A horvátok hazavárják Gotovinát

Ante Gotovina és társa – a szintén háborús bűnökkel vádolt – Mladen Markač alig több mint egy év elteltével ismét a hágai bíróság elé járult, hogy ezúttal másodfokon próbálják bebizonyítani a törvényszéknek, ők nem követtek el háborús bűncselekményeket a Vihar-hadművelet során. A horvát nemzetközi jogi és katonai szakértők többsége a tárgyalás előtt nem sok jóra számított, most viszont bizakodóbbak, mint eddig bármikor.

A másodfokú per – amelynek végén a két vádlott is felszólalhatott – a legtöbb horvát jogi szakértő szerint bebizonyította, hogy az elsőfokú ítéletben még szereplő „bűnszervezet” nem létezett, így a két tábornok már aligha ítélhető el a horvátországi szerb lakosság szándékos és előre eltervezett módon történő elűzéséért.

A másodfokú eljárást követően a Večernji list által megkérdezett elemzők úgy vélik, akár kétharmadával is csökkenhet az első körben 24, illetve 18 évnyi börtönre ítélt tábornokok büntetése. A horvátok számára e pozitív előjeleket pedig pszichológusi szakvélemények is alátámasztották, amelyek szerint Ante Gotovina franciául elmondott záró gondolatai kifejezetten hatásosnak bizonyultak.

A tárgyalást élőben követve igen szembetűnő volt, hogy az ügyészek nem nagyon tudták arról meggyőzni a bírákat, hogy a Horvát Hadsereg 1995 augusztusában szándékosan lőtte volna a civil lakosságot Knin és a környező települések ostromakor. Az elnöklő bíró – összehasonlítva az esetet Szarajevó lövetésével – kifejezetten „hiányolta” a több tucatnyi civil áldozatot az eset kapcsán. Ráadásul – a tábornokok védőügyvédei szerint – az országukat felszabadító horvátokkal tartó ENSZ megfigyelők sem számoltak be kirívó jogsértésekről.

Ante Gotovina a fentebb már említett záróbeszédében mindehhez azt is hozzátette, büszke az Oluja (vihar) sikerére, ugyanakkor nem tagadta, hogy egy háború óhatatlanul civil áldozatokkal is jár. Utóbbiért sajnálatát fejezte, mint ahogy azért is, hogy évekig bujkált a Hágai Törvényszék (ICTY) elől. Végül az atrocitások kapcsán annyit tett hozzá, reméli a bíróság is belátja, hogy ő nem tehető felelőssé a Horvátországban elkövetett bűntettekért, hiszen azok bekövetkezésének időpontjában csapatai élén ő már Boszniában harcolt.

Ezrek imádkoztak értük világszerte

Horvátországban és a világ számos pontján élő horvátságban már napokkal a tárgyalás előtt felgyújtották a nemzeti érzelmek lángjait. Zágráb ugyanis mindössze egy-két nappal a hágai eljárás előtt emlékezett a második világháború végén a többségében szerb partizánok által elkövetett pogromok áldozataira, melynek nemcsak usztasák, németek vagy az ő oldalukon harcoló horvát katonák estek áldozatul, hanem több tízezernyi olyan civil is, akik Belgrád és Tito szerint nem fértek el az általuk megálmodott Jugoszláviában.

Mindezt megfejelve a Horvát Világkongresszus szervezésében a világ számos pontján mécsesekkel, gyertyákkal vagy éppen fáklyás felvonulással tüntettek a tábornokok szabadságáért horvátok százai, némely esetben ezrei. A horvát diaszpóra erősségét jelzi, hogy Zágráb és a horvát, illetve boszniai nagyvárosok mellett olyan helyeken is megmozdultak a háborús bűnökkel vádolt katonai vezetőkért, mint Párizs, Berlin, Regensburg, Johannesburg, Canberra, Adelaide, Göteborg vagy éppen Szingapúr.

A pert követő pozitív előjelek ellenére azonban úgy fest, a horvátok tovább imádkozhatnak. Ítélethirdetés csak később várható.

Cikkünk folytatásában a per tárgyát képező Vihar-hadművelet következményeit és a horvátországi szerbség sorsát elemezzük.

Mátraházi Tibor

Mátraházi Tibor

Felkapott hírek

Friss hírek

Enyhülnek a korlátozások Izraelben

Korlátozás-könnyítésekről döntött a koronavírus-kabinet Izraelben - jelentette a helyi média csütörtökön. A kormány az egész országban egységes, teljes, vagy hétvégi, esetleg éjszakai vesztegzárat sürgető javaslatokkal szemben Roni Gamzu professzor álláspontját fogadta el, amely a kevésbé fertőzött területeken nyitást, a fertőzöttebb részeken pedig nagyobb segítségvállalást és zárlatot javasol, és hosszabb távú terveket határoz meg.

Read More »

A svéd gazdaság még mindig jobban megúszta, mint Európa többi része

A svéd statisztikai hivatal szerdán készített gyorsbecslése szerint Svédország bruttó hazai terméke 8,6 százalékkal csökkent a második negyedévben az elsőhöz képest, illetve 8,2 százalékkal a tavalyi év azonos időszakához képest. Bár ez is bőven negatív rekordnak számít, a svéd GDP-zuhanás még mindig jelentősen elmarad a többi európai országban mért visszaeséstől.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás