A görög határellenőrzés sem megfelelő

Keményen bírálta az Európai Bizottság belügyekért felelős tagja Görögországot, amiért szerinte továbbra sem őrzik kellő hatékonysággal az unió külső határait, teret engedve ezzel az EU-ba igyekvő illegális bevándorlóknak. A BruxInfo értesülései szerint Cecilia Malmström azt mondta, az elmúlt egy évben nem történt előrelépés az ügyben, annak ellenére, hogy speciális akcióprogramot hoztak létre a görög határellenőrzés megerősítésére.

Nemcsak az eurózóna adósságának válsága, a bejelentett, majd elvetett népszavazás, és a nehezen kialkudott nemzetközi pénzügyi mentőcsomag kapcsán érik bírálatok Görögországot, de az Európai Bizottság a napokban nem bánt kesztyűs kézzel Athénnal az unió külső határainak védelmével összefüggésben sem.

Bár az uniós belügyminiszterek múlt csütörtöki, luxembourgi ülését követő sajtótájékoztatón a belügyi EU-biztos óvatosan bírálta Görögországot, amiért “bár több ponton előrelépés történt, a fő probléma még mindig megvan: továbbra is óriási mennyiségben érkeznek illegális bevándorlók az EU-ba Görögországon keresztül, de a menedékkérők nagy száma is komoly terhet ró a görög közigazgatásra”.

Cecilia Malmström mindehhez hozzátette, az EU megpróbál további segítséget nyújtani Athénnak, ennek módozatait a következő hetekben, hónapokban találják majd ki a tagállamok.

A BruxInfo értesülései szerint viszont korántsem volt ilyen megértő és baráti a hangulat a zárt tanácsülésen. Úgy tudjuk, a testület keményen bírálta a görög kormányt, amiért a hatóságai nem őrzik kellő hatékonysággal az unió külső határait.

Tavaly külön akciótervet fogadott el az Európai Unió a görög határrendészeti problémák megszüntetésére, ehhez uniós forrásokat, és az EU határőrizeti ügynökségének a bevonását ajánlotta. Emellett részletes intézkedéslistát is kidolgoztak a felek, amit határidőre teljesítenie kell főként Görögországnak.

A csütörtöki vitában elsőként felszólaló görög belügyminiszter maga is elismerte, hogy az ország nehéz gazdasági helyzete miatt több intézkedés végrehajtása akadozik, “a Frontex jelenléte hasznos, de nem hosszútávú megoldás, ráadásul a dél-mediterrán helyzet miatt az év eleje óta csökkent is az uniós ügynökség hozzájárulása a görög probléma megoldására” – mondta a tárcavezető.

Információink szerint Görögország – az önkritika, és az eredmények saját maga által is elismert elmaradása ellenére – összességében elégedett azzal, ahogyan az akcióterv végrehajtása eddig halad.

Cecilia Malmström belügyi EU-biztos viszont nem így látja. A svéd származású politikus állítólag keményen bírálta Görögországot az ülésen, kijelentve, hogy a közelmúltban tett szakértői felmérés bebizonyította, hogy görög-török határon lényegében az egy évvel ezelőtti állapotok uralkodnak.

Úgy tudjuk, a politikus azt is a görög miniszter szemére hányta, hogy bár az EU folyamatosan utalja a pénzeket a határvédelmi rendszer hatékonyabbá tételére, de ennek egyelőre nincs eredménye.

Kiemelt probléma a befogadóállomásokon uralkodó humanitárius állapotok, amelyek Brüsszel véleménye szerint messze az uniós előírások alatt maradnak: főként amióta az állomások nagy részén megszűnt az orvosi ellátás, és nehezebben kapják meg az illegális bevándorlók a nekik járó garanciákat.

Malmström az ülésen, és utána a sajtótájékoztatón is felemlegette, hogy alig csökkent a Törökországból Görögországba (és így az EU területére) érkező illegális migránsok számra. Év eleje óta 34 ezer, és csak szeptemberben 8 ezer észak-afrikai, közép-ázsiai és közel-keleti állampolgár próbált az EU-ba jutni a török-görög határon.

Ugyaníg a görög határellenőrzési problémákra hívta fel a figyelmet az ülésen résztvevő magyar államtitkár is. Kontrát Károly a BruxInfónak nyilatkozva azt mondta, aggasztó képet mutat a migrációs helyzet, és bár „a Földközi-tenger térségében jelenleg elült a korábbi illegális bevándorlási hullám, de Törökországon keresztül Görögország felé folyamatosan érkeznek az Unióba közel-keleti, ázsiai és észak-afrikai illegális bevándorlók”.

A jelenség a közelmúltban komoly fejfájást okozott Magyarországnak is, az ezen a határszakaszon az EU-ba érkező bevándorlók ugyanis utána jobbára a magyar-szerb határon keresztül próbálnak bejutni a Schengen-övezetbe. A déli határokon egész iparág települt az illegális migránsok becsempészésére. Kontrát Károly felidézte az ezzel kapcsolatos magyar-osztrák-szerb együttműködést, amelyet szerinte pozitvan fogadott az EU Belügyi Tanácsa.

„Mindennek eredményeképpen most úgy tűnik, hogy Magyarországon blokkoljuk az illegális migránsok zömét, felhívom azonban a figyelmet, hogy amíg a görög-török határról további nagy mennyiségű illegális migráns érkezik az EU-ba, a probléma fennmarad” – tette hozzá a belügyi államtitkár.

Az EU-biztos az ülés után azt is mondta, hogy jelentős források állnak Görögország rendelkezésére az Európai Menekültügyi Alapból, amelyeket Athén nem is próbál lehívni. Cecilia Malmström arra próbálta sarkallni a görög kormányt, hogy még ebben az évben mutasson kellő elkötelezettséget a problémák megoldására.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Felkapott hírek

Friss hírek

Mostantól a krími ellenállás napja a mai Ukrajnában

Pontosan hat éve, 2014. február 26-án a krími Szimferopolban tartották a legnagyobb tüntetést a félsziget Ukrajnától való elszakadása ellen. Zelenszkij ukrán elnök ezért bejelentette, hogy elnöki rendeletben február 26-át az orosz megszállás elleni krími ellenállás napjává nyilvánítja, amelyről mostantól minden évben megemlékeznek.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás