Ír igen, európai megkönnyebülés

A válaszadók 60,3 százalékának igen szavazatával az írek az EU fiskális stabilitási szerződésének elfogadása mellett döntöttek a csütörtöki népszavazáson.

„Írország újabb határozott jelzést küldött a világnak, hogy továbbra is elkötelezett a gazdasági kihívások megoldása iránt” – jelentette ki Enda Kenny ír miniszterelnök a referendum végeredményének kihirdetése után. „A szerződés nem fogja megoldani az összes problémánkat, de alapkő lesz gazdasági stabilitásunk helyreállításában.” A kormányfő hozzátette: az írek világos üzenete az is, hogy az ország bankjai adósságválságának megoldását európai összefogással kell megoldani. Egyúttal megismételte, hogy az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) pénzügyi forrásaihoz való hozzáférés ösztönözni fogja a befektetéseket és a munkahelyteremtést.

A miniszterelnökkel összhangban nyilatkozott a kormány többi tagja is: Leo Varadkar közlekedési miniszter megkönnyebbülésről beszélt, míg Joan Burton szociális védelemért felelős miniszter azt ír szavazók elkötelezettségét emelte ki, hangsúlyozván, hogy „az is, aki igennel és az is, aki nemmel voksolt, kemény szívvel döntött: a növekedést és a munkahelyteremtést tartotta szem előtt”. Eamon Gilmore miniszterelnök-helyettes pedig az ír gazdaság talpra állása érdekében tett szükséges lépésként értékelte az ”Igenek” győzelmét.

Az ellenzéki pártok ehhez képest sokkal negatívabban értékeltek. A népszavazáson a szerződés elfogadása mellett érvelő legnagyobb ellenzéki párt Fianna Fáil elnöke, Micheál Martin kijelentette, az igenre szavazók nagy része is úgy tekintett a referendumra, mint amelyiken két rossz közül kell választani. Gerry Adams, a „Nem”-kampányban irányító szerepet játszó Sinn Féin vezetője szerint az emberek „összeszorított fogakkal” döntöttek a paktum elfogadása mellett. „A kampány során a kormány számos világos ígéretet tett a bankmentés lakosságot sújtó terheinek csökkentésére és a munkahelyteremtésre. Mi mindent megteszünk ezek betartatására” – mondta el a baloldali nacionalista párt elnöke.

A két legkisebb parlamenti frakcióval rendelkező párt a Szocialista Párt és a People Before Profit (PBF-Embereket a Profit Elé!) képviselői félelem-faktort emlegettek. „Úgy gondolom, a lakosság abban bízva szavazott, hogy a helyzet nem romlik tovább” – nyilatkozta a PBF egyik tagja. A Szocialista Párt egy tagja pedig arra világított rá, hogy jelentősen magasabb volt a nemmel szavazók aránya a fizikai munkások által lakott területeken, akik a kisebbik kormánypárt, az ír Munkáspárt kampánya ellenére is a paktum ellen voksoltak.

A korábbi népszavazásoknál is alacsonyabb részvételre sokan a „referendum-fáradtságot” emlegették, vagyis hogy az ír lakosságnak az utóbbi 4 évben harmadszor kellett az Európai Unió valamely szerződése miatt az urnákhoz járulnia. Érdekesség, hogy míg a 65 éven felüliek körében elsöprő mértékben nyertek az igen szavazatok, addig a fiatal felnőttek sokkal inkább megosztottak voltak a kérdésben.

A referendum eredményét Európa-szerte pozitívan értékelték. Angela Merkel német kancellár közleményben üdvözölte, tiszteletre, és elismerésre méltónak nevezte az ír nép döntését. A német külügyminiszter Guido Westerwelle kijelentette, az idén februárban a szerződést aláíró 25 EU-tagállam mindegyikének követnie kellene Írország példáját, amely megerősíti a bizalmat Európa gazdasági növekedésében. Ezzel összhangban nyilatkozott Herman Van Rompuy, az Európai Tanács és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is, akik a gazdasági élénkülés, az unió fellendülése melletti határozott, és bátor kiállásként jellemezték a referendum eredményét.

Írország 2010-ben 85 milliárd eurós hitelt vett fel az EU-tól és a Nemzetközi Valutaalaptól azt követően, hogy az ingatlanpiaci válság súlyosan megrengette a gazdaságát. Ez a mentőcsomag azonban 2013-ban elapad, így a mostani népszavzás egyik legnagyobb kockázata éppen az volt, hogy a paktum elutasításával Dublin később elesett volna az ESM által biztosított  pénzügyi segélytől.

Olti Máté

Felkapott hírek

Friss hírek

Állami megrendelésekkel egyengetik a Boeing útját

Hiperszonikus fegyverek hordozására alkalmas F-15EX típusú vadászgépeket rendelt meg az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon a Boeing cégtől - közölte maga az amerikai repülőgépgyártó vállalat. Az ügylet hosszabb távon 23 milliárd dollárt hozhat a 737 MAX-ok kiesése és a koronavírus hatásai miatt szenvedő cégnek.

Read More »

12.600 pont alá esett a DAX a kiábrándító ZEW-adatokra

Alacsonyabban forognak ma az európai részvények - a világpiaci hangulat még tegnap kezdett el romlani, miután Kalifornia bejelentette, hogy betiltja a zárt területeken történő vendéglátást és bezáratja a mozikat. A TUI úgy döntött, hogy törli a Svédországba és Lisszabonba tervezett utakat az alacsony keresletre és a hatóságok által bevezetett korlátozásokra reagálva.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás