Az üzleti élet intim szféráját szűkítené Brüsszel

Az üzleti szféra társadalmi felelősségének és tevékenysége átláthatóságának növelését célozzák azok a jogszabályi javaslatok és közlemények, amelyeket kedden fogadott el az Európai Bizottság.

Egy sor, a cégeket felelős üzleti magatartásra ösztönző, tevékenységük átláthatóságát növelő és a rájuk nehezedő bürokratikus terheket csökkentő javaslatot terjesztett elő egy nagyobb csomag keretében kedden az Európai Bizottság.

Brüsszel az átláthatósági és könyvelési szabályokról szóló irányelvek módosításával arra kötelezné a nyersanyag-kitermeléssel és fakitermeléssel foglalkozó cégeket, hogy számoljanak be a kormányoknak kifizetett pénzekről. A Michel Barnier belső piaci biztos szerint mintegy 600 tőzsdén bejegyzett, illetve nem bejegyzett európai céget érintő rendelkezés értelmében az érintett vállalatoknak a kormányoknak folyósított valamennyi kifizetésükről be kellene számolniuk ország- és projektalapú lebontásban is, amikor a kifizetések egy speciális projektre vonatkoztak. Az olaj-, gáz- és fakitermelő, továbbá a bányászati cégeknek jelenteniük kell majd a kitermelési jogokról, a nyereség után befizetett adókról, a jogdíjakról, az osztalékokról, a bónuszokról (prémiumokról), a kitermelési koncessziók után fizetett díjakról és más, a kormányoknak juttatott kedvezményekről.

A javaslat célja, hogy nagyobb transzparencia övezze azokat a kifizetéseket, amelyeket az ásványi anyagok kitermelésével és a fakitermeléssel foglalkozó cégek folyósítanak világszerte a kormányoknak. Az információk birtokában a nyersanyagokban gazdag országok civil szervezetei számonkérhetik kormányaiktól azokat a bevételeket, amelyekre a természeti erőforrások kiaknázásából tettek szert. A cégek által beszolgáltatott információkat a tőzsdepiaci csatornákon vagy az anyaország üzleti regiszterén keresztül teszik majd elérhetővé valamennyi érintett számára.

A javaslattal az Európai Bizottság a nemzetközi fejleményekre reagál, így többek között az amerikai Dodd Frank Törvényben rögzített jelentési követelményekre a kifizetések után. Az uniós rendelkezépsek azonban túlmennének az amerikai jogszabályon, amennyiben a fakitermeléssel foglalkozó cégekre és a tőzsdén nem bejegyzett cégekre is kiterjednek.

Brüsszel az átláthatóságról szóló 2004-es irányelv módosítását is kezdeményezte annak érdekében, hogy az érvényes szabályozás néhány kiskapuját megszüntesse. A direktíva több bejelentési kötelezettséget ír elő a vevők számára, ha egy tőzsdén bejegyzett cég részvényeinek meghatározott százalékát megvásárolják. A jelenlegi szabályok ugyanakkor nem fednek le néhány olyan típusú pénzügyi eszközt, aminek segítségével valaki gazdasági érdekeltséget szerezhet egy tőzsdén bejegyzett cégben anélkül, hogy tulajdonrészt is szerezne benne. Ez titkos befolyásszerzéshez vezethet egy cégben, ami potenciálisan megnyithatja az utat a piaci visszaélések előtt. A Bizottság szerint a közelmúltban így szerzett például a Louis Vuitton Moet Hennessey (LVMH) 17,1 százalékos részesedést a Hermes International-ban (készpénzes eszközcsere révén), anélkül, hogy a Hermes-nek vagy a piacoknak erről tudomásuk lett volna.

A Bizottság ezért azt javasolja, hogy a nagy holdingoknak fel kelljen fedniük minden olyan pénzügyi eszközt, aminek segítségével gazdasági érdekeltséget szerezhet egy tőzsdén bejegyzett cégben. Ezzel párhuzamosan a tőzsdén bejegyzett cégek adminisztratív terheinek csökkentésére és a hosszú távú befektetés ösztönzésére a jövőben eltekintenének a negyedéves pénzügyi mérleg közzétételére vonatkozó követelménytől. A cégeknek továbbra is kötelező lenne eves és féléves pénzügyi jelentést készíteniük és közzétenniük.

A kezdeményezések része a Vállalati Társadalmi Felelősségről (CSR) szóló új stratégia, ami a fogyasztói bizalom megerősítését és a cégeknek a társadalmi jóléthez történő hozzájárulásának javítását célozza. Az újonnan javasolt Szociális Üzleti Kezdeményezés egy sor intézkedéssel kívánja elősegíteni az európai üzleti tevékenység 10 százalékát kitevő és 11 millió munkahelyet fenntartó szektor fejlődését. Az úgynevezett szociális üzleti vállalkozások olyan cégek, amelyeknek pozitív társadalmi hatásuk van és amelyek a profit maximalizálásán túl a társadalom számára hasznos célokat követnek.

A csomag negyedik eleme a kis- és középvállalkozások bürokratikus terheinek lefaragása, ami a Bizottság becslése szerint évente 1,7 milliárd euró potenciális megtakarítást eredményez majd a kkv-k számára. A javaslatok értelmében többek között csökkentenék a kkv-k jelentési kötelezettségeit.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Felkapott hírek

Friss hírek

Megint tesztelgetett Észak-Korea

Dél-Korea vezérkari főnöksége szerint két rövid hatótávolságú rakétát lőttek ki közel negyedórás eltéréssel a Japán-tengerbe az ország keleti részén fekvő Szondok város környékéről. Mindkét rakéta 380 kilométert tett meg, maximális repülési magassága 97 kilométer volt, és sebessége mintegy 6,5-szer haladta meg a hangsebességet.

Read More »

Trump már nem elégszik meg a vámtarifák emelésével

Trump felszólította az amerikai cégeket, hogy kezdjék el felkutatni a kínai piac alternatíváját, hozzák haza a Kínába kiszervezett termelést, a szállítással foglalkozó vállalatok pedig állítsák le a Kínából érkező fentanyl Amerikába szállítását. Elemzők és egyes republikánus politikusok szerint sem világos, hogy az amerikai elnök milyen felhatalmazás alapján utasíthatná országa magánvállalatait piaci tevékenységük megváltoztatására.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás