Fellőtték az első lengyel műholdat

A Francia-Guyanán található kouroui úrközpontból fellőtték az első lengyel műholdat szállító rakétát jelentette a PAP lengyel hírügynökség. A Vega típusú rakéta kilenc műholdat szállít föld körüli pályára, többek között két nagyobb és hét kisebb műholdat. Utóbbiakat az Európai Űrkutatási hivatallal közreműködve hét európai egyetem készítette el.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel együtt a Varsói Műszaki Egyetem is részt vett a projektben, mely során egy úgynevezett CubeSat mini műholdat kellett létrehozniuk a kutató csapatoknak.

A PW-Sat névre hallgató lengyel műhold egy hónapig fog a Föld körül keringeni. Ezt követően a lengyel mérnökök tervei szerint egy új távirányítási rendszernek a segítségével a műhold majd fokozatosan úgy módosítja röppályáját, hogy a Föld légkörébe visszasüllyedve megsemmisüljön.

Dobrowiecki Péter

Felkapott hírek

Friss hírek

Megint tesztelgetett Észak-Korea

Dél-Korea vezérkari főnöksége szerint két rövid hatótávolságú rakétát lőttek ki közel negyedórás eltéréssel a Japán-tengerbe az ország keleti részén fekvő Szondok város környékéről. Mindkét rakéta 380 kilométert tett meg, maximális repülési magassága 97 kilométer volt, és sebessége mintegy 6,5-szer haladta meg a hangsebességet.

Read More »

Trump már nem elégszik meg a vámtarifák emelésével

Trump felszólította az amerikai cégeket, hogy kezdjék el felkutatni a kínai piac alternatíváját, hozzák haza a Kínába kiszervezett termelést, a szállítással foglalkozó vállalatok pedig állítsák le a Kínából érkező fentanyl Amerikába szállítását. Elemzők és egyes republikánus politikusok szerint sem világos, hogy az amerikai elnök milyen felhatalmazás alapján utasíthatná országa magánvállalatait piaci tevékenységük megváltoztatására.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás