Új elnök, régi problémák – hogyan tovább Szerbia?

Szerbia új államfője letette az esküt, ezzel hivatalosan is megkezdődött Tomislav Nikolić ötéves elnöki ciklusa. Az egykori radikálisból mérsékelten nacionalista EU-pártivá lett politikus új lendülettel próbál úrrá lenni Szerbia régi problémáin. Feladata nem egyszerű: sorjáznak a gazdasági problémák, a korrupció elleni harc lelassult, a Koszovóval való rendezetlen viszony pedig továbbra is átvághatatlan gordiuszi csomóként hátráltatja az ország európai integrációját.

Ünnepélyesen esküszöm, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy megőrizzem a Szerb Köztársaság szuverenitását és integritását, ideértve Koszovót és Metohiját, mint az ország szerves részeit, csakúgy, mint az emberi és kisebbségi jogokat, tiszteletben tartom és megvédem az Alkotmányt és a törvényeket, megőrzöm a Szerb Köztársaság összes állampolgárának békéjét és jólétét, valamint minden feladatomnak lelkiismeretesen és felelősségteljesen teszek eleget“. Ezekkel a szavakkal tette le elnöki esküjét Tomislav Nikolić, Szerbia új államfője május 31-én a szerb parlament épületében miután sor került az országgyűlés alakuló ülésére.

Az eseményen jelen volt az újonnan megválasztott parlament minden tagja, Boris Tadić korábbi elnök, a hadsereg és a rendőrség vezetői, a főbb egyházi elöljárók és olyan nagyhatalmak nagykövetei is, mint Németország, USA és Oroszország. Utóbbi diplomata hangos éljenzést és tapsot kapott a szerb parlament, a szkupstina épülete előtt összegyűlt tömegtől, csak úgy, mint Nikolić és pártja, a Szerb Haladó Párt (SNS) megérkező képviselői. Ezzel szemben az USA követét, Tadićot és a kormányzó Demokrata Párt (DS) tagjait fújolással fogadták a haladók szimpatizánsai – derül ki a belgrádi B92 rádió hírportáljának tudósításából.

Az újdonsült államfő első beszédében hangsúlyozta, hogy a húsz év ellenzékben eltöltött idő alatt személyesen is rengeteg igazságtalanság érte a korrupt intézmények, a kormány által kontrolált média (utalva ezzel a demokratákra) és pártérdekeknek alárendelt igazságszolgáltatás miatt. Ezért mindent el fog követni, hogy felvegye a harcot Szerbia ezen problémáival, de egyúttal már korábban kijelentette, hogy nem gördít akadályt az új kabinet kinevezése elé még akkor sem, ha abban a választásokon legtöbb mandátumot szerző SNS nem kap szerepet.

Márpedig a választ ez utóbbi kérdésre, vagyis az új kormánykoalíció összetételére nagyon hamar meg kell kapnunk. Ahogy azt már korábban sokan sok helyen megírták, a 250 fős szkupstinában a legtöbb, 73 főt küldő SNS valószínűleg nem lesz képes olyan partnereket találni, melyekkel hatalomra kerülhet. Így lényegében az eddigihez hasonló felállású, DS vezette koalíció adhat új miniszterelnököt az országnak. A 67 mandátumot szerző demokraták már lassan két hete megbeszéléseket folytatnak korábbi szövetségesükkel, a 44 hellyel bíró Szerb Szocialista Párt köré szerveződő csoport kormányba való bevonásáról.

A matematika törvényei alapján viszont még legalább egy kis párt szerepvállalása szükséges a 126 fős többség eléréséhez és két politikai formációnak van valós esélye erre: a 16 mandátummal rendelkező Szerbiai Egyesült Régiók (URS) pártjának és a Liberális Demokrata Pártnak a maga 19 főjével. A leendő kormány miniszterelnöki székének legfőbb várományosa pedig nem más, mint Boris Tadić, a DS elnöke, akit pártja hivatalosan is kormányfőjelöltnek nevezett meg annak ellenére, hogy korábban leszögezték: Tadić nem akarja magának ezt a pozíciót.

Az elnökválasztáson történt váratlan bukás azonban újraírhatta a terveket és a demokratáknak minden bizonnyal kellett találni egy olyan pozíciót, melybe előretolhatják emblematikusnak számító vezetőjüket, erre pedig ennél a posztnál semmi sem alkalmasabb. Főleg úgy, hogy a szocialisták és vezetőjük, Ivica Dačić is zöld utat adott már Tadić ambícióinak, holott eddig mindenki azzal számolt, hogy a miniszterelnöki helyet saját magának fogja fenntartani. Dačić ugyanis nagyon kényelmes helyzetben van: pártjára mindenképpen szükség van egy koalíció létrehozásához, akár az SNS, akár a DS igyekszik azt összehozni. Ennek megfelelően bizonyos, hogy a szocialisták komolyabb befolyást jelentő helyeket – de legalábbis alapos ráhatást a kormányprogramra – kérnek majd az új kabinetben a miniszterelnöki posztért cserébe.

Ez a kabinet viszont kisebb lesz a korábbiaknál. Éppen ezért számolni kell a már említett harmadik (vagy negyedik) partner igényeivel is, hiszen a liberálisok például már régen várnak a hatalomra, egyes hírek szerint a támogatásért cserébe Čedomir Jovanović pártelnök szívesen magához vonná az igazságügyi vagy a külügyi tárcát (bár ez utóbbit ő maga tagadta). Ez vélhetően nagyon nem tetszene a szocialistáknak és Dačićnak, akik már többször is éles kirohanásokat intéztek Jovanović ellen, mert az korábban azt merte mondani, hogy a boszniai szerbek autonóm köztársasága egy népirtás eredménye, illetve pártja elfogadhatónak tartja Koszovó elengedését (ezek a témák igen érzékenynek számítanak Szerbiában és a liberálisokon kívül egy komoly politikai erő sem vállal fel hasonló nézeteket).

A fent említett konfliktusok miatt a szocialisták inkább közösködnének az Egyesült Régiókkal. Helyi szinten viszont éles ellentétek bontakoztak ki az URS és a DS között. A Dél-szerbiai Leskovac városában például majdnem tettlegességig fajultak azok a tüntetések, melyeket az SNS és az URS szervezett a demokraták és a szocialisták ellen, akik négy URS-es képviselőt átcsábítva akarnak többségbe kerülni a képviselőtestületben. A konfliktusok oly mértékben elmérgesedtek mára, hogy Tadić pártja az URS-t teljesen ejtve inkább a liberálisokkal szövetkezne. Az egyéb érdekellentétek mellett az is bonyolíthatja a kérdést, hogy a biztonságos többségi kormányzáshoz mind a két párt bevonása lenne a legcélravezetőbb, ehhez pedig további kompromisszumok tömkelegét kellene felajánlania a két nagy koalíciós partnernek.

Az viszont egy ténylegesen felálló, DS vezette kormány esetén lesz biztos, hogy bizonyos értelemben újraértelmeződik a miniszterelnöki szerep Szerbiában. Azzal nehéz vitatkozni, hogy Tadić elnöksége alatt a kormányfő-elnök duó hatalmi helyzetében a hangsúly teljes mértékben az utóbbi felé tolódott el, ez azonban nem a szerbiai közjogi berendezkedés sajátossága miatt alakult így. A kormányfőnek ugyanis elméletben Szerbiában fontosabb feladatok jutnak, mint az inkább csak reprezentatív szerepű államfőnek, de Tadić óriási befolyásával képes volt államfőként és a legnagyobb kormánypárt vezetőjeként az egész Mirko Cvetković vezette kabinet munkáját akaratának megfelelő irányba terelni.

Ez az elnöki szerep mostantól nem lesz érvényes, de nem csak azért, mert az államfővel ellenkező színezetű kormány alakulhat meg, hanem azért is, mert a 2008-ban, az Európa-ellenes Vojislav Šešelj-féle Szerb Radikális Pártból kiszakadt Haladó Párt belső hatalmi viszonyai egészen egyszerűen mások lehetnek. Biztos, hogy Nikolić, a párt alapítója és

ötletgazdája, elsőbbséget és komoly privilégiumokat élvez házon belül, de az SNS-t még nem érte el komoly válság vagy megpróbáltatás, melyeken keresztül ez a befolyás lemérhető lenne. Jó példa a lehetséges belső törésvonalara az, hogy az elnökválasztások első fordulóját követően, mikor is csalódást keltő módon Nikolić csak a második helyen állt Tadić mögött, Aleksandar Vučić, az SNS akkori alelnöke a Blic újságíróinak füle hallatára kritizálta Nikolićot, míg utóbbi a vártnál gyengébb belgrádi helyhatósági eredmények miatt vonta kérdőre Vučićot, aki az SNS fővárosi polgármester-jelöltje volt.

Az elnöki székért folytatott versenyt végül megnyerte az SNS, így a feszültségek is elsimultak, Vučić immáron az SNS vezetője, mivel Nikolić lemondott posztjáról. Az új államfő ezzel a lépésével is igyekezett elhatárolódni Boris Tadić és a demokraták gyakorlatától, mivel szerinte egy államfő nem lehet egy politikai erő elnöke míg hivatalát betölti. Kérdés persze, hogy milyen együttműködés alakulhat ki a két ősi rivális között. Az eskü letétele előtt pár nappal Tadić és Nikolić zártkörű megbeszéléseket folytattak, melyek végén hangsúlyozták, hogy a gyorsan létrejövő kabinet elemi érdeke a nehéz helyzetben lévő Szerbiának.

A politikusok ebben biztosan nem tévednek. Az általános elégedetlenség egyre tapinthatóbb mértékben uralkodik el az ország felett köszönhetően a megoldatlan régi problémáknak. Ezek közül elsők közé kívánkozik a mindenki által megtapasztalt korrupció kérdése, melyben szakértők szerint nemhogy előrelépés nem történt, de a helyzetet egyenesen olyan rossznak értékelik, mint a Milošević-rezsim idején. Ennél is húsbavágóbb probléma a bőven húsz százalék fölötti munkanélküliség, különösen a fiatalok számára tűnik reménytelennek a biztos megélhetés megtalálása.

A nagy állami elosztórendszerek működése, a költségvetési hiány és az államadósság is aggasztóak a szerb Költségvetési Tanács szerint. A testület legutóbbi, még januári adatai szerint az államadósság összege 14,34 milliárd euró, mely túllépi a törvényben megengedett 45 százalékos GDP arányos deficitet. Az év végéig Szerbiának 2,5 milliárd eurónyi forrást kell előteremtenie az adósság finanszírozásához. A Tanács azt ajánlja az új kormánynak, hogy az még nyáron jelentsen be egyenlegjavító intézkedéseket, például a közszolgák béreinek és a nyugdíjak befagyasztását. Javasolt továbbá a fogyasztási adó 18-ról 22 százalékra emelése, de át kellene alakítani a nyugdíj- és az adórendszert is.

Ezen tervek érdekes kontrasztot képeznek például a szocialisták kampányígéreteihez képest, akik többek között nyugdíjemelést ígértek. Szerbia még februárban döntött arról, hogy felfüggeszti az IMF-el való együttműködést és nem tart igényt az 1,3 milliárd dolláros elővigyázatossági hitelkeretre addig, amíg az új kormány meg nem alakul és képes újratárgyalni a feltételeket. Az ország ugyanis azt vállalta, hogy a költségvetési hiányt 4,25 százalékon tartja év végéig, melynek megvalósulása több mint kétséges. Jövőbeli koalíciós feszültségekre adhat okot, hogy míg a demokraták (de még az SNS is) elkötelezték magukat az IMF mellett, addig a jelentős részben nyugdíjas korú szavazóbázissal rendelkező szocialisták elutasítják a szervezet feltételeit.

Szintén érdekes hatása lehet a szerbiai változásoknak az ország külpolitikai megítélésére.

Most csak annyi látszik, hogy Nikolićról kialakított kép saját nacionalista múltja miatt ingadozó. Az elnök még a pálfordulása előtt bőven adott okot arra, hogy Zágrábtól Brüsszelen át Washingtonig bizalmatlanul fogadják. Egyértelmű ellenszenv helyett azonban a várakozó álláspont a jellemzőbb, minden diplomata kíváncsian várja, hogy Nikolić elkötelezettsége az Európai Unióval szemben mennyire őszinte. Jó gesztus, hogy az államfő első hivatalos külföldi útja Brüsszelbe vezet majd, de azért azt meg kell jegyezni, hogy Nikolić pár nappal az eskü letétele előtt gyorsan meglátogatta Vlagyimir Putyint Moszkvában, aki a hagyományos baráti kapcsolatok jegyében fel is ajánlott egy 800 millió dolláros kölcsönt infrastruktúra-fejlesztésre.

Nikolićnak pontosan tudnia kell, hogy a dinár stabilitását csak az IMF segítségével lehet visszaszerezni (a szerb nemzeti valuta árfolyama tavasszal történelmi mélypontra süllyedt az euróval szemben), az orosz szövetséges pedig nem lehet kizáró oka az EU-nak (a régen még nacionalista Nikolić szívesen látott volna egy orosz-belarusz-szerb uniót a Nyugat ellen). Változás viszont az európai integráció legkomolyabb kerékkötőjének számító Koszovóval kapcsolatos politikában sem várható. Tadić vezetésével a szerb diplomácia tulajdonképpen hintapolitikát folytatott, hiszen a koszovói függetlenséget elismerni nem volt hajlandó, de mindent megtett, hogy elhitesse Brüsszellel: a Szerbia azon van, hogy rendezze a kérdést.

Az elmúlt fél év koszovói eseményei tökéletesen bemutatták a helyzet tarthatatlanságát. A többségében szerbek által lakott Észak-Koszovóban az év elején újabb és újabb útzárak emelkedtek, a helyi szerb közigazgatás állandó hidegháborút folytat az albán kormánnyal, miközben Belgrád és Pristina tárgyalásai egy végtelen történetet idéznek. A diplomáciai csatározások legújabb szimbolikus, de az albánokat bosszantó fejezete, hogy szerbek örömére az európai (UEFA) és nemzetközi (FIFA) futballszövetség is elutasította a Koszovói Labdarúgó Szövetség felvételét.

Látni kell, hogy Nikolić munkássága és eredményei nem kizárólag rajta fognak múlni, hiszen nagyfokú kompromisszumkészséget kell tanúsítania, ha valóban ellenfelei alakítanak kormányt. Nikolić állítja, hogy mai fejjel már nem felelős a húsz évvel ezelőtti cselekedeteiért, vagy mondataiért, mivel ha minden politikus így tenne, senki sem maradhatna a pályán. Az is biztos viszont, hogy sokan vannak Szerbián belül és kívül egyaránt, akik nem osztják ezt a nézetét, és ők a következő időben árgus szemekkel fogják nézni a végre pályája csúcsát elérő elnök minden lépést.

Molnár Tamás

Felkapott hírek

Friss hírek

Akadozik Michael Bloomberg választási kampánya

A milliárdos óriási összegeket költ internetes reklámokra, a különböző platformokon történő megjelenésekre, de mindeddig felemás eredménnyel. A százalékos támogatottsága elegendő a továbblépéshez, de két hete rasszizmussal vádolták meg, most pedig a Twitter törölt 70 fiókot egy olyan összevágott videó miatt, mely az elnökjelöltet népszerűsítette.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás