Kelet- és Nyugat-Németország – egy véget nem érő párharc

BERLIN – A németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban 2012 májusában választásokat tartanak. A kampány időszaka megfelelő alkalomnak tűnt egy régi-új probléma felvetésére. A volt NDK-s területek 1991 óta részesülnek felzárkóztatási támogatásban, melynek célja gazdasági leszakadásuk megakadályozása. A nyugati Ruhr-vidék városai szinte kivétel nélkül súlyosan eladósodtak a keleti országrész kötelező pénzügyi megsegítésében, míg a program haszonélvezői gyakran irracionális projektekre költik a pénzt. Az abszurd helyzetre az új német államfő, Joachim Gauck is felhívta már a figyelmet.

A német újraegyesítés után a Helmuth Kohl vezette kormánynak két teljesen más struktúrák szerint működő gazdaságot kellett egy szerves egységgé kovácsolnia. Ez természetesen nem sikerülhetett egyik napról a másikra, így az elsődleges célok közé a gazdasági szakadék, az életszínvonalbeli különbségek csökkentése vált. A volt NSZK a világ egyik legfejlettebb gazdaságaként működött már évtizedek óta, óriási befektetési kapacitással; az NDK-ra pedig főként a nehéziparra koncentráló állami vállalatok voltak jellemzőek, alacsony termelékenységgel.

Az úgynevezett szolidaritási járulékot Kohl 1991-ben vezette be, melynek segítségével az újraegyesítés okozta hatalmas költségeket szándékozott finanszírozni, ezzel tehermentesítvén a központi költségvetést. A járulék akkoriban még csak egy évre szólt, majd 1995-től újra bevezették, és a bérekre, valamint a cégek nyereségeire kivetett korábbi – 7,5 százalékos – adót 5,5 százalékra csökkentették. Ugyanebben az évben a szövetségi államok megegyeztek továbbá a szolidaritási paktumról, melynek második ciklusa 2005-től 2019 végéig szól. Ezen tizenöt év során a nyugatnémet államok – kivétel nélkül – összesen 156,5 milliárd eurót kötelesek mozgósítani a keleti országrész számára. A Berlini Szabadegyetem egy tanulmánya szerint az újraegyesítés óta – a történelemben szinte példa nélküli gyorsasággal – összesen 1600 milliárd euró felzárkóztatási tőke érkezett az új szövetségi tartományokba. Elképesztő összegekről van tehát szó, nem csoda, ha emiatt nyugaton nő a feszültség.

Azzal ugyanis önmagában még nem lenne baj, ha egyedül a színvonalbeli különbségek csökkentésére fordítanák a pénzt. Mára azonban némely keleti országrész infrastruktúrája meghaladta a nyugatiakét. A támogatások egy része nem célhoz kötött, vagyis nem pályázatokon elnyert projektekre vonatkozik, hanem egyszerűen alanyi jogon jár az új szövetségi államoknak. Nagyságát pedig a lakosságszám határozza meg.

A probléma akkor kapott ismét országos szintű nyilvánosságot, amikor az újonnan megválasztott államfő, Joachim Gauck hivatalba lépése napján kijelentette, hogy a keleti tartományok felzárkózására szánt pénzeket újra kell osztani, mégpedig az egész Németország területén lévő rászoruló vidékek megsegítésére. A közszolgálati német televízió, az ARD egyik műsorában azt mondta, hogy az Észak-Rajna-Vesztfáliában töltött körútja során „olyan állapotokat látott, amelyeket már Kelet-Németország közterületein nem ismer.” Persze, ő egyelőre a népszerűségvesztés veszélye nélkül felvetheti ezt a kifejezetten kínos témát, hiszen NDK-s múltját figyelembe véve ő végképp nem vádolható a nyugati irigység vádjával.

Természetesen nyugaton a feszültség már évek óta a levegőben lógott. Az első komolyabb vitákat Gelsenkirchen főpolgármestere, Frank Baranowski váltotta ki. A szociáldemokrata politikus 2009 novemberében a drezdai pártnapok egyik unalmasabb napján körbejárta az akkorra már gyönyörűen felújított barokk és neogótikus stílusú belvárost, majd szűk körben az épületekre mutatva ezt mormogta: „Ezt itt mind mi fizettük.” A mondat persze kiszivárgott, Baranowskit azonnal támadni kezdték a kelet-németországi lokálpatrióták, a Ruhr-vidék városainak polgármesterei azonban védelmük alá vették őt.

Kelet felemelkedésében vérzik el a Nyugat?

Az előbb említett infrastrukturális és gazdasági különbségek kapcsán néhány szembetűnő példát érdemes megemlíteni. A Rajna egyik legnagyobb kikötővárosa, Duisburg utoljára húsz évvel ezelőtt tudott kiegyensúlyozott költségvetést felmutatni. 1992 óta a szolidaritási támogatások keretein belül 385,2 millió eurónyi összeget volt kénytelen az egykori NDK tartományaiba utalni. „Ez gyakorlatilag azt jelenti”, mondta az egykori főpolgármester, Adolf Sauerland 2010-ben, „hogy hozzájárulásunkat az első márkától kezdve hitelekből finanszíroztuk. Egyszerűen nem rendelkeztünk ennyi pénzzel.” A felvett kölcsön a kamatokkal együtt azóta 560,1 millió euróra nőtt, a félmilliós város pedig a pénzügyi csőd szélén áll. Tegyük hozzá, a hasonló nagyságú Drezda hitelek nélküli költségvetéssel dicsekedhet.

A Ruhr-vidéken az újraegyesítés óta számtalan város jutott ugyanerre a sorsra. Észak-Rajna-Vesztfália négyszáz községéből csupán nyolc jelentheti ki magáról, hogy kölcsönök nélkül képes fenntartani önmagát. Szinte katasztrofális a helyzet az ország egy főre jutó legeladósodottabb városában, Oberhausenben, ahol fejenként 7500 euró hitel halmozódott fel, összesen több mint 1,6 milliárd euró. A városban kénytelenek bezárni a nyilvános fürdőket, a szolidaritási hozzájárulás azonban még mindig kötelező. Essen városa 2,1 milliárd euró kölcsönnel rendelkezik, melynek egyharmadát szintén a paktum okozta. Köln főpolgármestere, Jürgen Roters pedig a város hárommilliárdos hitelei miatt a kiadásokat 12,5 százalékkal csökkentette.

Míg a Ruhr-vidéki városok egyre kevésbé látják a kiutat az adósságcsapdából, a keleti országrészen bizonyos – részben a szolidaritási támogatásokból finanszírozott – beruházások értelmetlennek tűnhetnek. Lipcsében például néhány évvel ezelőtt egy új városi vasútvonalat kezdtek építeni. A mindössze 1400 méter hosszú pálya költségeit 900 millió euróra tervezték, elvileg 2013-ra készül el, azonban már most 300 millió euróval meghaladta a becsült összeget. A lengyel határnál fekvő Görlitz félmilliárd eurós támogatást kapott belvárosának felújítására, melyből valóban egy esztétikai csodát varázsoltak. A hatalmas beruházások azonban hosszútávon egyáltalán nem javítottak a munkanélküliségen, sőt, 1988 óta az akkori 78 ezerről mára 55 ezerre csökkent a lakossága.

„A szolidaritási paktum egy perverz rendszer, amely már semmiféle belső tartalmi jogossággal nem rendelkezik”, nyilatkozta Dortmund főpolgármestere, Ullrich Sierau a Süddeutsche Zeitungnak. „Keleten időközben már annyira jól állnak anyagilag, hogy gyakran nem tudnak mit kezdeni a pénzzel. Nálunk, a Ruhr-vidéken pedig csak ég a talaj.” Ez persze erős általánosítás, de néhány éve a steinitzi eset az egész országban az újságok címlapjára került. Az ötszáz fős falu polgármestere a nyugatról beáramlott támogatások, illetve a közelben fellelt kisebb földgázlelőhelyből származó tőke egy részét saját népszerűségének növelésére használta fel. Egy, a faluban rendezett bálon ugyanis egy több száz főre kiállított ínyencbüfével próbálta megnyerni a választókat, és persze a tűzijáték sem maradhatott el. Ráadásul minden odalátogató steinitzi polgár ingyenes helikopteres repülésen vehetett részt. A helikopter bérlése óránként 1400 euróba került a községnek.

Az újraegyesítés ellenségei

 „A szolidaritási paktum már egyáltalán nem időszerű. A jövőben a segítség kritériumává a pénzügyi helyzetnek kell válnia”, mondta Essen főpolgármestere, Reinhard Paß. Összehasonlításképpen: a keleti régiók évente több tízmilliárd eurós támogatásból gazdálkodhatnak, míg a régi tartományok 2004 óta összesen 342 millióban részesültek városfejlesztési célokra a központi kormánytól. Ezek csupán morzsák, mondják a felháborodott politikusok. A berlini Urbanisztikai Intézet szerint 2006 és 2020 között csak a volt NSZK területén 540 milliárd eurónyi beruházásra lenne szükség, számolt be egy korábbi cikkében a német Focus magazin.

Keleti kollégáik, köztük Magdeburg főpolgármestere, Lutz Trümper ezzel természetesen nem értenek egyet. Ha a nekik szóló szolidaritási paktumot egyszer csak megszüntetnék, akkor „olyan városoknak, mint Magdeburg, végük lenne”. Ez részben igaz is, hiszen ezen városok már a támogatásokra vannak berendezkedve, kevésbé az önellátásra. A pénz megvonásával így például építkezések állnának le a munkálatok felénél. Ezért a szociáldemokrata politikus követeli: „2019-ig a szolidaritási paktumhoz nem szabad hozzányúlnunk!”

A korábban már említett Frank Baranowski a legnagyobb sérelemnek azt tartja, hogy az újraelosztás jövőjéről folytatott vitákat eddig mindig már a csírájában elfojtották. „Aki a paktumot kritizálni merészelte, azt azonnal az újraegyesítés ellenségének kiáltották ki.” Gelsenkirchen főpolgármestere most már végre egy tárgyilagos, objektív vitában reménykedik, az utóbbi évek összes tudományos kutatását figyelembe véve.

Baranowski itt utalhatott Brandenburg miniszterelnökére, Matthias Platzeckre is, aki szerint a járulék kritizálása a békés egymás mellett élést károsítja. A SUPERillu újságnak adott interjúban kijelentette, hogy „nekünk Keleten megbízhatóságra van szükségünk a 2019-ig szóló támogatásban, hogy az alkotmányban garantált egyenlő életszínvonalhoz közelebb kerüljünk. Ezenkívül mi majd a sikeres fejlődés befejeztével a szolidaritást megpróbáljuk visszanyújtani.” Platzeck optimizmusán osztozik Szászország gazdasági minisztere, Sven Morlok is. A Wirtschaftswoche című gazdasági lapnak úgy nyilatkozott, hogy a tartomány 2020-ra olyan erős akar lenni, hogy „a szolidaritási alap egy részét vissza tudja adni.” Kelet-Németországnak nemsokára saját lábára kell állnia, mondta Morlok. „Nem lehet az a cél, hogy egyfolytában pénzért könyörögjünk.”

Ez a kijelentés azonban több okból is sántít. Egyrészt, bár néhány keletnémet város jelenleg valóban kielégítő költségvetéssel rendelkezik, de egész tartományok még a 2020-as évek elején sem lesznek olyan helyzetben, hogy több milliárd nagyságú segítségnyújtásban részesítsék nyugati szomszédjaikat. A drezdai Ifo Intézet becslései szerint a keleti tartományok a paktum 2019-es lejárta után is rászorulnak majd az adományokra. Másrészt viszont annak sincs semmi értelme, hogy a Ruhr-vidéki városok hitelekből finanszírozzák a segítséget, a kamatok évről-évre növekednek, melyeket később a jelenleg támogatottak fizetnek majd vissza. „Ez teljességgel skizofrén! Ez pontosan olyan dolog, amit itt már senki sem ért meg!”, mondta Duisburg expolgármestere, Adolf Sauerland.

A problémával kapcsolatban a pártokon belül rendkívül megoszlanak a vélemények. Mindezt természetesen regionális érdekek befolyásolják, a paktum reformjának támogatói közt megemlítendő a szociáldemokrata Hannelore Kraft, vagy a zöldek képviselője, Silvia Löhrmann. Prominensebb ellenzői a kereszténydemokrata Wolfgang Böhmer, vagy a jelenlegi védelmi miniszter, Thomas de Maiziere.

A Ruhr-vidéki főpolgármesterek az Észak-Rajna-Vesztfáliában néhány hónap múlva esedékes választások előtti kampányidőszakot arra szeretnék felhasználni, hogy erre az abszurd helyzetre felhívják a figyelmet. Frank Baranowski a tartomány vezetésétől egyenesen azt követeli, hogy a berlini Bundestag ajtaján kopogtasson a paktum reformjának kidolgozott tervezetével. „Nem várhatunk ezzel 2019-ig”, mondta egy interjúban.

Természetesen az is lehet, hogy csak a korábban elhibázott pénzügyi politikájukat szeretnék teljes mértékben a paktumra hárítani. Ugyanis csupán a hitelek egy része köszönhető a felzárkóztatási politikának, a többit egyedül magukon kérhetik számon. Vasárnap az az egyedülálló helyzet alakult ki, hogy Németország kancellári és elnöki tisztét is két, a volt NDK-ból származó, és évtizedeken át ott tevékenykedő személy tölti be. Joachim Gauck álláspontja a paktum kérdésében egyértelmű, bár az ő szava legfeljebb jelzésértékű lehet. Angela Merkel azonban már évek óta nem hajlandó állást foglalni az ügyben, így a reform a közeljövőben is kérdéses marad. A szövetségi parlamenti választások előtt egy évvel pedig komolyan elgondolkodhat azon, hogy vajon a nyugati vagy szülőföldje szavazói fontosabbak-e számára. A legbölcsebb döntés valószínűleg továbbra is a hallgatásba való merülés.

Hevő Péter

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás