_

Mégsem lesz görög népszavazás

Újabb fordulat a görög sorstragédiában: a kormányfő visszakozott a népszavazástól, miután az ellenzék vezére támogatásáról biztosította a múlt héten az euróövezet által elfogadott új mentőcsomagot.

A lehető legvadabb hírek keringtek a görög belpolitikai helyzetről csütörtökön, amíg délután felgördült a függöny: George Papandreu görög miniszterelnök közölte, hogy nincs szükség az ország euróövezeti tagságáról szóló népszavazás megtartására, mert az ellenzék vezére kész támogatni az újabb megszorító intézkedésekkel járó második pénzügyi mentőcsomagot.

Korábban olyan hírek keltek szárnyra, hogy a népszavazás megtartására vonatkozó bejelentésével Európa-szerte óriási vihart kavart görög kormányfő lemond és átadja a helyét Lukasz Papademosznak, az Európai Központi Bank egykori igazgatótanácsi tagjának és az általa vezetendő nemzeti kormánynak.

Ha délelőtt voltak is ilyen szándékai, Papandreu csütörtök délutánra meggondolta magát és bejelentette, hogy mégsem tartják meg a referendumot, ami lényegében arról döntött volna, hogy Görögország az eurózónában maradjon-e vagy sem. Más kérdés, hogy jogilag erre nincs lehetőség, illetve csak úgy – hívta fel a figyelmet napközben egy bizottsági szóvivő -, ha egy ország egyúttal az EU-ból is kilép.

„Nincs szükség népszavazásra, tekintettel arra, hogy a konzervatív ellenzék megváltoztatta az álláspontját és kész támogatni az október 26-i csomagot” – jelentette ki a görög kormányfő, akinek sorsa ugyanakkor továbbra is bizonytalan, miután Evangelosz Venizelosz pénzügyminiszterrel az élen több kormánytag is fellázadt ellene a referendum miatt. Antonisz Szamarasz, a görög konzervatívok vezére korábban közölte, kész megszavazni az új görög programról szóló megállapodást, azt biztosítandó, hogy az ország az eurózóna tagja maradjon.

„Volt egy dilemmánk: konszenzus vagy referendum. A csomag támogatásának hiánya az eurótól való eltávolodás kezdetét jelentené. De ha létrejött a konszenzus, nincs szükségünk a népszavazásra” – magyarázta visszakozását George Papandreu.

A görög kormányfő hátraarcában feltételezések szerint szerepet játszhatott az is, hogy a valutaövezet és az IMF vezetői szerdán világossá tették, Athén addig egy centet sem lát az első görög csomagból járó 8 milliárd eurós hitelrészletből, ameddig nem fogadják el a múlt heti eurócsúcson kitárgyalt megállapodást.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás