Milyen politikus a leendő miniszterelnök?

November 20-án Mariano Rajoy egy hosszú út végére ér, minden valószínűség szerint Spanyolország második néppárti miniszterelnöke lesz. Az általa vezetett Néppárt (Partido Popular, PP) pedig hét és félévnyi ellenzékiség után foglalhatja el a vezető pozíciókat Spanyolországban. Bár az utóbbi két választáson (2004, 2008) Rajoy kétszer is alulmaradt José Rodríguez Zapateroval szemben és, főként 2008 nyarán, többször is megremegett alatta a pártelnöki szék, Rajoy egyben tudta tartani a spanyol jobboldalt.

Az ellenzékben eltöltött évek is bebizonyították, Rajoy elsődleges képessége az egyes oldalak közötti egyensúly fenntartása, a politika pragmatista gyakorlása. A választási győzelem kapujában már nincs olyan jobboldali politikus aki megkérdőjelezné Rajoy vezető szerepét, ő pedig olyan vezető jobboldali politikusokra kíván a kormányzás során támaszkodik, akikkel nem volt felhőtlen a viszonya még néhány évvel ezelőtt.

Előző cikkünkből megismerhették Mariano Rajoy-t mint magánembert, most lássuk politikusi pályáját.

A politika iskolája: Galícia

Mariano Rajoy húszas évei közepén kerül a politikába. Végigjárja a helyi politika szamárlépcsőit míg a José María Aznar által újjáalakított jobboldal egyik legfontosabb szervezőjévé lép elő. Rajoy számára az otthon Galícia, ahol szülőföldje, ahol egyetemi tanulmányait is végezte. Santiago de Compostela egyetemén szerez jogászdiplomát, majd Spanyolország legfiatalabb jegyzőjeként kezd dolgozni először Galíciában, majd Kasztília és León és Valencia tartományban.

Családja története is Galíciához kötődik. Apai nagyapja, Enrique Rajoy Leloup a santiagoi egyetem jogászprofesszora volt, a második köztársaság kezdetén (1932) részt vesz a galíciai statútum kidolgozásában, mely először biztosít önkormányzati jogokat az északnyugati tartománynak. Republikánus és regionalista nézeteiért 1936 után a nacionalisták azzal büntetik, hogy hosszú időre eltiltják a katedrától. Csak 1952-ben térhet vissza az egyetemre.

A nagyapa története ellenére Rajoy a nyolcvanas évek elején a Franco-rendszer konzervatív, ám a reformokra fogékony politikai szárnyát tömörítő Nép Szövetséghez (Alianza Popular) csatlakozik. Az AP alapítója, maga is galíciai, a hatvanas évek elejétől a Franco- rendszer számos kormányában miniszterként tevékenykedő Manuel Fraga Iribarne. Rajoy konzervatív színekben az első tartományi választáson. 1981 októberében a tartományi törvényhozás tagjává választják. 1983 májusában városi tanácsosként kerül be Pontevedra város önkormányzatába, pár hónappal később pedig Pontevedra provincia elnöke. Az 1986-os országos választásokon Pontevedra képviselőjeként kerül be a madridi törvényhozásba. Képviselői pozíciójáról azonban néhány hónap múlva lemond, miután a galíciai tartományi kormányzat politikai válsága lehetővé teszi, hogy a tartomány kormányának alelnöke legyen. Posztját 1987 szeptemberéig megtartja.

A következő években Rajoy kinövi Galíciát. először 1988 májusában nevezik ki a galíciai AP főtitkárának, majd 1989-ben a Népi Szövetség Néppárttá (PP) alakulásakor, a párt Végrehajtó Bizottságának tagja lesz. Egyúttal újra tagja a madridi törvényhozásnak Pontevedra képviselőjeként és a spanyol rádió és televízió ellenőrzését ellátó parlamenti bizottság elnöke. Az év szeptemberében újabb fordulat következik a pártban, José María Aznar miniszterelnök- jelölt, majd 1990 áprilisától a párt elnöke lesz Manuel Fraga személyes közbenjárása nyomán. Rajoy Aznar csapatának része lesz, megerősítve helyét a végrehajtó bizottságban és elfoglalva a párt főtitkár- helyettesi pozícióját. A párt és a spanyol jobboldal megújulása kezdődik ekkor melynek Rajoy nem csak részese, de egyik motorja is.

A PP sikerének kovácsa

A nyolcvanas évek végére a jobboldali gondolkodású spanyolok az AP-ben tömörültek, azok után, hogy a hetvenes évtized végére szétesett a jobboldali centrumpárt, az AP pedig egy évtized során sikeresen közelített a politikai közép felé. A jobboldal problémja azonban még mindig az volt, hogy túl messze estek a centrumtól, hogy új választókat tudjanak megnyerni. Ez a Fraga vezette régi gárdával nem is sikerülhetett. Kinevezett utódja, José María Aznar ezért módszeresen épített fel egy modern jobboldali gyűjtőpártot, inkább neokonzervatív mint tradicionalista alapokra helyezve.

Az aznari politikai fordulat az évtized közepére érik be. Sikeresen dolgozzák le hátrányukat a több mint egy évtizede hegemón politikai helyzetben lévő szocialistákkal szemben, melyben nagy szerepet játszik a gazdasági helyzettel, a munkanélküliséggel és a PSOE köreiben kibukó korrupciós ügyekkel szembeni elégedetlenség. A 1993-as választásokat ugyan Aznar még elveszíti, az 1994-es európai uniós választásokon már nagyarányú győzelmet arat. A végső győzelem sem maradhat el. Két évvel később a PP megnyeri az országos választásokat és Aznar vezetésével kormányt alakíthat. A sikeres kampány vezetője Mariano Rajoy. Rajoy négy évvel később újból a PP kampányfőnöke és mintegy félmillióval növeli a jobboldali szavazatok számát 1996-hoz képest.

Mariano Rajoy több poszton is jól teljesít a két Aznar- kormányban. 1996-ban közigazgatási miniszterként kezdi, nevéhez fűződik a közigazgatás szervezetéről és működéséről szóló általános törvény kidolgozása és elfogadtatása 1997-ben. 1999 elején Rajoy az oktatási és a kulturális tárcát veszi át, miután elődje Esperanza Aguirre kemény kritikát kap a minisztérium működésével kapcsolatban és a később a Szenátus elnöke lesz. Rajoy Aznar bizalmát továbbra is élvezi, ezt mutatja, hogy ugyanebben a hónapban újraválasztják a PP főtitkár- helyettesi posztján.

2000 után Rajoy már második ember a kormányban, miniszterelnök- helyettes és kancelláriaminiszter. A következő év februárjában a Belügyminisztériumot veszi át Jaime Mayor Orejától, aki a baszk elnökválasztáson méretteti meg magát. Számos törvény kidolgozása mellett Rajoy felveszi a kesztyűt az ETA elleni harcban is. 2002 újból mozgalmas év Rajoy számára, újraválasztják a párt főtitkár- helyettesi posztján, majd nyártól kormányszóvivő és újból a kancelláriaminisztérium élén áll. Posztján olyan ügyeket kell a választók számára elfogadhatóan tálalnia mint Spanyolország részvételét az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság mellett az iraki háborús koalícióban, illetve a Prestige tankhajó balesete utáni kormányzati tétovázást és a nyomában fellépő természeti károsodást.

Rajoy számára azonban 2003 ősze jelenti eddigi politikai pályája csúcsát. Rodrigo Ratoval és Jaime Mayor Orejával szemben ő nyeri el Aznar bizalmát a párt vezetésére és a 2004-es megmérettetésre. A „multifunkcionális” és pragmatista Rajoy-t a PP XIV. Kongresszusa pártelnökké választja. Ő az esélyes a baloldal új jelöltjével, José Rodríguez Zapateroval szemben a következő évi választásokon, a felmérések az utolsó hétig azt mutatják, hogy Rajoy lesz Spanyolország következő miniszterelnöke. A március 11-i robbantás Madrid külvárosi vasútvonalán, és főként a PP azt követő elhibázott kommunikációja azonban áthúzza a jobboldal számításait. A konzervatívok ugyanis túl sokáig kötik az ebet a karóhoz, mondván az ETA a felelőse a robbantásoknak, amikor már korán nyilvánvalóvá válik, az Al- Kaida terrorista sejtjei követték el válaszul Spanyolország iraki szerepvállalására. Rajoy egymillió háromszázezerrel kevesebb szavazatot kap, mint Zapatero, így nyolc év után újra a szocialisták alakíthatnak kormányt.

A győzhetetlen rivális

Az ellenzékben töltött első négy év alatt a konzervatívok Rajoy vezetésével legtöbbször a szocialisták progresszív társadalompolitikáját kritizálják, általában az Alkotmánybíróságon keresve igazukat. Természetesen a homoszexuálisok házasodási és örökbefogadási joga jelenti a legnagyobb támadási felületet a konzervatívok számára. Ugyanilyen neuralgikus pont az új katalán statútum elfogadása, melyet szintén az Alkotmánybíróságon támad meg Rajoy pártja. Nem elégedettek a kormány külpolitikai irányával sem. Az Irakból való hirtelen kivonulás, az Egyesült Államokkal megromló kapcsolatok ugyanakkor a baloldali autoriter latin- amerikai államokkal ápolt javuló viszony mind a PP kritikáinak középpontjába kerül. Ugyanúgy, ahogy a kormány elhibázott ETA stratégiája. Miután a szocialisták fegyverszünetet kötnek és tárgyalnak a terrorszervezettel pár hónap múlva a baszk szeparatisták mondják fel a fegyverszünetet a madridi repülőtéren elkövetett robbantásukkal 2006 végén. Bár 2007-ben már érezhető a spanyol gazdaság fellendülésének megtorpanása a tartományi és helyhatósági választások pedig a PP-nek kedveznek, a következő év márciusában Rajoy ismét vereséget szenved szocialista riválisától.

A választást követő pár hónap a PP politikai mélypontját jelentik. Komolyan megkérdőjeleződik Rajoy vezető szerepe a pártban, elsősorban Esperanza Aguirre, Madrid tartomány elnök- asszonya lép fel kihívóként. A három hónapos krízisnek a párt júniusi kongresszusa vet véget, ahol 84 százalékkal újraválasztják Rajoy-t a párt elnökeként, ő pedig saját embereivel tölti fel a párt vezetőségét. A 2009 elején kirobbanó korrupciós ügyek, melyek lehallgatási botrányként kezdődnek, majd a baloldali sajtó egy az Aznar kormányzat utolsó éveiben kialakuló korrupciós hálózatot térképez fel, eltereli a figyelmet a PP belharcairól. A korrupciós ügyek Rajoy-t nem érintik, viszont gyengítik ellenlábasai pozícióját, akik a tartományi kormányzatokban közel elkerülnek a korrumpált tisztviselőkhöz. Rajoy hagyja lecsengeni a korrupciós botrányt, végül néhány kényszerű lépést tesz, leváltva például 2011-ben Valencia tartomány néppárti elnökét. Addigra azonban már az újra nulla százalékos emelkedést produkáló gazdaság és főleg a rekordméretű munkanélküliség a szocialista kormánnyal fordítja szembe a spanyol választókat.

Rajoy célba ér

Rajoy első győzelmét a szocialisták felett a 2009-es európai parlamenti választások készítik elő. A PP félmillióval több szavazatot kap mint a szocialisták, így az 54-ből 23 képviselőt küldhet Brüsszelbe, míg a kormányzó párt 21-et. A spanyol konzervatívok Jaime Mayor Oreja, Rajoy korábbi párton belüli riválisa, vezetésével csatlakoznak az Európai Néppárt többségi frakciójához. A gazdasági válság és a munkanélküliség megállíthatatlan növekedése, mely 2011-ben eléri az öt millió főt, a konzervatívok egyértelmű győzelmét hozza a következő megmérettetésen. A májusi tartományi és helyhatósági választások a PP egyértelmű sikerét jelentik. 2011 őszére a 17 autonóm tartomány közül 12-ben a PP kormányoz és a jobboldali ellenzék fölénye állapítható meg Spanyolország nagyobb városaiban is (Madrid, Sevilla, Valencia, míg Barcelonát 2010 novemberétől újból a katalán kereszténydemokrata Konvergencia és Unió kormányozza). A választási győzelem hatására a spanyol politika kettészakad, egy népszerűtlen és egyre inkább tehetetlen központi kormányzatra és az ellenzék irányítása alatt lévő tartományokra. Bár a jobboldali tartományi kormányzatok 2011 nyarán és kora őszén egymás után jelentik be megszorító intézkedéseiket és kezdenek bele a kormányzati adósság lefaragásába, népszerűtlen politikájuk nem befolyásolja Rajoy elfogadottságának növekedését.

Pár nappal a novemberi előrehozott választások előtt a PP megkérdőjelezhetetlen esélyese a politikai megmérettetésnek. Sőt, a felmérések azt mutatják, hogy Rajoy még Aznar eredményeit is felülmúlja, abszolút többséget szerezve a Kongresszusban. Ez azt jelenti, hogy a jövőbeli Rajoy- kormány nem szorul a regionalista pártok külső támogatottságára a parlamenti szavazások, így a költségvetési tervek elfogadásánál. Rajoy úgy lehet a Moncloa, a spanyol miniszterelnöki palota, ura, hogy kényelmes parlamenti többség biztosítja kormányzását.

Egy pragmatista konzervatív

A Néppárt várható abszolút többsége ellenére Mariano Rajoy jövőbeli kormánya elsőként a gazdaság problémáira kell, hogy koncentráljon. A munkanélküliség, és ezen belül a fiatalkori állástalanság és elvándorlás, égető kérdése vár megoldásra. A spanyol gazdaság beindítása lehet a kulcs a munkanélküliség lefaragásához, de az jelenleg nulla százalékos növekedést produkál. Ráadásul az államháztartási deficit idei hat százalékra való lefaragása is reménytelennek tűnik.

A PP egy újabb recesszió ellen az Aznar idejében bevált neoliberális recepthez nyúlna. A gazdasági növekedést a kis- és középvállalkozásoktól várják, melyeket elsősorban adócsökkentéssel, másodsorban a munkáltatói jogok kiterjesztésével ösztökélnének. A PP ezen felül új privatizációs hullámot indítana el, mely nagyobb mértékben adná a közvagyont magánkézbe, mint a szocialisták eddigi bátortalan privatizációs politikája.

Bár Mariano Rajoy nem a politikai doktrínák embere, a jelenlegi helyzetben szüksége van egy átfogó gazdaságpolitikai tervre. Konzervatív nézeteit főként társadalompolitikai ügyekben, mint a melegek házasodási joga, az abortusz liberalizálása, a szekuláris oktatási reform, államilag ösztönzött bevándorlás stb., hangoztatja markánsan, míg gazdaságpolitikájában inkább pragmatizmusát emelik ki.

Ez a pragmatizmus egyúttal Rajoy védjegye, amiben többen bátortalanságot, határozatlanságot vagy éppen politikai szürkeséget látnak. Valóban, Rajoy inkább szervező alkatú és az egyensúlyok politikusa, ebből a szempontból ellentéte a modern spanyol jobboldal megteremtőjének, José María Aznarnak. Pártelnöki időszakának mélypontján, 2008 tavaszán ezek saját pártján belüli kritikaként hangzottak el, míg többen Aznar visszatérését várták. Az Aznar által megteremtett PP azonban egy széles platformjává vált a jobboldalnak, a keresztényszociális eszméktől a tardícionalista- klerikális szárnyig. Rajoy legerősebb ellenzékének az neokonzervatív gondolatokat valló csoport bizonyult, Esperanza Aguirre vezetésével. A pártelnök azonban, és pragmatizmusa leginkább itt nyilvánvaló, sikerrel foglalta keretbe a jobboldalt, kihasználva riválisai gyengeségeit, esetlegesen vezető pozícióba helyezve őket.

Mariano Rajoy, attitűdjét tekintve, valójában az konzervatív, aki előnyben részesíti a tradíciót a politikai doktrínával szemben, a megszokottat az új ellenében. Így nem hajlandó lemondani szenvedélyeiről,  a futballról, a golfozásról, a biciklizésről és a szivarozásról, melyeknek egyesek szerint néha túl sok időt szentel. Kínosan ügyel arra, hogy magánéletét ne érintse a nyilvánosság. És még ha előadói képességei, beszédhibája, ellenfeleivel tartott vitái közben túl sok segédanyag felhasználása el is vesznek személyes vonzerejéből, öniróniára való képessége mégis szimpatikussá teheti a nagy egyéniségeket mostanában nélkülöző spanyol politikai palettán.

Pap Milán

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás