EU-orosz kapcsolatok: túl a csúcson

A 29. EU-orosz csúcstalálkozóra június 3-4 között, Vlagyimir Putyin orosz elnök szülővárosában, Szentpétervárott került sor. A mostani találkozó sem volt mentes az EU-orosz kapcsolatokra jellemző skizofréniától: miközben mind a két oldal hangsúlyozta a „stratégiai partnerség” fontosságát, egyik fél sem mutatta ki az ehhez való elengedhetetlen kompromisszum készséget. Elemzésünkben így egy megfáradt házasság újabb epizódját vagyunk kénytelenek bemutatni.

Az EU és Oroszország vezetői legutóbb 2011 decemberében, Brüsszelben találkoztak. Az akkori csúcson véglegesítették az Oroszország Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) való csatlakozásáról szóló tárgyalásokat és megállapodtak a kölcsönös vízmukényszer fokozatos felszámolásának lépéseiről. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke akkor úgy nyilatkozott, hogy a „valaha legjobb találkozón” vannak túl.

A mostani csúcsról mindez nem mondható el. Barroso elnök itt csupán Alekszandr Puskin (szintén Szentpétervár szülöttje) keserédes szavait vetítette ki a jelenlegi EU-orosz kapcsolatokra, miszerint „próbálkozhatunk és hibázhatunk, de sose hibázzuk el ott, hogy nem próbálkozunk”.

Az EU-orosz kapcsolatok kontextusát jelenleg az alábbi hat faktor határozza meg:

  •  a 2008 júliusa óta tartó, az új EU-orosz egyezményről szóló tárgyalások eredménytelensége;
  • az EU és Oroszország energiapolitikáinak inkonzisztenciája és az ebből eredő feszültségek;
  • Oroszország csatlakozási folyamata a Kereskedelmi Világszervezethez (ennek kimenetele ma már csak Oroszországon múlik);
  • Oroszország regionális törekvései és az „Eurázsiai Unió” megteremtésére tett erőfeszítései;
  • az Európai Unió és az Eurózóna gazdasági és kormányzási válsága;
  • a nemzetközi és a regionális biztonságpolitikai helyzet kihívásai (itt elsősorban a szírai és az iráni helyzetre kell gondolni).

Az új EU-orosz alapszerződés

A két napos találkozó központi témáját az új EU-orosz egyezményről szóló és immár a tizenkettedik fordulón is túllevő tárgyalássorozat látványos sikertelensége adta. Mint ismeretes a felek 2008 júliusában, a szibériai Hanti-Manszijszk városában tartott EU-orosz csúcson állapodtak meg az új EU-orosz alapszerződésről szóló tárgyalások megkezdéséről, mivel a bilaterális kapcsolatok alapját jelentő, 1997-ben életbe lépett Partnerségi és Együttműködési Megállapodást eredetileg tíz évre kötötték meg.

Az orosz fél ragaszkodott hozzá, hogy a gazdasági együttműködésről szóló fejezetet csak aztután véglegesítsék, hogy Oroszország csatlakozott a WTO-hoz. Ez egyrészt biztosítoték arra nézve, hogy az új egyezmény a Kereskedelmi Világszervezet szabályaival összhangban legyen, másrészt garantálta az EU támogatását Oroszország számára a WTO-hoz való csatlakozási folyamat során.

Így nem meglepő módon, sokan az EU-orosz tárgyalássorozat felgyorsulását várták mikor 2011 decemberében Oroszország megkapta a WTO Miniszteri Konferenciától a csatlakozáshoz szükséges egyhangú támogatást. Igor Suvalov első miniszterelnök-helyettes a napokban jelentette be, hogy a Duma (az orosz alsóház) június 20-án fogja ratifikálni a belépésről szóló szerződést.

Mindez azonban, nem mozdította elő az EU-orosz tárgyalások menetét. Ez alapvezetően három okra vezethető vissza. 

Energiapolitikai kérdések

Egyrészt, az EU szeretné ha az Energia Charta Szerződésnek (melynek ratifikálását Oroszország elutasította és 2009 nyarán ki is lépett a Szerződést felügyelő szervezetből) az energia nemzetközi kereskedelméről, tranzitjáról és az energetikai szektorba történő beruházásról szóló alapelveit integrálnák az új EU-orosz egyezménybe. Itt érdemes megjegyezni, hogy a WTO nem szabályozza az energiahordozók kereskedelmét, így ebből a szempontból Oroszország csatlakozása sem javítja az európai fogyasztók (igencsak hiányos) jogbiztonságát. Az EU ezen törekvésével szemben Oroszország természetesen élesen szembehelyedik: egyrészt jelentősen csökkentené a későbbiekben a tárgyalási pozícióit, másrészt az EU normarendszerét tükröző szabályrendszer az energetikai szektor fokozatos liberalizálását is jelentené.

Utóbbi pont szorosan kapcsolódik az EU és Oroszország energiapolitikáinak egymással való inkonzisztens fejlődéséhez. Míg az Európai Unió a gázszektor liberalizációja mellett tette le a voksát (a harmadik energiacsomag értelmében a termelés, a szállítás és az értékesítés nem összpontosulhat egy vállalat portfóliójában), addig Oroszország az energetikai szektor működését oligopóliumok és monopóliumok működése mentén képzeli el.

Jegyezzük meg, hogy az orosz energetikai szektorban további koncentráció várható, mivel egy elnöki dekrétum értelmében az állami tulajdonban lévő Rosznyeftegaz (a Rosznyeft 75,15%-át és a Gazprom 10,74%-át birtokolja jelenleg) részt fog venni az orosz energetikai szektor „privatizációjában”.

Eurázsiai integráció

Egy másik, ma még kevésbé látható gátló tényező az új EU-orosz egyezmény esetében a poszt-szovjet térségben megjelenő új integrációs formációk, melyek a Putyin által vizionált Eurázsiai Unióban hivatottak kiteljesedni (a tervek szerint 2015-ben). Két szempontból jelenthet problémát az eurázsiai integráció.

Egyrészt, Oroszország szeretné ha a vele vámuniót (2012 januárjától hivatalosan Egységes Gazdasági Térséget) alkotó Belaruszt és Kazahsztánt mielőbb felvennék a WTO-ba. Fontos megjegyezni, hogy jelenleg egyetlen WTO-tag sem alkot vámuniót olyan államokkal amelyek nem tagjai a szervezetnek. Felmerül tehát a kérdés, hogy Oroszország milyen mértékben hajlandó lobbizni a két ország tagsáságáért. Mindenesetre, Vlagyimir Putyin a mostani csúcson utalt arra, hogy az EU-nak támogatnia illene Belarusz és Kazahsztán felvételét a világszervezetbe.

Másrészt, Putyin arra sürgette az Európai Bizottságot, hogy minél előbb létesítsen bilaterális kapcsolatokat az Egységes Gazdasági Térség bizottságával. Az orosz államfő szerint ez elegendhetetlen feltétele annak, hogy az EU-orosz tárgyalások sikeresen folytatódjanak, mivel „a tárgyalt kérdések egy része ma már nem tartozik a nemzeti kompetenciánkhoz –hiszen egy szupranacionális szervhez delegáltuk őket”.

Ezen nyilatkozatokból világosan látszik, hogy Oroszország az EU-hoz fűződő kapcsolatát mindinkább az EU és a jövőbeni Eurázsiai Unió kapcsolatrendszerén keresztül látja. Ennek nyilvánvalóan hatása lesz az új EU-orosz alapszerződésről szóló tárgyalásokra is, amelyek során Oroszország a saját érdekein túl Fehéroroszország és Kazahsztán érdekeit is képviselni fogja. Ez természetszerűleg tovább fogja bonyolítani a tárgyalások menetét.

A vízumkérdés

A harmadik konfliktuspont, amely egyértelműen gátját képzi az új EU-orosz alapszerződésnek, az a vízumkérdés. Oroszország évek óta törekszik arra, hogy eltöröljék az EU-val jelenleg fennálló kölcsönös vízumkényszert.

Miközben Barroso hangsúlyozta, hogy a „vízummentes térség, az Oroszország és az EU közti vízummentes utazás lehetővé tétele közös célunk”, a feleknek mindezidáig nem sikerült jelentős előrelépést tenniük a kérdésben a 2007-ben megkezdett tárgyalások óta. A legfontosabb fejlemény a vízumkérdésben az, hogy a 2011 decemberében tartott csúcstalálkozón a felek megállapodtak a vízummentesség létrejöttéhez szükséges menetrend pontjairól.

A vízumkérdés megoldását alapvetően két tényező nehezíti. Egyrészt, az Oroszországban fennálló biztonságpolitikai helyzetet nem sikerült konszolidálni (itt elsősorban az észak-kaukázusi helyzetre, illetve az egész ország területét behálózó bűnszövetkezetre lehet gondolni), így több EU-tagállamban attól tartanak, hogy a vízumrendszer liberalizációja az instabil orosz biztonságpolitikai helyzet EU-ba történő „exportját” eredményezheti.

Másrészt, többen úgy vélik az EU-ban, hogy érdemes a vízumkényszer eltörlését bizonyos politikai feltételekhez kötni, mint például az emberi jogok tiszteletben tartása, vagy a poszt-szovjet térségben meglévő „fagyott konfliktusok” (pl.: Transznisztria) megoldása.

A mostani találkozón Vlagyimir Putyin élesen bírálta a fennálló vízumrezsimet, amely szerinte „mind az emberi, mind a gazdasági kapcsolatok fejlődését gátolja”, illetve „ellehetetleníti egy valós partnerség létezését” a két politikai entitás között. Az orosz elnök utalt arra, hogy „azok a bűnözők, akik szerettek volna Európába utazni, ma már mind ott vannak és mindenféle vízum nélkül utazgatnak… Akiknek a jelenlegi vízumrezsim gondot okoz, azok a törvénytisztelő vállalkozók, az újságírók, az egyszerű állampolgárok…”.

Sok elemző úgy véli, hogy a vízumkényszer eltörlése jelenthetné az EU-orosz modernizációs partnerség egyik alapkövét, mivel nagymértékben elősegítené az emberek közötti kapcsolatok fejlődését és ezáltal előmozdítaná az európai ideák áramlását.

A 29. EU-orosz csúcs alkalmával a feleknek nem sikerült érdemi áttörést elérniük az egyik legsürgetőbb ügyben sem. A szíriai válságot illetően mind a két fél újból kijelentette, hogy a (nem túlzottan konkrét bár ambíciózus) Annan-tervet tartják a megoldás kulcsának. Az Európai Uniót és az eurózónát sújtó gazdasági válságot illetően Vlagyimir Putyin szolidaritását fejezte ki és megígérte, hogy Oroszország kész segíteni a helyzet konszolidálásában (a lehetséges eszközöket nem részletezte).

Az EU-orosz kapcsolatok alakulását a jövőben elsősorban az fogja meghatározni, hogy a felek mennyire bizonyulnak kompromisszumképesnek a fentebb elemzett kérdésekben. Kérdés, hogy az oroszbarátként számon tartott Ciprus EU-elnöksége milyen mértékben fogja elősegíteni az ehhez szükséges politikai akarat kialakulását.  

Molnár Gergely

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás