Egymillió dollárt adott a Wikipédiának az orosz közösségi hálózat atyja

Oroszország egyike azon kevés országoknak a világon, ahol nem a Facebook közösségi hálózata, hanem a kezdetek óta saját, orosz közösségi hálózat, a Vkontakte a piacvezető. Sőt, jelenleg úgy tűnik, hogy a Facebook még labdába sem rúghat a poszt-szovjet térség hálózatain. A Vkontakte létrehozója és tulajdonosa egy bizonyos Pavel Durov, aki a közösségi hálózatával milliomossá vált, azonban ellentétben Mark Zuckelberggel személyét szinte teljes titok övezi. Ezért is mondható rendhagyó eseménynek, hogy a január 24-én a Münchenben tartott digitális konferencián Pavel előadást tartott, és 1 millió dollárt adományozott a Wikipédia számára.

Oroszország legnagyobb közösségi hálózata, a Vkontakte („Kapcsolatban”) 2006. október 10-én indult hódító útjára, vagyis mintegy két évvel az amerikai Facebook indulása után. A Vkontakte számai mára igencsak figyelemreméltóak: a Vkontakte az egész poszt-szovjet térséget be tudta kapcsolni a szociális hálózatába, és 160 millió regisztrált felhasználóval rendelkezik. Facebooknak jelenleg 800 millió felhasználója van, de amíg a Facebook az egész világon gyűjti a felhasználókat, addig a Vkontakte szinte kizárólag a poszt-szovjet térségben épít.

Naponta 33 millió ember használja a Vkontakte-t, és forgalmával az orosz közösségi hálózat Európa 4. leglátogatottabb oldala és 48. leglátogatottabb oldal a világon (3. helyen pedig szintén egy orosz, Mail.ru posta- és keresőóriás áll).  

A Vkontakte-t – Facebookhoz hasonlóan – egy excentrikus, és a kor egyik zsenijének mondott fiatalember, Pavel Durov hozta létre 22 éves korában. Érdekes, hogy nem a Vkontakte volt az első közösségi hálózat Oroszországban – Pavelt az „Odnoklassniki” („Osztálytársak”) előzte meg mintegy fél évvel, azonban elég gyorsan átvették a vezetést. 2007 elejétől novemberig 100 ezer regisztrált felhasználóról 3 millióig tudták növelni a statisztikájukat, és ezzel leelőzték az Odnoklassnikit. Ez utóbbi jelenleg Oroszország második számú közösségi oldala, de tulajdonosai téphetik a hajukat, hogy elszalasztották a lehetőséget: soha nem tudtak olyan rugalmassá tenni oldalt, mint a Vkontakte, ráadásul már elejétől kezdve teleszórták az oldalt hirdetésekkel, sőt, egy ideig még fizetős regisztráció is volt. Ennek abszolút az ellenkezője volt a Vkontakte: egyszerű, érthető, kényelmes és persze ingyenes, ráadásul évekig hiányoztak róla a reklámok, és a felhasználók csak találgatták, hogy miből fedezi Pavel a kiadásait.

A Facebook soha nem tudott teret nyerni Oroszországban, és jelenleg csak a 4. helyen áll az orosz közösségi hálózatok között, az orosz felhasználók mintegy 20 százalékát érik csak el. A Vkontakte az elejétől kezdve pofátlanul lemásolta a Facebook minden sikeres funkcióját (sokáig még a kinézete is szinte ugyanaz volt), miközben saját funkciókat is fejlesztettek, amelyek igen sikeresek lettek, és ügyesen tudták adaptálni az oldalt orosz viszonyok között. Ráadásul – ami nagy fájdalom az amerikai jogi szervezeteknek, de nagy népszerűséget hoz a Vkontakte-nek – saját videó- és zenei adatbázissal rendelkezik. A felhasználók feltölthetnek korlátlan hosszúságú videókat és zenéket, és ezek a keresésben meghallgathatók és megnézhetők. Így az orosz internetezők jó része hétköznapi időtöltése során a Vkontakte-ben hallgatja meg a kedvenc zenéit, ott nézi meg a mozikban futó filmeket és sorozatokat is.

Pavel Durov vagyonáról csak találgatni lehet, de az biztos, hogy jelenleg milliomosnak számít. Nem ő most a Vkontakte többségi tulajdonosa (valószínűleg nem véletlen, hogy az oldal évekig hirdetések nélkül futott, azt a pénzt valahonnan elő kellett teremteni), és 2011 év végi adatok szerint 12 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik (Mark Zuckelberg a Facebookban dupla ennyivel, 24 százalékkal rendelkezik). A Vkontakte többségi tulajdonosai 40 százalékkal a Mirilasvili család (grúz származású család, akik kaszinó üzletből építették fel a nagy vagyonukat), és 39,99 százalékkal a Mail.ru Group. Érdekesség, hogy az orosz Mail.ru Group a Facebookba is bevásárolta magát, és az ottani 10 százalékos tulajdonrészével a Facebook második legnagyobb tulajdonosa.

Magának Pavel Durovnak a személyét nagy titok övezi: a nyilvánosság előtt nem jelenik meg, a sajtóban csak találgatnak róla, és így egyfajta mitikus ködbe burkolózott. Csak időnként lehet hallani arról, hogy elnyerte az év üzletembere díját, az orosz elnöki díjat és más egyéb kitüntetéseket, illetve olvasni a Vkontakte-vel kapcsolatos híreket a Vkontakte falán, vagy Facebook, G+ és Livejournal fiókjában (Pavel mindenhol saját fiókkal rendelkezik).

A legnagyobb orosz közösségi hálózat jelenleg 27 éves atyja így igen titokzatos a nyilvánosság előtt, annál meglepőbb volt a január 24-én az orosz médiát bejáró hír: Pavel Durov előadást tartott a müncheni Digital Life Design (DLD) konferencián. A három napos konferencia célja, hogy összehozza az internet nagyágyúit, technológiai reformereket, digitális média képviselőit, stb. az egész világról. Többek között felléptek már rajta Mark Zuckerberg, a Google volt CEO-ja Eric Schmidt, a Youtube alapítója Chad Hurley vagy a Wikipedia alapítój Jimmy Wales. Az idei, 2012-es konferencián pedig Pavel Durov léphetett fel január 24-én.

Ahogy az előadása során Pavel is kiemelte, ez első ilyen jellegű nyilvános előadás volt az életében. Ahhoz képest szép angolsággal, magabiztosan beszélt. „Öt évvel ezelőtt csináltam egy weboldalt, amely Oroszország legnagyobb közösségi hálózatává vált” – kezdte az előadását Pavel Durov. A rövid bemutató során érdekes híreket is mondott – a közösségi hálózat január 26-tól az addigi vkontakte.ru domainről új címre, vk.com-ra költözik, és talán ami annál is fontosabb, hogy hamarosan tőzsdére viszik Vkontakte-t (a tervek szerint valamikor az év első felében várható a Facebook tőzsdei belépése is).

Az elején Durov röviden a Vkontakte-ról beszélt, aztán rátért a lényegre: mivel az emberiség eddigi egyik legfontosabb projektjének tartja a Wikipédiát, 1 millió dollárt adományoz az internetes enciklopédiának. Közben a stúdió színpadán ült a Wikipedia alapítója Jimmy Wales is, aki rezzenéstelen arccal hallgatta végig Durov beszédét.

Az orosz közösségi hálózat vezetője megmagyarázta, hogy miért tartja annyira fontosnak a Wikipediát:

A VK-val ellentétben, amely egy kereskedelmi projekt, és könnyen és részletesen megjósolható pénzügyi jövővel és kilátásokkal rendelkezik, a Wikipedia pénzügyi jövője már nem jósolható meg ennyire egyszerűen. Ugyanakkor a Wikipedia sokkal fontosabb az emberiség számára. Fontosságát mindig alábecsülik. Úgy gondolom, hogy talán éppen a Wikipedia az emberiség eddigi legfontosabb digitális. (…) Tízből hét esetben a keresésem Wikipedián végződik…”

A 2001 óta működő Wikipedia tisztán non-profit vállalkozás, miközben a világ 6. leglátogatottabb oldala, és jelenleg több mint 20 millió információs cikk-kel rendelkezik a világ 283 nyelvén. A Wikipedia fenntartására minden év végén pénzgyűjtés folyik. Idén összesen 20 millió dollárt sikerült összegyűjteni a 2012-es évre, így a Vkontakte-től kapott 1 millió dollár igen csak szép gesztusnak mondható.

Anton Bendarzsevszkij

Felkapott hírek

Friss hírek

Bíróság elé áll Nicolas Sarkozy

A francia semmítőszék végleg jóváhagyta a párizsi büntetőbíróság azon döntését, amely alapján befolyással való üzérkedés és korrupció gyanújával bíróság elé kell állnia Nicolas Sarkozy volt francia államfőnek egy öt évvel ezelőtt indított eljárás keretében - közölték szerdán igazságügyi források.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás