Három az orosz igazság

Az Oroszországi Föderáció elnökválasztási törvényeinek megfelelően a márciusi választások hivatalos kihirdetése után harminc nappal Vlagyimir Putyint  hétfőn délben harmadjára is beiktatták államfői tisztégébe. A 2008-as alkotmánymódosításnak köszönhetően az eddigiektől eltérően azonban nem négy, hanem minimum hat, de lehet, hogy tizenkét évig fogja betölteni az elnöki posztot. A nagyszabású ceremóniát hat tévécsatornán is figyelemmel követhették a nézők, kétszer annyin, mint amennyi négy évvel ezelőtt Medvegyev beiktatását közvetítette élőben.

A Nagy-Kreml palotában és annak udvarán zajló hatalmas ünnepség illusztris vendégserege körülbelül 3000 főt számlált, közöttük igen magas rangú tisztviselőkkel, politikusokkal és hírességekkel. A megjelenés az elnöki protokoll szerint kötelező a kormány tagjainak, a Duma és a Szövetségi Tanács küldötteinek, az Alkotmánybíróság bíráinak is. A meghívott vendégek soraiban láthattuk többek között Mihail Gorbacsovot, Silvio Berlusconit és Gerhard Schrödert, az első sorban pedig ott álltak Oroszország eddig elnökeinek a feleségei: Naina Jelcina,  Ljudmilla Putyina és Szvetlana Medvegyeva.

A meghívottak között volt Ivan Urgant orosz showman is, aki nagy port kavart a blogvilágban azzal, hogy feltöltötte a Twitterre a meghívójának fényképét. Ugyanis – ahogy arra a segodnya.ua internetes hírportál is rámutat – a meghívókat hibásan nyomtatták ki, s készítőinek elkerülte a figyelmét, hogy az egyik mondatban még nagybetűvel írták az „Önt”, lejjebb pedig már kisbetűvel szólítják meg a vendéget: „Meghívjuk Önt az Oroszországi Föderáció elnökének beiktatási ceremóniájára…” Majd: „Örülnénk az ön jelenlétének ezen a történelmi eseményen…” A „történelmi esemény” szponzorainak logói, melyek a meghívó alján láthatóak szintén heves vitákra inspirálták a bloggereket.

A hat tévécsatorna élő közvetítése mellett három rádióadón és a youtube-on végignézhették az érdeklődők a ceremóniát. Ráadásul idén nemcsak 11.40-től 12.30-ig magát a ceremóniát lehetett nézni, hanem több csatorna is készült külön műsorokkal, információkkal az előkészületekről és háttérmunkákról, különböző politológusokkal és szakértőkkel készült riportokkal.  Putyin sajtófőnöke, Dmitrij Peszkov a Kommerszantnak adott interjújában elmondta, hogy a csatornák maguk döntöttek úgy, hogy közvetíteni szeretnék az eseményeket.

A beiktatási ünnepség a hagyományokhoz hűen ugyanúgy és ugyanott zajlott, mint a korábbi három. Az elnöki konvoj motoros felvezetéssel a Szpasszkij-kapun (melyet csak a legfontosabb, legnagyobb eseményeken nyitnak ki) keresztül érkezett meg  a kremli udvarra. Idén Putyin egy ugyanolyan Mercedes Pullmanon érkezett, mint 2008-ban Dmitrij Medvegyev – írja a RIA orosz hírügynökség. Miután a megválasztott elnök az udvaron meghallgatta a Kreml kommendánsának a jelentését, a György- és Sándor-termeken áthaladva megérkezett a cárok egykori tróntermébe, a pompás, aranydíszítéstől csillogó András-terembe. A zenei aláfestésről a Szövetségi Biztonsági Szolgálat zenekara gondoskodott Csajkovszkij ünnepi indulójával.

Az András-teremben felállított pódiumon Dmitrij Medvegyev jelenlegi államfő, Valerij Zorkin, az Alkotmánybíróság elnöke és a Szövetségi Gyűlés két kamarájának (az Állami Dumának és a Szövetségi Tanácsnak) az elnökei várták a leendő elnököt.

Örülök, hogy ma Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin lesz az elnök – hiszen ő egy tapasztalt ember és erős vezető, akit az orosz emberek nagy többsége támogat. Sok sikert kívánok neki, Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinnak Oroszország államfőjeként a  mi országunkért, a mi népünkért végzett munkájában.” – köszöntötte Medvegyev.

Az elnöki eskü letétele ismét az (egyébként az elnöki könyvtárban őrzött) Alkotmány példányára helyezett jobb kézzel és az Alkotmánybíróság elnökének a felkérésére történt meg:

Esküszöm, hogy az Oroszországi Föderáció elnökeként tisztelni és védeni fogom az emberek jogait és szabadságát, óvni a szuverenitást és a függetlenséget, az állam biztonságát és egységét, és hűen szolgálni a népet.” – hangzott az eskü, mely után az Alkotmánybíróság elnöke, Valerij Zorkin bejelentette Oroszország új államfőjét.

Ebben a pillanatban csendültek fel Oroszország himnuszának hangjai az FSZO zenekarának előadásában. A ceremónia zenei kíséretében részt vett még az Akadémiai Nagykórus „A kórusi ének mestereinek” a női együttese, illetve a világhírű Orosz Hadsereg Akadémiai Alekszandrov ének- és tánckara is. Ez utóbbi művészcsoport nevét alapítójáról, a szovjet/orosz himnusz szerzőjéről, Alekszandr Alekszandrovról kapta, június 5-én pedig a magyar közönség is megcsodálhatja a világ egyik legjobb férfikórusának előadását a Budapest Sportarénában.

Első elnöki beszédében Putyin elődje, Medvegyev érdemeire hívta fel a figyelmet, aki biztosította a folytonosságot és az ország fejlődését. Majd arról beszélt, hogy az elkövetkező néhány év határozza meg Oroszország sorsának elkövetkező évtizedeit, hogy Oroszország sikereinek záloga a demokrácia, az alkotmányos jogok és az állampolgárok szabadságának megerősítése.

Ezután a Katedrális téren áthaladva a Nagy-Kreml Palota udvarán felállított tribünhöz érkezett a régi-új elnök, melyről, mint a hadsereg főparancsnoka, fogadta az elnöki ezred tisztelgését: 31 ágyúdörrenés hasít a levegőbe, mely a legnagyobb katonai tiszteletadást jelenti. 2008-ban Medvegyev beiktatási ünnepségén 30 dörrenés hallatszott. A seregszemle után Putyin átvette az „atombőröndöt”, mely az orosz hadászati atomfegyverzetet indító berendezés kulcsát tartalmazza. A hagyományoknak megfelelően jelen volt a védelmi miniszter, Anatolij Szergyukov is, hiszen az 1983 óta létező „atombőröndből” egy a vezérkari főnöknél van, egy pedig a védelmi miniszternél.

A beiktatási ceremónia utolsó hivatalos állomása az Angyali üdvözlet-székesegyház (Blagovescsenszkij-székesegyház) volt, ahova az államfő a feleségével érkezett és ahol Kirill pátriárka Isten áldását kérte, hogy az új elnök helyesen kormányozza a Hazát, hogy adjon neki bölcsességet és józan észt, a népnek pedig csendes és békés életért fohaszkodott.

Okos Tímea

Felkapott hírek

Friss hírek

A mottó: Erős és Egységes Európa

Emmanuel Macron francia államfő kedden fogadta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság (EB) megválasztott elnökét, akivel egyetértettek abban, hogy egy erős és egységes Európáért akarnak dolgozni, a klímaváltozás elleni fellépésre, valamint a bevándorlással és a védelmi politikával kapcsolatos kihívásokra vonatkozó világos célkitűzéseket követve.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás