_

Így lett modernebb az orosz hadsereg

Már csak pár nap választ el minket az orosz elnökválasztástól, ami azért valljuk be nem ígér semmi meglepetésszerűt. A választási hónapok apropóján megnéztük, hogyan változott az orosz hadsereg a XXI. században Vlagyimir Putyin illetve Dmitrij Medvegyev elnöksége alatt, és mivel kecsegtetnek ezek a változások a jövőben.

Az Oroszországi Föderáció Fegyveres Erőire irányuló reformok az 1990-es évek elején, gyakorlatilag a hadsereg 1992. május 7-i létrehozásával vették kezdetüket. Amikor Borisz Jelcin akkori elnök aláírta a Fegyveres Erőkről szóló rendeletet, a szovjet-orosz hadsereget egy tollvonással orosszá minősítette, valójában azonban a haderő szervezetében, állományában, korábbi rendeltetésének és feladatainak következtében szovjet maradt.

Az azóta eltelt húsz év során az orosz hadsereg átalakításában a szovjet maradványok lebontása legalább olyan fontos feladat, mint a modern kor követelményeinek, és természetesen az orosz céloknak, érdekeknek, lehetőségeknek megfelelni képes haderő felépítése. Bár a modernizáció legfőbb irányvonalai már az 1990-es évek elején tisztázódtak, a valódi fejlesztés beindítását a 2000-es években, Vlagyimir Putyin elnökségével kezdődő gazdasági megerősödés tette lehetővé, ami egyben a védelmi költségvetés növekedését is jelentette.  Korábban jellemzően a forráshiány miatt akadtak el reformok, egyedül a 2,8 milliós megörökölt létszám csökkentésében sikerült eredményeket produkálni, főleg azért, mert ezektől az intézkedésektől a kiadások mérséklődését remélték. 

A 2000-es években beindított és azóta is zajló modernizáció legfontosabb kérdései a következők: a civil kontroll megvalósítása; korszerűbb nukleáris és a hagyományos fegyverek beszerzése; a személyi állomány számának, a különböző jogállású katonák arányának megváltoztatása, a szociális helyzetük javítása; a katonai körzetek, a struktúra átalakítása, állandó harckészültségű erők létrehozása. A Dmitrij Medvegyev elnökségéhez kötődő legutóbbi reform meghirdetésekor azonban számos civil és katonai vezető nyilatkozta azt, hogy az orosz hadsereg 2008-ig nem tudott felülkerekedni a szovjet örökségen. Az új program ismét megkísérli a feladatok végrehajtását. 

A civil kontroll megvalósítása

A hadsereg feletti civil ellenőrzés – és az, amit a nyugati társadalmak értenek alatta – csak a 2000-es évek elején kezdett megvalósulni Oroszországban, 2000-ig ugyanis katonák töltötték be a védelmi miniszteri pozíciót, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a legfontosabb haderővel kapcsolatos kérdésekről a hadsereg maga dönthetett. 2000-ben Vlagyimir Putyin elnök szakított a korábbi gyakorlattal, és Szergej Ivanov személyében civil védelmi minisztert nevezett ki, ami egyrészt az első lépést jelentette a civil kontroll működtetése felé, másrészt előkészítette a haderőreformok végrehajtását, olyan módon, hogy a katonák befolyásának csökkentésével a tervezett átalakításokkal szembeni ellenérzéseikből adódó fellépési lehetőségeket is szűkítette.

Ivanov Putyin bizalmasa és barátja, – aki szintén titkosszolgálati múlttal rendelkezik – azonban mégsem számított igazi civilnek, mivel a pozíció kedvéért szerelt le. Azonban szilovikként megfelelőnek bizonyult nem csak a reform célkitűzéseinek végrehajtására, hanem a korrupció visszaszorítására is. Mégis, egyes vélemények szerint valójában – a 2007-ben, szintén Putyin által kinevezett, majd Medvegyev mellett is tovább dolgozó – Anatolij Szergyukov az első igazi civil orosz védelmi miniszter, mivel ő – a sorkatonai szolgálatát leszámítva – sohasem volt katona, korábban adóügyekkel foglalkozott, ezért inkább menedszer-szemléletű, ráadásul a – hadsereget is érintő – korrupció megfékezésében is rendelkezik gyakorlattal. 

Az orosz alkotmány értelmében a hadsereg főparancsnoka sem katona, hanem az Oroszországi Föderáció elnöke tölti be ezt tisztséget, vagyis jelenleg Dmitrij Medvegyev, akinek a feladata és jogköre létrehozni és vezetni a Biztonsági Tanácsot, amely konzultatív jelleggel működik az elnök mellett a miniszterelnök és a magas rangú biztonsági és külügyi kérdésekkel foglalkozó tisztviselők részvételével. A Biztonsági Tanács keretében történik az országot fenyegető veszélyek értékelése, a doktrínák kidolgozása és a haderő struktúrájának megtervezése. A elnök nevezi ki és váltja le a hadsereg vezetőit, és ő adományozza a magasabb katonai rendfokozatokat. 

A nukleáris erők fejlesztése

„Minden, ami a nukleáris elrettentéshez kapcsolódik, a kutatás-fejlesztés, a prototípusok, kiemelten a modernizáció, valamint a tervezett beszerzések – mindez továbbra is prioritást élvez és érintetlen marad.”

Az orosz hadsereg kapcsán a nukleáris erő kiemelt szerepéről szokás beszélni. Moszkva felfogásában – ahogy ezt az orosz biztonságpolitikai dokumentumok, a nemzeti biztonsági stratégiák és a katonai doktrínák megállapításai jelzik – az agressziótól való visszatartás elsődleges eszköze a nukleáris csapásmérő-képesség fenntartása. Emellett Oroszország a mai napig nagy hangsúlyt fektet az Amerikai Egyesült Államokkal fenntartott stratégiai egyensúlyra, amelyet számos kétoldalú fegyverzetkorlátozási és csökkentési egyezmény megkötésével és betartásával igyekeznek biztosítani. 

Az orosz nukleáris triád elemei az önálló fegyvernemként funkcionáló, közvetlenül az elnöknek alárendelt hadászati rakétacsapatok, valamint a légierő és a haditengerészet egyes komponensei. Az eszközparkjához a silókból vagy mobil állásokból indítható interkontinentális ballisztikus rakéták, illetve a tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéták és az ezeket hordozni képes tengeralattjárók, valamint a stratégiai bombázó repülőgépek tartoznak. 

A 2000-es években a nukleáris erők modernizációját szolgáló két projekt kapta a legnagyobb visszhangot; a Topol-M interkontinentális ballisztikus rakéták, illetve a – helytelenül a Topol-M haditengerészetnek szánt verziójaként számon tartott – Bulava tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéták fejlesztése. A Topol-M a Topol felújított és korszerűsített verziója, a tervezése már a hidegháború alatt megkezdődött, majd az 1990-es években folytatódott, a tesztelés 1994 és 2003 között zajlott, az első darabokat – összesen hármat – 2006-ban kapta meg a haderő, jelenleg megközelítőleg 70 rakétával rendelkeznek – silókban és mobil indítóállásokon – a hadászati rakétacsapatok, miközben a gyártás folytatódik. A Topol-M előnye, hogy nehezen detektálható, képes manőverezni és félrevezetni az elfogórakétákat, valamint számos ellenintézkedéssel szemben ellenálló, az orosz szakmai vélemények szerint ezért gyakorlatilag elpusztíthatatlan. 

Az 1990-es évek elején az orosz haditengerészet számára új tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéta megalkotásába fogott az orosz Makejev Tervezőiroda, azonban a Bark projektet 1998-ban három sikertelen teszt után leállították, és megkezdődött a Bulava tervezése, amelynek során a Topol-M-nél már bevált technológiákat kívánták felhasználni, és bár végül csak néhány mérnöki megoldást emeltek át, az első tesztekre 2004-ben került sor. 2009-ben azonban tizenegyből öt teszt kudarccal zárult, amit a rakéta vezető tervezője, Jurij Szolomonov szerint az orosz védelmi ipar által gyártott alkatrészek rossz minősége okozott. A sikertelen tesztek ellenére a projektet továbbra is támogatta a védelmi minisztérium. A Bulava hordozásához új tengeralattjáró-osztály jött létre, a Borej, amelynek első darabja, a Jurij Dolgorukij fedélzetéről 2011 júniusában sikeres rakétaindítást hajtottak végre, majd bejelentették, hogy a Bulavák sorozatgyártása megindulhat. 

A nukleáris erők felhasználása

 „Bizonyos feltételek mellett a helyi és regionális konfliktusok nagyméretű, akár nukleáris fegyverek alkalmazásával is járó háborúvá fejlődhetnek”

Az orosz katonai doktrína szerint Oroszország legfontosabb feladata a nukleáris és bármilyen más katonai konfliktus megelőzése.  Moszkva katonapolitikájában a védelem az elsőszámú prioritás, így a nukleáris fegyver alkalmazása is két esetre korlátozódik; ha Oroszország, vagy szövetségesei ellen tömegpusztító fegyvert vetnek be – atom, biológiai, vegyi – vagy ha hagyományos fegyverek felhasználásával olyan mértékű támadást követnek el ellene, ami az állami létét fenyegeti. 2000-ben Vlagyimir Putyin elnök katonai doktrínája akkor is lehetőséget biztosított a nukleáris erők alkalmazására, ha olyan állam támadja meg Oroszországot, amely ugyan nem rendelkezik atomfegyverrel, de szövetségben áll olyan országgal, amely igen.

A doktrína megalkotói szerint a nagyméretű háborúk kitörésének valószínűsége csökkent, sokkal inkább a helyi és regionális konfliktusok megvívására kell felkészülnie az orosz hadseregnek, az atomfegyver birtoklása miatt azonban – figyelmeztet a doktrína – a hagyományos fegyverekkel vívott háború is nukleáris konfliktussá fejlődhet, ha az állam léte kerül veszélybe.

Korszerűbb hagyományos fegyverek beszerzése – de honnan?

„Ha olyan fegyvereket akarunk, amelyek megfelelnek a ma háborúinak… akkor teljesen át kell alakítanunk a védelmi ipart.”

A fegyveres erőket érintő reformokban nem csak a nukleáris, hanem a hagyományos fegyverzet modernizálása is kiemelt feladat, amelyet – a szovjet időkből eredő beidegződések nyomán – teljes mértékben az orosz fegyveriparra támaszkodva kívánnak végrehajtani. A 2010-es katonai doktrína rögzíti, hogy alapvető orosz érdek „az Oroszországi Föderáció technológiai függetlenségének biztosítása a hadászati és más fegyver-típusok, hadi- és különleges technika gyártása terén, az állami fegyverkezési programmal összhangban.” Az orosz fegyveripar azonban több problémával is küzd; egyrészt a kutatásra és fejlesztésre fordított források szűkösek, kevés új technológiát tudnak létrehozni, ráadásul nincs érdemi kapcsolatuk nyugati cégekkel, ezért alig van lehetőség technológiatranszferre, másrészt az anyagi helyzetük esetenként annyira kilátástalan, hogy a kormányzat segítségére szorulnak, 2007-ben például Vlagyimir Putyin akkori elnöknek 1,7 millió dollárt kellett a szektor rendelkezésére bocsátania, hogy megelőzze a cégek tömeges csődjét. 

2010-ben a kormányzat által megrendelt eszközöknek a jelentős részét nem tudta legyártani a védelmi ipar, ami a cégek szerint a védelmi minisztérium szerződéskötéssel kapcsolatos késlekedésének volt az eredménye, Szergyukov védelmi miniszter azonban ezt tagadta, végül Dmitrij Medvegyev elnök utasítására Szergej Ivanov miniszterelnök helyettes – aki a védelmi iparért felelős – számos érintettet elbocsátott. 

A Vlagyimir Putyin miniszterelnök által 2010 decemberében meghirdetett 19,4 milliárd dolláros fegyverbeszerzési program – amely 2020-ra a modern eszközök arányát 70%-ra kívánja emelni a hadseregben – különösen nagy kihívást jelenthet a védelmi ipar számára. A program prioritásai között szerepel a nukleáris erők ellátása korszerű fegyverekkel, ötödik generációs harci repülőgépek gyártása a légierő számára, hajók és tengeralattjárók fejlesztése a haditengerészetnek, a légvédelmi rendszerek, a kommunikációs és vezetési rendszerek fejlesztése.

„Tudod, mit csináltak a pánikkeltőkkel a háború alatt? Lelőtték őket.”

2011 júliusában Jurij Szolomonov – a Bulava tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéta tervezője, az egyik fegyveripari cég vezetője – azt állította, hogy a 2010-es beszerzésekkel kapcsolatos botrány megismétlődhet 2011-ben, mivel a minisztérium ebben az évben is lassan halad a szerződéskötésekkel. Szergyukov védelmi miniszter elutasította a kijelentést, és azzal vádolta Szolomonovot, hogy pánikot akar kelteni annak érdekében, hogy a minisztérium az általa vezetett céggel nagyobb összegű szerződést kössön. Azt azonban nem tagadta, hogy a rendelkezésre álló források egyötödéről még valóban nem sikerült dönteni, mivel a fegyverárak nagymértékben megnőttek, azonban ígéretet tett, hogy 2011 augusztusáig minden megállapodás megszületik.

„Ha – a hazai fegyvergyártó cégek – olyan felszerelés kínálnak, ami nem megfelelő, akkor állapodj meg más cégekkel, vagy importálj.”

A 2008 augusztusi grúz-orosz háború tapasztalatai – például az orosz pilótanélküli repülőeszközök alulmaradása a Grúziában rendszeresített izraeliekkel szemben – rámutattak az orosz védelmi ipar által gyártott fegyverzet korszerűtlenségére, valamint a 2010-ben és 2011-ben jelentkező problémák a védelmi ipar és a minisztérium között, illetve az orosz fegyvergyártó cégek egyre magasabb árai arra ösztönözték az orosz vezetést, hogy az ellenérzéseiktől függetlenül a külföldről történő beszerzés lehetőségét is figyelembe vegyék. 

Oroszország azonban elsősorban technológiákat és gyártási engedélyeket, esetleg alkatrészeket kíván megvásárolni, nem külföldön gyártott fegyvereket. 2009-ben tizenkét darab izraeli pilótanélküli repülőeszköz beszerzésére került sor, 2010-ben francia fegyvercégekkel folytak tárgyalások navigációs rendszerekről, valamint Mistralokról, illetve Indiával közösen harci repülőgépet fejleszt Oroszország. A vélemények azonban megoszlanak, Nyikolaj Makarov, a vezérkar főnöke például azt nyilatkozta 2011-ben, hogy az orosz hadseregnek modern fegyverekre van szüksége, de nem állnak rendelkezésre ilyen típusú eszközök Oroszországban, ezért meg kell teremteni a lehetőséget a megfelelő fegyverzet beszerzésére. Vlagyimir Putyin miniszterelnök ugyanakkor 2008-ban kifogásolta, hogy az orosz haderő külföldi fegyverszállítástól függhet.

A személyi állomány számának, a különböző jogállású katonák arányának megváltoztatása, a szociális helyzetük javítása

1992-ben az orosz hadsereg létszáma 2,8 millió fő volt, amelyet 1996-ra először 2, majd 1,5 millió, 2005-re 1 millió főre kívántak csökkenteni, azonban 2008-ban még 1,2 millió katona szolgált a hadseregben, végül 2010 májusában jelentette be Dmitrij Medvegyev elnök, hogy sikerült elérni az 1 milliós határt. A tisztek létszámát az egymilliós hadseregben 355 ezer helyett 150 ezerben határozták meg először, a századosok 56%-át (50 ezer főt), az őrnagyok 75%-át (74,550 főt), az ezredesek 64,5%-át (16,551 főt) és tábornokok 20,8%-át (230 főt) kívánták leszerelni 2012-re, ugyanakkor a hadnagyok és a főhadnagyok számában növekedést ígértek. A tiszti kar reakciójának eredményeként 2011 márciusában a terveket módosították, 150 ezer helyett 220 ezer tisztet tart meg a haderő.

„Abban a helyzetbe kerültünk, hogy nincs kit besorozni.”

A sorozott katonák mellett szerződésesek is szolgálnak az orosz hadseregben, a hadkiegészítési rendszer tehát vegyes. A 2000-es évek reformjaiban fontos célkitűzés volt a szerződéses állomány fejlesztése, részarányának növelése. Ez több lehetséges okra vezethető vissza; egyrészt az 1990-es évek demográfiai válsága következtében egyre kevesebb 18 és 27 év közötti besorozható férfi áll rendelkezésre, ráadásul a hírhedten nyomorúságos körülmények, illetve a sajtó által nyilvánosságra hozott kegyetlenkedések, verések, kínzások miatt az alkalmas fiatalok is megpróbálják elkerülni a 2008-ban egy évre csökkentett szolgálatot. 2011 nyarán Nyikolaj Makarov azt nyilatkozta, hogy a haderőben 184 ezer szerződéses és 600 ezer sorozott katona szolgál, egyes vélemények szerint azonban nincs évente annyi megfelelő korú és egészségi állapotú férfi, mint ahogyan Makarov állította akkor. Ő maga 2011 novemberében aztán elismerte, hogy a hadsereg emberhiánnyal küzd, és ezért kevesebb, mint felére csökkentették a behívandók létszámát, közel 140 ezer főre.

A besorozható fiatalok számának csökkenése mellett a szerződéses katonák mellett szóló érv, hogy ők legalább öt évre vállalják a katonai szolgálatot, ezért sokkal képzettebbek, mint az egy évet teljesítő sorozottak, többek között ezért alkotják elsősorban ők a tiszthelyettesi kart. 

Dmitrij Medvegyev elnök 2010 februárjában kijelentette, hogy a szerződéses katonák számát 2017-re 425 ezer főre kell emelni, Nyikolaj Makarov tábornok pedig azt nyilatkozta, hogy az orosz hadseregnek végül mindössze 10-15%-ban szabad majd a sorozott katonákra támaszkodnia, míg fél évvel korábban még a szerződéses rendszer kudarcáról értekezett.

„A törvény biztosítja, hogy a katonák fizetése arányos legyen az országért vállalt áldozatukkal.”

Az állomány szociális helyzetének javítása a fizetések megemelését, az ellátás, az elszállásolás, az általános körülmények javítását jelenti. Dmitrij Medvegyev elnök Vlagyimir Putyin után szintén nagy jelentőséget tulajdonít a kérdésnek, 2012. január 1-vel például jelentős mértékű béremelés történt az orosz haderőben, azonban az orosz katonák még így is kevesebbet keresnek majd nyugati kollégáiknál.

A katonai körzetek, a struktúra átalakítása, állandó harckészültségű erők létrehozása

A katonai körzetek átalakítására már történt kísérlet a 2000-es években, a korábbi Szibériai és Bajkálon túli körzeteket összevonták, ahogy a Volga menti és az Uráli körzeteket is, így a 2008-ban meghirdetett átalakítás előtt hat körzetre oszlott Oroszország területe. 2010 júliusában Dmitrij Medvegyev orosz elnök elrendelte a katonai körzetek rendszerének újabb átszervezését. A korábbi hat körzet helyén négy új jött létre: a Központi Katonai Körzet, amely a korábbi Volga-Uráli és a Szibériai Katonai Körzet egy részéből áll, a Nyugati, amely a Moszkvai és a Leningrádi Katonai Körzeteket, valamint az Északi és a Balti Tengeri Flottát foglalja magába, a Keleti, amely a Távol-Keleti és a Szibériai körzet fennmaradó részét jelenti, valamint a Déli, amelyhez az Észak-Kaukázusi Katonai Körzet, a Fekete-tengeri Flotta és a Kaszpi Flotilla tartozik. 2010 októberében Szergyukov védelmi miniszter bejelentette, hogy az új katonai körzetek kialakítása befejeződött. 

Az új rendszer érdekessége, hogy a katonai körzetek háború idején automatikusan összhaderőnemi stratégiai parancsnokságokként funkcionálnak. A körzet parancsnoka rendelkezhet a területen állomásozó, bármely haderőnemhez vagy önálló fegyvernemhez tartozó teljes állománnyal és technikával, kivéve a hadászati rakétacsapatokat, nekik ugyanis az elnök parancsol közvetlenül. A belügyminisztérium, a rendkívüli ügyek minisztériuma, és a határőrség erői is a katonai körzet vezetőjének vannak alárendelve. A katonai körzeteket feladata háború idején az erők biztosítása, beleértve a mozgósítás feladatainak koordinálását is. 

A haderőstruktúrában jellemző katonai körzet-hadsereg-hadosztály-ezred modellt egyszerűsítették a jelenlegi katonai körzet – operatív parancsnokság – dandár formára. Erre azért volt szükség, mert a korábbi struktúra inkább a nagyméretű háborúkra volt tervezve, hatalmas erők mozgatását feltételezte, mára azonban az ilyen konfliktusok kitörésének esélye alacsony, sokkal valószínűbb, hogy helyi háborúk alakulnak ki, illetve az olyan feladatok, mint a békefenntartás, vagy a terrorizmus elleni harc a hatékony, gyorsan bevethető és ütőképes erők fenntartásnak kedvez. Az orosz kormányzat régi terve volt olyan állandó harckészültségű egységek létrehozása, amelyek mozgósítás nélkül is azonnal bevethetők, mobilak, vagyis gyorsan mozgathatók, megfelelő feltöltöttséggel és fegyverzettel rendelkeznek, ezért a szétbontakoztatás a határok mentén, vagy az egyes katonai körzetekben való összpontosítás szükségtelen.

Összegzés

Az orosz hadsereg reformjait röviden összefoglalva a következő tendenciák figyelhetők meg:

  • A haderő feletti civil kontroll megvalósításával a legtöbb hadsereggel összefüggő kérdésben a civil miniszter által vezetett védelmi minisztérium dönt.
  • A nukleáris fegyverek továbbra is kiemelt szereppel rendelkeznek az orosz haderőben. 
  • A fegyverzet modernizációjára – beleértve a nukleáris és a hagyományos fegyvereket – a kormányzat jelentős összegeket áldozott a múltban, és a jövőre vonatkozóan is komoly anyagi forrásokat tervez erre a célra felhasználni, ugyanakkor az orosz fegyveripar helyzete, termékeinek minősége és a növekvő árak kérdésessé teszik, hogy a beszerzéseket meg tudja-e valósítani Moszkva, illetve hogy ezek során milyen mértékben lesz kénytelen külföldi partnerekre támaszkodni.
  • A haderő létszámának csökkentése egymillió főnél befejeződött. A hadsereg állományában a szerződéses katonák arányát növelni kívánják, mivel tudásuk és tapasztalatuk szempontjából előnyösebb őket alkalmazni, mint a besorozottakat. A tendenciát erősíti az is, hogy egyre kevesebb behívható fiatal férfi áll rendelkezésre évente a hadsereg számára. 
  • A hadsereg fejlesztésében az állandó harckészültségű erők kialakítása lehetővé teszi, hogy gyorsabban, könnyebben mozgatható, megfelelően kiképzett és felszerelt katonákból álló, a modern kor követelményeinek megfelelni képes haderő jöjjön létre. 
Arany Anett

Felkapott hírek

Friss hírek

Japán elfeledett keresztény kisebbsége

Ferenc pápa november végén négynapos látogatást tett Japánban. Ezáltal rövid időre reflektorfénybe került a maroknyi, Japánban élő keresztény, akiket nagyon aggaszt, hogy vallásuk halálukkal egyszerűen “el fog tűnni” a szigetországból, lévén egyre több fiatal hagyja el a vidéki területeket, ahol a kereszténység mindeddig fennmaradt.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás