Rajoy és Latin-Amerika: jobbra át?

Mariano Rajoy leendő miniszterelnök személyében éles jobboldali fordulat állt be a spanyol poltikában. Vajon ez milyen kihatással lesz az ország latin-amerikai külpolitikájára? És egyáltalán, érdemes-e felborítani a korábbi status quo-t? Cikkünk erre keresi a választ.


A kérdés jelen esetben az, hogy a politikai diskurzus terén az ibériai országban is beáll-e olyan mértékű fordulat, mint Magyarországon? Itthon láthatjuk a kormánypárt hozzáállását elődei munkájával illetve a rendszerváltás előtti évekkel kapcsolatban. Spanyol és latin-amerikai vonatkozásban a kérdés tárgya az, hogy a spanyol választások eredménye és a felálló új, konzervatív kormány milyen politikai párbeszédet fog folytatni az egyes latin-amerikai államokkal. A ténynek, hogy baloldali kormányt jobboldali vált, lesz-e hatása a külkapcsolatokra olyan hagyományosan baloldali berendezkedésű országok esetében, mint Hugo Chávez Venezuelája, vagy a castrói Kuba?

Zapatero és Rajoy: eltérő nézőpontok

Az El País spanyol lap szerint Rajoy szeretne jóban lenni eddigi barátaival a választások után is. Érdeklődési területe elég széles, őt idézve a lap a Maghreb-országokat (például Marokkó vagy Algéria), az Európai Uniót és végül „Iberoamerikát” említi. Az előző spanyol miniszterelnök, a szocialista José Luis Rodríguez Zapatero alatt az ellenzék vezéreként folyamatosan kritizálta az akkori kormány külpolitikáját. Rá jellemző szűkszavúsággal csupán annyit árult el a spanyol-latin-amerikai kapcsolatok minőségéről, hogy „javíthatóak”.

E téren határozott kritikáját a politikai elemző Justino Sinova emlegeti: „Zapatero a kevésbé demokratikus latin-amerikai rendszerek segítője volt, nagy barátja Cháveznek Venezuelában és a Castro-fivéreknek Kubában”. Ennek ellenére koránt sem lehet Zapaterót, Chávezt és Castrót egy lapon említeni, hiszen Spanyolország a mai napig az Egyesült Államok egyik legfontosabb olyan szövetségese, aki aktív szerepet vállal az Egyesült Államok béketeremtési misszióiban. Ez az említett két latin-amerikai vezetőről egyáltalán nem mondható el, viszont Zapatero velük még mindig hamarabb került közös nevezőre, mint az egyes konzervatívabb beállítottságú latin-amerikai elnökökkel például Peru esetében.

Az elemző meg van győződve arról, hogy a spanyol külpolitikát eddig jellemző balos tendencia Rajoy kormányzása alatt változni fog.

A realpolitik közbeszól

Árnyalja a képet azonban az a meglehetősen kézenfekvő felismerés, amely szerint a politikát nem lehet mindent elsöprő buldózerként játszani és alakítani. Sinova kritikájában maga is elismeri, hogy noha Venezuelának rengeteg kőolaja van, ugyanakkor az országban fontos spanyol érdekeltségek és vállalkozások is működnek. Ezen a ponton véleményével csatlakozik hozzá Marcos Roitman, a spanyol-latin-amerikai kapcsolatok elemzője. Roitman többek között olyan nagy spanyol cégeket említ Latin-Amerikában, mint az Endesa (elektronika), a Repsol és az YPF (kőolaj-feldolgozás), vagy a BBVA és a Banco Santander (bankszektor).

„A kormányzati politikának többnek kell lennie a spanyol érdekek megvédésében, mint egyszerű politikai stratégia” – mondta. Véleménye szerint ezektől a megkötő tényezőktől sem a PP, sem a PSOE nem tudja magát függetleníteni. Ugyanakkor Roitman is úgy gondolja, hogy a politikai párbeszéd terén egységes változás fog beállni, különös tekintettel Hugo Chávez vagy Evo Morales bolíviai elnök esetében. „Ez hatni fog a populistának nevezett országokra, és amelyek a PP logikája szerint nem megbízhatóak” – mondta.

Rajoynak és Spanyolországnak ennek ellenére nagyon nem érdeke az, hogy azokkal az országokkal pusztán ideológiai alapon összeszűrje a levet, ahol jelentékeny spanyol érdekeltségek találhatóak. A realpolitik ezen esetét például a Banco Santander nagyon szépen illusztrálja, hiszen a bank profitjának 43 százalékát Latin-Amerikában termelte ki, ezen belül is három országban, Brazíliában, Mexikóban és Chilében. Könnyen belátható tehát, hogy az éppen zajló európai válság kellős közepén jókora munkanélküliséggel és államadóssággal sújtott spanyol gazdaságnak mennyire égető szüksége lehet a Banco Santanderhez hasonlóan szépen muzsikáló spanyol vállalatokra.

Az Európai Unió is beszállhat a játszmába

A politikai elemzők abban egyetértenek, hogy az olyan államok esetében, amelyek mereven szembenállnak a PP érdekeivel, érdemi változásra is sor kerülhet, amely túllépheti a szavak szintjét – e téren konkrétan Kubát említik meg. Roitman szerint az Európai Uniót sem lehet elhanyagolni mint fontos tényezőt, véleménye alapján ugyanis az integráció olyan védőernyő lehet Rajoy számára, amelyet elődje nem becsült sokra, de mégis több, egy puszta lehetőségnél. Az Unió stratégiai fontossága abban rejlik, hogy amennyiben egy latin-amerikai ország ellenében mind Rajoynak, mind Brüsszelnek sikerül közös álláspontot kialakítania, akkor például Kuba vagy Venezuela nem pusztán a spanyol érdekekkel és véleményekkel, hanem az európai érdekekkel és véleményekkel találhatja szembe magát – ami viszont már jóval nagyobb nyomatékosító erővel bírhat.

Kuba esetében a néppárti spanyol vezetés ütőkártya lehet az olyan Castro-rezsimmel szembenálló családok és ellenzéki csoportosulások kezében, mint például az „Asszonyok Fehérben” mozgalom. Éppen ezért a kubai vagy venezuelai ellenzékiek örömmel fogadták Rajoy vasárnapi győzelmét.

Antonio Guedes, az Iberoamerikaiak a Szabadságért Szövetség vezetője a PP hatalomra jutásától „pozitív” változásokat remél. Az előbb említett felismerésből kiindulva fontosnak tartja az Európai Unió közös álláspontját valamint a Néppárt saját identitását is, amit még José María Aznar kormányzása idején alakítottak ki.

Váltani vagy nem váltani? Ez itt a kérdés

Guedes jól ismeri a spanyol és a latin-amerikai viszonyokat is, hiszen kubai származású, de az Ibériai-félszigeten dolgozik orvosként. Otthon tagja a Kubai Liberális Unió (Unión Liberal Cubana) nevű politikai formációnak. Mivel rendszeresen megfordul mindkét országban, ő úgy látja, hogy változások igenis lesznek mind a Santa Cruz Palota (a spanyol Külügyminisztérium épülete), mind Havanna háza táján. Egyre több a meghívás és felkérés a kubai spanyol nagykövetség részére. „Az ellenzék fel fogja venni a kapcsolatot a spanyol külüggyel, amely lépés világos üzenetet fog hordozni” – teszi hozzá.

A másik forró pont Venezuela. Guedes szerint a Chávez-kormányzat logikus reakciója a keménykedés, a nyakasság lesz az esetleges spanyol ellenvetések esetén. Ugyanakkor nem rejti véka alá ezzel kapcsolatos ellenérzését, amint mondja nem szabad engedni a gazdasági problémákkal történő zsarolásnak, mert a problémák Venezuela esetében nem a gazdasági területen vannak, hanem az alapvető emberi jogok terén.

Kuba és Venezuela mellett Argentína, Brazília, Ecuador, Uruguay és Bolívia azok az országok, ahol a jelenlegi elnökök nem éppen a konzervativizmus lelkes hívei és ahol a spanyol Néppárt külpolitikája során esetleg ellenlábasokra lel. Ugyanakkor a már idézett Roitman, aki madridi egyetemi professzor is, rámutat arra, hogy nem érdemes összerúgni a port ezen országokkal addig, amíg a spanyol GDP 10 százalékát Latin-Amerikában termelik meg. Végső konklúzióként szolgáljon a helyzetről alkotott véleménye: „a kereskedelmi érdekek behatárolják majd a végrehajtani kívánt változtatásokat”.

Tomik Ádám

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás