_

Klaus még a legmegbízhatóbb, de ki tudja meddig

A cseh köztársasági elnök még mindig a legmegbízhatóbb a politikusok között, azonban előnye jelentősen csökkent 2010-hez képest.

A CVVM (eme központ a Cseh Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetéhez tartozik) munkatársai a 2010-es választások után 27 politikus (állam- és kormányfő, felső- és alsóház vezetője, kormánytagok, ombudsman, parlamenti pártok vezetői, alkotmánybíróság elnöke) népszerűségét kezdték összemérni közvéleménykutatásaikban. Václav Klaus köztársasági elnök végzett eddig a legelőkelőbb helyen, azonban a 2010 szeptemberi 68% helyett a megkérdezettek csupán 49% gondolja úgy, hogy ő a legmegbízhatóbb cseh politikus. A felmérés március 5-12.-e között zajlott, és 1053, 15 évesnél idősebb személy válaszolt a kérdésekre.

A megkérdezettek, dacára, hogy a köztársasági elnök megbízhatósága két év alatt nagyot esett, még mindig bíznak a vezetőikben. Klaus mögött következik 41%-kal az alkotmánybíróság elnöke, Pavel Rychetsky, a harmadik helyen 38-38%-os holtversenyben végzett Miroslava Němcová, az alsóház elnökasszonya és a külügyminiszter, Karel Schwarzenberg. Jól végzett még a ČSSD elnöke, Bohuslav Sobotka (35%) és az igazságügyminiszter, Jiří Pospišil (33%). Mögöttük a miniszterelnök, Petr Nečas következik 25%-kal.

Az előző évhez képest mégsem Klaus bukta a legtöbbet, hanem a második helyezett Miroslava Němcová, valamint a Věci Veřejné elnöke Radek John és a liberálisok miniszterelnök-helyettese, Karoline Peake: mindhárman 5-5%-ot vesztettek 2011-hez képest. A VV sokat kritizált oktatási minisztere sem büszkélkedhet eredményével: Josef Dobeš a lista végéről a harmadik helyet foglalja el, benne a megkérdezettek mindössze 8%-a bízik még.

Miklós Dániel

Felkapott hírek

Friss hírek

Eredménytelenül zárult az ENSZ madridi klímacsúcsa

A legfőbb célkitűzés elérése nélkül ért véget az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének 25. (COP25) ülése Madridban vasárnap, az elhúzódó viták miatt a tervezetthez képest két nappal később. A klímacsúcson részt vevő országoknak nem sikerült megállapodásra jutniuk az új szén-dioxid kibocsátás-kereskedelmi rendszer létrehozásáról, amely így a jövő évi, Glasgowban tartandó COP26 ülés feladata lesz.

Read More »

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás