Fátylat boríthat a múltra a lengyel jobboldal két fő ereje

Újra egymásra találhat a legnagyobb lengyel ellenzéki tömörülés, a Jaroslaw Kaczynski által vezetett Jog és Igazságosság Párt (PiS), és a párt sorait elhagyó politikusok által alapított Szolidáris Lengyelország (SP), miután a közelmúltban mindkét pártvezér a másik oldal felé való nyitás fontosságáról beszélt.

„Ők sok kárt okoztak nekünk, de feledkezzünk meg erről, kinyújtjuk feléjük a kezünket.” Többek között így nyilatkozott Jaroslaw Kaczynski PiS vezér a Szolidáris Lengyelország pártról, mellyel pártja az elmúlt héten közösen szervezett szimpátia tüntetést a „Trwam” katolikus tv-csatorna mellett.

Két hasonló politikai háttérrel rendelkező ellenzéki párt együttműködésében nem lenne semmi megdöbbentő, volt már erre korábban is példa a lengyel belpolitikában, azonban a két csoportosulás közös története közel sem felhőtlen. A Szolidáris Lengyelországnak ugyanis az a Zbigniew Ziobro az elnöke, aki sokáig a PiS soraiból politizált és sokáig a párt új, feltörekvő csillagának számított, mi több 2005 és 2007 ő töltötte be az igazságügy miniszteri posztot, többek közt Jaroslaw Kaczynski kormányában is. Azonban az ezt követő években a két politikus viszonya megromlott. A párton belüli „fiatal generációt” megtestesítő Ziobro és az irányítást szorosan a kezükben tartó Kaczynski fivérek közötti nézeteltérésekről egyre többet cikkezett a sajtó. Sok elemző szerint már az akkor alelnöki posztot betöltő Ziobro 2009-ben a PiS szineiben az Európai Parlamentbe való delegálása is egyfajta belső száműzetésnek volt tekinthető. A végleges szakításra azonban 2011-ig kellett várni. A sikertelen parlamenti választások után Ziobro erősen kritizálta Jaroslaw Kaczynskit és a párton belüli hatalmi viszonyok átgondolására szólította fel ellenfelét. Ehelyett azonban néhány társával együtt Kaczynski felszólítására a PiS elnöksége novemberben kizárta a pártból.

Ezt követően alapították meg a „száműzöttek” a Szolidáris Lengyelország parlamenti frakciót, mely hivatalosan 2012 márciusában alakult párttá. Ezalatt az időszak alatt a két párt képviselői heves kirohanásokat intéztek egymás ellen a sajtón keresztül, ezért is ennyire meglepő a mostani közeledés.

A szombati tüntetésen, külön-külön, mindkét pártvezér felszólalt és a másik féllel való megbékélés fontossága mellett tett hitet. Felszólalásaikban mindketten utaltak a közös politikai gyökerekre és a hasonló világnézetükre, emellett pedig közös célként nevezték meg a jelenlegi lengyel kormány leváltását.

A két párt egymáshoz való közeledése éppen most nem lehet véletlen. A kormányzó Polgári Platformot és Donald Tusk miniszterelnököt hevesen támadja az ellenzék soraiban egyre erősödő liberális Palikot Mozgalma (Ruch Palikota – RP) és a konzervatív jobboldal ellenzéki pártjai is megfelelőnek tekinthetik a pillanatot, hogy egymással valamilyen formában együttműködve (ezzel pedig szinte teljesen lefedve az ellenzék jobboldali szegmensét) hatásosabban lépjenek fel a kormánnyal szemben. Emellett meg természetesen nem szabad megfeledkezni arról, hogy a nyári labdarúgó Európa Bajnokságig már csak kevesebb mint két hónap van hátra, onnantól fogva pedig egy ideig biztos, hogy csak egy dolog lesz a lengyel sajtó figyelmének középpontjában.

Dobrowiecki Péter

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás