Betiltották az utcai állatáldozatokat Moszkvában

A moszkvai rendőrség vasárnap megakadályozta, hogy hívő muzulmánok vasárnap, hagyományos áldozati ünnepükön a szokásos állatáldozatot a nyílt utcán végezzék el.

A Kubinka és a Negyelin marsall utca kereszteződésében hívő muzulmánok bárányokat akartak levágni ünnepi áldozatként, követve a vallási hagyományokat. A rendőrség arra hivatkozva tiltotta meg a rituálét, hogy Moszkvában nem megengedett az állatok nyílt utcán való megölése, az áldozatot az erre kijelölt helyen kell bemutatni.

Az áldozati ünnepen a muszlimok legjobb ruhájukba öltöznek és imádkoznak a mecsetekben. Aki megteheti, az áldozatot mutat be Allahnak: általában bárányt ölnek le, húsát pedig szétosztják és imát mondanak. Az áldozati ünnep több napig tart.

Az orosz fővárosban idén az eddigi legtöbb hívő vett részt az áldozati ünnepen a hatóságok tájékoztatása szerint, számukat több mint 170 ezer főre becsülték. Csak a moszkvai nagymecsetben 80 ezren gyűltek össze – közölte a helyi  rendőrség.

Moszkvában 6 mecset áll a muzulmán hívők rendelkezésére. A muftik tanácsa szerint kétmillióan, hivatalosan azonban csak 400 ezren élnek a muszlim vallás követői közül az orosz fővárosban.

Dmitrij Medvegyev orosz államfő külön üdvözletben köszöntette az Oroszországban élő muzulmánokat egyik legfontosabb ünnepükön.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagyon megugrott tavaly a cseh fegyverexport

Csehországban tavaly 13,6 százalékkal 15,9 milliárd koronára (mintegy 215 milliárd forint) nőtt a fegyverek és a hadianyagok kivitele. A cseh fegyvergyártók tavaly 1212 kiviteli engedélyt kaptak 21,8 milliárd korona (294 milliárd forint) értékben - derül ki az ipari és kereskedelmi minisztérium éves jelentéséből, amelyet hétfőn vitat meg a cseh kormány.

Read More »

Életbe lépett a NAFTA-t felváltó kereskedelmi egyezmény

Donald Trump amerikai és Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök szerdán Washingtonban ünnepélyes keretek között aláírták az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) felváltó új háromoldalú kereskedelmi megállapodást (USMCA). Justin Trudeau kanadai kormányfő a koronavírus-járvány miatt nem volt jelen az eseményen; vele egy későbbi, számára kedvezőbb időpontban kerül sor az aláírásra.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás