Távol a hazától: a Bundeswehr külföldi bevetéseinek áttekintése

Az afganisztáni német háborús szerepvállalás 2011 decemberében ünnepelte tizedik évfordulóját. A német sajtó az évtized során folyamatosan megkérdőjelezte a beavatkozás szükségszerűségét, és főleg annak mikéntjét. Furcsamód, míg az akkori döntéshozók többsége támogatta a háborúban való részvételt, mára egy részük komolyan átértékelte a Bundeswehr helyzetét.

Múlt heti cikkünkben a német hadsereg szerkezetváltozásait tárgyaltuk meg, most pedig a Bundeswehr nemzetközi szerepvállalását szeretnénk összefoglalni. Az újraegyesítés utáni német hadsereg az NDK, majd a Szovjetunió kihullásakor azzal a problémával szembesült, hogy a honvédelem klasszikus koncepcióját újra kellett gondolnia. Közös határokkal rendelkező ellenség híján a Bundeswehr feladati köre teljesen megváltozott. Ennek értelmében a katonák átképzése a krízismegoldás, illetve a kisebb, helyi etnikai konfliktusok kezelése, de főleg megelőzése köré összpontosult.

A hadsereg átszervezésének azonban éveken át egy komoly belpolitikai vita állta útját. 1990 és 1994 között az ún. out-of-area-vitában még a pártokon belül sem született arról egyetértés, hogy a NATO-tagországok területén kívül van-e a Bundeswehrnek keresni valója, nem beszélve a háborús konfliktusba való keveredéstől. A nagy kérdésre a választ végül a szövetségi alkotmánybíróság adta meg, amely 1994. július 12-én kimondta, hogy a NATO tagjainak területén kívüli hadműveletekben is részt vehet a német hadsereg. Döntésük értelmében továbbá a háborús cselekményekben való részvétel is engedélyezett. Egyetlen feltétele a NATO területén túli „honvédelemnek” az lett, hogy minden egyes hadműveletet a Bundestagnak egyszerű többséggel meg kell szavaznia.

A német hadsereg 1945 óta először jár külföldön

Az előbb említett belpolitikai vita kellős közepén, de attól teljesen függetlenül a Bundeswehr bizonyos szinten mégis teljesített szolgálatot külföldön. Az első öbölháború alatt komolyan fennállt a veszélye annak, hogy Szaddám Husszein Kuvait után Törökország, vagyis a NATO egyik tagja ellen fordul. Ennek megelőzése érdekében a NATO Kelet-Anatóliába csoportosított nagyobb erőket. Németország 1991. január 5-től 212 katonáját és 18 Alpha Jet repülőgépét küldte Oldenburgból a törökországi Erhacba, ezzel teljesítvén szövetségesi kötelezettségeit.

Az 1990-es évek során kisebb békefenntartó missziókban vállalt szerepet a Bundeswehr, így Kambodzsában (1992/93), Szomáliában (1993/94), Ruandában (1994) és Irakban is (1991-96). Az alkotmánybíróság döntése ellenére nagy szakítópróbát jelentett az akkori – a szocialistákból és a zöldekből álló – kormánykoalíció számára az 1999-es koszovói háborúban való részvétel. Március 24-étől a Jugoszlávia elleni NATO-légicsapásokban a Bundeswehr Tornado repülőgépekkel segédkezett a szerbek térdre kényszerítésében, majd júniusban a KFOR (Kosovo Force) multinacionális békemisszió keretein belül német katonák nyomultak be Koszovóba, Prizren környékére. 1945 után ekkor először vettek részt német katonák külföldön valódi harci cselekményekben. A balkáni eseményekhez kapcsolódva 2001. augusztus 29-én a macedóniai albán lázadók lefegyverzésére küldött NATO-csapatok német katonákat is alkalmaztak. Koszovóban jelenleg még 1500, Bosznia-Hercegovinában pedig 120 német katona teljesít szolgálatot.

Az új évezred során a Bundeswehr többnyire Európán kívüli missziókban vett részt. A flotta egy része 2001 óta az Operation Active Endeavour keretében a Földközi-tengeren védi a tengeri hajózást terrorista támadások ellen, továbbá ugyanezen év decemberétől az Ádeni-öbölben, 2002. januárja óta pedig Afrika szarvánál felügyeli a biztonságos hajózást. A szomáliai partoknál elszaporodó kalóztevékenység hatására 2008 decembere óta újabb német flottaegységek jelentek meg az ország vizeinél, amelyek feladata az ENSZ segélyszállítmányok szabad beszállításának biztosítása.

2006 június 1-jén a Bundestag megszavazta legfeljebb 780 katona kiküldését a Kongói Demokratikus Köztársaságba, az ott zajló választások ellenőrzése érdekében, mandátumuk pedig az év novemberében járt le. 2006 szeptembere óta a UNIFIL II keretein belül Libanon partjait a német flotta is védi, a szárazföldön pedig 460 katona segített a libanoni erők ellátásában és ütőképessé formálásában. Jelenleg is tartó misszióként megemlítendő a 75 fegyvertelen katonai megfigyelőből álló békefenntartó egység munkája Szudán keleti és déli felében.

A lélektani határ valódi átlépése: Afganisztán

A 2001. szeptember 11-i terrortámadásokig a Bundeswehr egyik bevetése sem jelentett komolyabb próbatételt a német politikusok vagy a vezérkar számára. Az előbb felsorolt ázsiai vagy afrikai missziók mind kisebb jelentőségűek voltak, legfeljebb néhány száz katonáról volt szó, a koszovói háború pedig mégiscsak Európában tört ki.

A Gerhard Schröder vezette kormány – és személyesen maga a kancellár is – már a terrortámadást követő napokban teljesen nyilvánvalóvá akarta tenni, hogy az Egyesült Államok a terrorizmus elleni kereszteshadjáratban számíthat Németország segítségére. Azt azonban nem gondolta, hogy elsietett hűségnyilatkozatai sem hazájában, de még az USA-ban sem találnak határtalan lelkesedésre.

A NATO szerződésének ötödik cikkelye szerint ha a tagországok egyikét támadás éri, a szövetségesek mindegyike megtámadottnak tekinti magát. A hidegháborúban a cikkely eredetileg az amerikai szuperhatalmat jogosította fel arra, hogy európai szövetségeseit megvédje a Szovjetuniótól, most azonban fordulni látszott a kocka. A vasfüggöny lehullása óta identitásválságban szenvedő NATO-bürokraták végre ismét megtalálták életcéljukat: a távoli Keleten a régi ellenség kihullásával egy új, jóval megfoghatatlanabb ellenség tűnt fel. Két évtized után újra komoly feladata lett a szövetségnek, az egész földgolyóra kiterjedő harc a terrorizmus ellen.

Az amerikai politikusok és az amerikai hadsereg vezérkara azonban korántsem osztozott a háborús koalíció iránti szimpátiában. Az akkori elnökhelyettes, Richard Cheney úgy nyilatkozott szeptember végén, hogy az ameriakaiaknak eszükbe sem jutott volna a NATO-tanács összehívása, ha azt az európaiak nem ajánlják fel. Bush egyenesen ódzkodott egy – a partnerségen alapuló – koalíció létrehozásától, ugyanis túl élénken emlékezett még az 1999-es koszovói háborúra, amikor szövetségeseik azt követelték, hogy a Jugoszlávia elleni légitámadásokba beleszólási joguk legyen. Az amerikaiak emiatt a német felajánlkozást eleinte udvariasan visszautasították, és később is csak óvatosan hagytak teret a Bundeswehr cselekvési szabadságának.

Németországban a kancellár a háborús részvétel kapcsán az első komolyabb akadályba az akkori szövetségi elnök, valami Raus személyében ütközött. Raus álláspontja egyértelmű volt: a részvét nyilvánítását az áldozatok iránt a diplomáciai illem megkívánja, de ezenkívül semmifajta fegyveres cselekményt nem támogat. 2001 szeptemberében az elnök a Deutschlandfunkban azt nyilatkozta, hogy nem szabad „a háborúba belebeszélnünk magunkat”. Schröder erre még aznap este a ZDF közszolgálati televízióban reagált: „Az irányelveket a kancellár határozza meg. És ő korlátlan szolidalitásról beszélt, ez egyben katonai támogatást is jelent.”

Az elnök végül – a pacifizmust továbbra sem feladva – félreállt Schröder és a háborúval szimpatizálók útjából. Hátramaradt azonban még a nehezebb akadály: a kancellárnak a Bundestagot, és egyáltalán saját kormányát is meg kellett győznie a háború szükségszerűségéről. A szocialistákból és a zöldekből álló kormánykoalíció egyre közelebb került a szakításhoz, ugyanis a zöldek két táborra oszlottak. A külügyminiszter, Joschka Fischer vezette csoport Schröder véleményét tette magáévá, míg a Bundestag alelnökasszonya, Antje Vollmer tábora szerint a terrorizmusra nem csak erőszakkal lehet válaszolni. A két tábor összecsapásáról elhíresült ülés végén Fischer dühösen elhagyta a termet, és közben azt kiabálta: „Hogy ha a szavazásban nem fogtok velem tartani, a jövőben rám ne számítsatok!”

2001. november 16-án Schröder egy lapra tett fel mindent: a nemzetközi terrorellenes hadműveletben, az Operation Enduring Freedom-ben való német részvételt egybekapcsolta egy bizalmi szavazással. A játékból végül nyertesen került ki, még ha a Bundestag csak minimális többséggel szavazta is meg a legfeljebb 3900 német katona átadását az amerikaiaknak. Schröder a parlamenti ülést követően ezt nyilatkozta: „Ennek az indítványnak a segítségével az egyesült és szuverén Németország egy lépéssel közelebb kerül a világban betöltendő felelőssége irányába.” A szavazás azonban figyelmeztető jel volt számára: majdnem a kancellári székébe került az, hogy csupán racionális szempontból – és nem érzelmi oldalról – közelítette meg a háborúba lépés szükségszerűségét.

A háborús szerepvállalás nemesebb tartalommal való megtöltése végül a politikusok körében sikeresebb lett, mint Schröder azt valaha gondolhatta volna. A történet egy olyan elszigetelt országról szólt, amely már akkor több mint két évtizede nem találta a világban helyét, ahol a női jogok és a demokrácia ismeretlen fogalmak voltak. A németek két világháború után a háborúról csak a saját maguk okozta pusztításaikra voltak képesek asszociálni, így az afganisztáni bevetéssel végre – bizonyos szinten – saját lelkiismeretükön szerettek volna könnyíteni. „Készek vagyunk az ország újjáépítésére két évtizednyi háború és pusztulás után, egy új Afganisztán megteremtésére”, mondta a külügyminiszter, Fischer.

Az afganisztáni háború nem pusztán az 1945 utáni első Európán kívüli német háborús hadjárat, hanem egy ország élhetőbbé formálása szerves német segítséggel – ez már tetszett a politikusoknak. A messianizmus megtette hatását: míg a november 16-i szavazáson a 662 képviselőből csupán 336-an szavaztak a bevetés mellett, december 22-én már 538-an, és csupán 35-en ellene. Utóbbi ülésen a Bundestag elfogadta legfeljebb 1200 német katona rendelkezésre bocsátását az ENSZ vezette ISAF-nak (International Security Assistance Force), „miközben abból indulunk ki, hogy nem lesz szükségünk mindannyiukra”, mondta Schröder. Az akkori védelmi miniszter, Rudolf Scharping azzal egészítette ki a kancellár mondanivalóját, hogy a hat hónap, melyben a katonák tartózkodása meg lett határozva, sem lesz teljesen kihasználva.

Az amerikai elnök, George Bush céljai közt még a retorikában sem szerepelt az új mintaállam kiépítése, mint amilyen az Koszovó esetében eredetileg volt. Ő példát akart statuálni, a két nagy közel-keleti veszélyforrást – Afganisztánt és Irakot – kiiktatni, bin Ladent elfogni. Bush tanácsadója, Khalilzad egy német diplomatának ekkoriban azt mondta, hogy 1991-ben, az első öbölháborúban „levették lábukat Szaddám torkáról”, de ez mégegyszer nem fog megtörténni az Egyesült Államokkal. A németek ugyanakkor erkölcsileg magasabb célokat tűztek ki maguk elé, így a romantikus vállalkozásból törvényszerűen a csalódás következett.

Elemzésünk befejező részéhez kattintson!

Tíz elvesztegetett év?

A háborúba való belépés előzményeit megtekintve most nézzük meg az afganisztáni misszió pozitív és negatív hozományait német szemszögből. 2002. január 1-jén 100 német katona lépett elsőként az ország földjére, Kabul és a főváros mellett elhelyezkedő repülőtér biztosítása érdekében. Az azóta eltelt tíz év során a Bundeswehr százezer katonája fordult meg Afganisztánban, közülük 53-an életüket vesztették, a védelmi minisztérium adatai szerint további 200-an megsebesültek, 1800-an súlyosan traumatizálódtak. Az adófizetőknek pedig mindez legalább 5,5 milliárd eurójukba került.

A Bundeswehr 2006 közepe óta azt a feladatot kapta, hogy Észak-Afganisztánban teremtsen stabilitást, a NATO által a régióban elfogadott hatalmat erősítse meg, uralmát legitimálja az ott élők szemében. Ezenkívül Németország az afgán hadsereg és a rendőrség felépítésében is kivette részét. Ennek részeként egy rendőrakadémiát is felépítettek, de ebben 2007 nyara óta hivatalosan az EUPOL vette át a szerepét. A németek céljai között szerepelt továbbá a főváros, Kabul áramosításának terve is.

A híres német Afganisztán-kutató, Thomas Ruttig szerint azonban a németek elképzelései többnyire nem, vagy csak akadozva valósultak meg. Kabul áramosítása is csupán nyolc évvel később sikerült, az afgán hadsereg és rendőrség felépítésének eredményei ugyancsak vitathatóak. Afganisztán politikai fejlődése, az oktatás és a demokratikus pártok támogatása bosszantóan háttérbe szorultak. „Az országszerte létező helyi haderők lefegyverzése a mai napig nem történt meg”, nyilatkozta Ruttig a német Spiegel magazinnak 2011 decemberében. A kutató szerint Németország számára is a katonai beruházások kerültek középpontba, a tíz év során 1,9 milliárd eurót költöttek Afganisztán gazdasági fejlesztésére, vagyis harmadannyit, mint amekkorára az egész Bundeswehr bevetési költségei rúgtak.

Az ilyen mulasztásoknál sokkal súlyosabb következményekkel járt a 2009. szeptember 4-i kunduzi német légitámadás, amely során a NATO becslései szerint 142 ember, köztük rengeteg civil halt meg, vagy sebesült meg. Példátlan eset volt ez a Bundeswehr történetében, emiatt a védelmi miniszter, Franz Josef Jung lemondására került sor, akinek helyét Karl-Theodor zu Guttenberg vette át. Az esetet kivizsgálták, majd a 91 halott és 11 súlyos sérült családjai Németországtól 5000 dolláros kártérítésben részesültek.

Említésre méltó, hogy míg 2001 decemberében valamennyi párt támogatta a Bundeswehr bevetését Afganisztánban, a lakosság többsége már akkor is élesen kritizálta a képviselők döntését. A háborús lelkesedés azóta sem nőtt, egy 2009. decemberi reprezentatív felmérés alapján a német lakosság 69 százaléka a hadseregnek az országból történő azonnali kivonulását tekinti a megfelelő megoldásnak, ezzel szemben csupán 27 százaléka támogatja az ottmaradást.

Ennek ellenére 2012. január 26-án a Bundestag 569 képviselője közül 424-en ismét megszavazták az afganisztáni mandátum egy meghosszabítását egy évvel. A mandátum kimondja, hogy legfeljebb ötezer katonát küldhetnek a kontingens részeként az országba, további 350-et pedig különleges bevetésekre adhatnak melléjük tartalékosként.

Az adófizetők számára a háború költségei a Német Gazdasági Kutatóintézet (Deutsche Institut für Wirtschaftsforschung – DIW) egy 2010-es becslése szerint még néhány évnyi afganisztáni jelenléttel 26-47 milliárd euróra nőhetnek. A két évvel ezelőtti számítások évi 2,5-3 milliárd eurós kiadással számoltak, míg a minisztérium adatai szerint a 2010-es évben 1059 millió euró volt a katonai büdzsé.

A háború értékelése megosztja Németországot

A német lakosság és a sajtó a Bundeswehr afganisztáni szereplését már a háborúba lépéstől kezdve nem tartotta szükségszerűnek, és emiatt a politikusok próbálták úton-útfélen elmagyarázni, hogy mi keresnivalójuk van fiaiknak több ezer kilométerre a német határoktól. 2005-ben, a Bundeswehr megalapításának 50. évfordulóját ünnepelve az akkori védelmi miniszter, Peter Struck a biztonságpolitikai dilemmát így próbálta feloldani: „Biztosan a történelemkönyvekbe kerülök ezzel a mondattal: Németország védelme manapság a Hindukusban kezdődik. És egy másik mondattal is: a Bundeswehr bevetési területe az egész világ.”

A frappáns mondatok ellenére tíz évvel a háború kitörése után a lakosság véleménye aligha változott, hacsak a pacifista hangok megerősödését figyelembe nem vesszük. Az afganisztáni megszállást támogató politikusok lába alól pedig kezd kicsúszni a talaj: nem elég, hogy semmiféle kézzelfogható eredményt nem tudnak felmutatni Afganisztán demokratizálásáról, modernizálásáról, de a németországi biztonság sem nőtt, sőt, többszöri fenyegetést kapott az ország az al-Kaidától.

A NATO-s bevetésekről – ahogyan más országokhoz hasonlóan – Németországban sem kérdezik meg a lakosság véleményét. Ennél azonban érdekesebb, hogy az akkoriban felelős pozícióban lévő politikusok egy része ma már szintén nem tekinti szükségszerűnek a háborús szereplést. Amit a misszió helyzetéről annak megszavazásakor, 2001-ben az akkori ellenzéki vezér, Angela Merkel, alternatíva nélkülinek nevezett, mára több politikus nem hiszi.

Az egykori szövetségi belügyminiszter, Otto Schily nemrégiben ezt mondta: „Mi akkor egy olyan konfliktusba keveredtünk, amelyből bizonyos hibák szükségszerűen keletkeznek.” Ha egy falut azért bombázunk, hogy egy terroristát megöljünk, „akkor egy terroristát megöltünk, de száz újat teremtettünk.” Majd így folytatta: „Az Afganisztánnal kapcsolatos kételyeim nagyon megnőttek. Ezt bevallom.”

Schröder azóta elismerte, hogy akkoriban meg sem fordult a fejében, hogy tíz évvel később még mindig az aktuális afganisztáni bevetésről kérdezik. Háromtól öt évig, ez volt 2001-ben a becslése, ami az ország stabilizálását, megszállását illeti. Hogy a Bundeswehrnek még mi keresnivalója van ott? „Nagyon nehéz kérdés”, mondta.

A jelenlegi kormány, valamint az ellenzék nagy része továbbra is támogatja a német hadsereg afganisztáni tartózkodását. A német Wirtschaftswoche egy 2011. júliusi tanulmányában kimutatták, hogy a Bundeswehrben egy katona háromszor annyi költséggel jár, mint az uniós átlag. A kereszténydemokrata védelmi miniszter, Thomas de Maiziere a hadsereg átszervezésének bejelentésekor kihangsúlyozta, hogy a klasszikus területi honvédelemtől forrásokat vonnak el, a nemzetközi bevetések növelésének javára. Ebbe a tendenciába beleillik a kötelező sorkatonaság megszüntetése, a németországi kaszárnyák bezárása, illetve a külföldön szolgáló egységek hétezerről tízezer katonára való növelése. Egyelőre tehát a Bundeswehr – a lakosság akarata ellenére – Afganisztánban marad, Németországból viszont kivonul.

Hevő Péter

Felkapott hírek

Friss hírek

Még rosszabb munkanélküliségi adatot hozhat a jövő hét az USA-ban

A tegnap közzétett heti munkanélküliségi adat az Egyesült Államokban közel ötszöröse volt a korábban valaha regisztrált legmagasabb értéknek, de egyes vélemények szerint jövő héten még rosszabbra fordulhat helyzet. Egyes államokban annyira leterhelődtek a hivatali rendszerek, hogy a múlt héten leadott adatok még nem tartalmazzák az összes beadott kérelmet.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás