A horvát kormánynál lobbiznak a Mol ellen

Levelet írtak az INA felügyelőbizottságának horvát tagjai a kormánynak, amiben Áldott Zoltán vezérigazgató távozását kérik. Emellett a MOL-lal kötött részvényesi szerződés újratárgyalását is kérték a szereplők.

Az elmúlt évek kommunikációs csatáit tekintve nem lepődünk meg ezen a híreken, mivel a tavalyi választásokat követően megalakult új kormányzat is rendszeresen bele akar szólni az olajtársaság működésébe. Újdonságot az jelent, hogy bő három hete már megnyugodtak a kedélyek, amikor az INA osztalékáról született konszenzus döntés a felek között, de úgy tűnik, hogy nem nyugodtak bele ebbe azok, akik a mézes bödön közelébe akarnak férkőzni.

Kellemetlenséget nem jelent ez a MOL-ra nézve, a kontrolljog véleményünk szerint megmarad, de időről időre a szalagcímekbe költözhet a sztori a későbbiekben (a MOL árfolyamára egyelőre nem hat a történet).

Kitekintő / Equilor

Felkapott hírek

Friss hírek

A belga egészségügy is egyre inkább küszködik

A belgiumi kórházak intenzív osztályai hamarosan - mintegy két héten belül - elérhetik befogadóképeségük felső határát, amennyiben a koronavírus-fertőzés miatt kórházi ápolásra szoruló betegek száma a jelenlegi ütemben növekszik - közölte a belga egészségügyi minisztérium szóvivője hétfőn.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás