszerben ez változna, kivéve azokat a járműveket, amelyek legfeljebb 40 km/h-s sebességgel tudnak közlekedni.

A tervezet a régebbi gépjárművek gyakoribb időszakos műszaki ellenőrzését, és a forgalmi feltételek meglétének éves vizsgálatát is előírná. A jelenlegi rendszerben egy új autó a megvásárlásakor négy évre kap forgalmi engedélyt, ezt követően pedig kétévente kell vizsgáztatni az autót, amely a megfelelő előírások teljesítése esetén újabb két évre kaphat műszaki-forgalmi engedélyt (4+2+2). Az Európai Bizottság ehelyett 4+2+1-es rendszert javasolt. Eszerint a hatodik év után évente kellene a szerződéses vizsgaállomásokon bevizsgáltatni a személygépkocsikat.

Azoknak a személyautóknak és könnyű tehergépjárműveknek, amelyek már a négyéves vizsga idején legalább 160 ezer kilométert futottak, 4 év után évente kellene műszaki vizsgán átesniük.

Az európai uniós előírások csak jogi keretet jelentenek, a tagállamok ettől alkalmazhatnak szigorúbb előírásokat is. A javasolt szabályok alapján azonban a magyar rendszert is meg kellene változtatni – derül ki a Bizottság tájékoztatójából. Eszerint Magyarországon is évente kellene műszakiztatni a személygépkocsikat az első, négyéves vizsga után, csakúgy, mint a motorkerékpárokat. Ezen túlmenően a robogókra is forgalmi engedélyt kellene szerezni Brüsszel javaslata szerint?

Az Európai Bizottság érvelése szerint az autó életkorának 5. és 6. évében drámaian megnő a műszaki hibából fakadó balesetek száma, ezért szükséges a négyéves kor után szigorúbb műszaki ellenőrzéseket bevezetni.

A javaslatokról hamarosan elkezdi az egyeztetéseket az Európai Parlament és a Tanács.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Felkapott hírek

Friss hírek

Az Európai Számvevőszék lesújtó képet festett az EU migrációs politikájáról

Az Európai Uniónak jobban kell törekednie a migránsok menedékjogával, áthelyezésével és kiutasításával kapcsolatos céljainak teljesítésére, az ezekre irányuló programok ugyanis nem teljesítették célkitűzéseiket, hogy enyhüljön a Görögországra és Olaszországra nehezedő migrációs nyomás - közölte az Európai Unió luxembourgi központú számvevőszéke szerdán.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás