Politbüróból Politbüró: 20 éves az orosz elnöki adminisztráció

Idén töltötte be 20-ik működési évét az orosz elnöki adminisztráció. Dmitrij Kamisev, a “Vlasztyi” elemzője szerint a hatalmas erőfeszítések és többszörös átszervezések ellenére is sikerült elérni, amit Borisz Jelcin 1991 júliusában el akart kerülni, mégpedig a SzKP KB Politbürójának feltámadását. Az elmúlt évek eseményeire két koncepció tükrében lehet nézni. Az első azt feltételezi, hogy a hivatal nem több, mint “az elnök munkáját segítő apparátus”, míg a második szerint a hivatalnak az elnök nélkül is képesnek kell lennie működni. Így vagy úgy, az adminisztrációnak még nagy szava lehet a közelgő 2012-es elnökválasztásban.

Pártbeliek és demokraták

A Szovjetunió összeomlása után az első elnöki adminisztráció adott helyet a legtöbb pártapparátus-tagnak (a munkatársak 80 százalékának volt pártbeli vagy a szovjet Miniszterek Tanácsa-beli tapasztalata), és széles hatáskörrel rendelkeztek. Különösen az első félévben, amikor a hivatal olyan szerkezeti elemeket tartalmazott, amelyek az elnök és a kormány munkáját segítették, beleértve a törvénytervezeti, jogi és gazdasági segítséget. A Miniszterek Tanácsa akkoriban kezdte elveszíteni hatalmát, és személyzetének még akkor is  az elnöki adminisztrációhoz kellett fordulnia, ha sok iratot akartak fénymásolni.

A hivatal első vezetője Jurij Petrov volt, az elnök egyik legbefolyásosabb bajtársa. Az első orosz elnökhöz, Borisz Jelcinhez való személyes közelségének köszönhetően Jelcin vezetése alatt a szverdlovszki területi pártbizottságban dolgozott, tehát előéletében magas pártbeli státusszal rendelkezett. Az orosz Fehér Ház egy magas rangú munkatársa úgy fogalmazott a “Vlasztyinak”, hogy ha Petrov megmaradt volna akkoriban a posztján, akkor az adminisztráció a legerősebb szervvé vált volna, amelynek a rendelkezéseit a kormány haladék nélkül teljesítené, és a miniszterelnök járna a vezetőjéhez meghajolni.

A probléma az volt, hogy Jelcin a legközelebbi bajtársakhoz is sokszor úgy viszonyult, mint a cár a bojárokhoz: vagy megjutalmazta őket, vagy kedve szerint elbánt velük. Emellett elkezdte kiépíteni a fékek és ellensúlyok rendszerét, amely keretén belül időszakosan szorosabbra fogta az eltávolodottakat. Petrov vált ennek a rendszernek az egyik első áldozatává. Jelcin egyetértésével, először több ízben hatásköröket vontak el a hivataltól a kormányapparátus és egyéb elnöki szervek javára, aztán pedig a fiatal jelcini reformereket bosszantó pártapparatcsik Petrovot leváltották az első generációs demokrata Szergej Filatovra.

Az új vezetőt természetesen nem lehetett összehasonlítani az elődjével, Petrovval, és nyilvánvalóan a politikai súlya sem volt elég. Emellett, a hivatal szerkezetében létrehozták az elnöki segítők intézetét, amelyek közül sokan gyakrabban voltak kapcsolatban az államfővel, mint maga az adminisztráció vezetője. Az egyik legközelebbi segítővé Viktor Iljusin főtanácsadó vált, aki az elnök napi rutinjáért felelt és szabályozta az “érintkezéseket” (vagyis a Jelcinhez való bejutást). Ez addig a pontig jutott a tanúk beszámolója szerint, hogy ha Iljusinnak Filatovval kellett találkoznia valamilyen ügyből kifolyólag, akkor a hivatal vezetője ment a hivatalosan beosztottja irodájába, és nem fordítva.

Ráadásul ebben az időszakban a hivatalban megjelentek újonnan megtestesült hatalmi központok, mint Pavel Borogyin, az elnöki ügyek vezetője, és Alekszandr Korzsakov, az elnöki biztonsági szolgálat főnöke. Ez utóbbi volt, ha nem is a szerzője, de legalább is ihletője a hivatal reformjának 1996 elején. A 43 egység helyett 7 főegységet hoztak létre, az ügyek vezetése független egységgé vált, a hivatal egészében pedig szigorú hierarchikus rendszert vezettek be, amely a Védelmi Minisztérium vagy az FSzB szerkezetéhez hasonlított a legjobban. A megújított hivatalt Korzsakov pártfogoltja, Nyikolaj Jegorov, Krasznodar egykori kormányzója és miniszterelnök-helyettes vezette.

Így, Jelcin első ciklusának végére két tendencia jelent meg az elnöki hivatalban, amik később meghatározóak lesznek. Először is, a hivatal személyzetében voltak olyanok, akik képesek voltak nem csak teljesíteni az elnök rendeleteit, hanem befolyásolni is a döntéseket (a 90-es évek elején egy ilyen személy volt, a hivatal vezetője). Másodszor pedig, ahogy szakértők megjegyezték, a hivatal “militarizált” struktúrája egyaránt lehetővé tette a “választásokon való indulást, és az ellenzék megosztását”.

Apparatcsikok és bizottsági tagok

Jelcint újraválasztották, és második ciklusának kezdetén a régi-új elnök kirúgta az elnöki biztonsági szolgálat főnökét a hivatal vezetőjével, Jegorovval együtt. A hivatal új vezetője Anatolij Csubajsz lett, aki előzőleg kitűnően helyt állt az elnöki választási kampány-stábjának informális vezetőjeként.

Alig hogy elfoglalta a pozíciót, Csubajsz egy másik reformba fogott,mégpedig azzal a céllal, hogy a hivatalt kulcsszervvé változtassa, és így egységes elnöki irányvonalat nyújtson a hatalom összes ágának. Ennek keretében bővítették az adminisztráció hatáskörét, amellyel elnyerte a jogot, hogy beleavatkozzon a Fehér Ház folyó ügyeibe, és hogy szemmel tartsa a kormányzatot és a készülő dumai törvényjavaslatokat. Ezeknek a változtatásoknak az volt az értelme, hogy az elnöki apparátus hatékonyan tudjon működni az elnök nélkül is, aki akkoriban gyakorlatilag visszavonult az ügyektől, mert a szívműtétjére készült. Igaz, a dumai ellenzék ragaszkodására, akik az Alkotmánybíróságon vitatták az adminisztráció új helyzetét, a szigorúbb megfogalmazásokat némileg mérsékelték, a gyakorlatban viszont a hivatal az első dokumentum alapján dolgozott tovább.

Anatolij Csubajsz vezetősége alatt új figurák jelentek meg a hivatalban, akik aztán befolyásos játékosokká tudtak válni még a fékek és egyensúlyok rendszerének keretein belül is. Különösen Jelcin lánya, Tatyjana Gyacsenko, aki elnöki tanácsadó lett, aminek köszönhetően a nem hivatalos “család” fogalma jogi töltetet is kapott. Ugyanekkor léptek be a szövetségi szintű vezetők körébe a szentpétervári polgármesteri hivatalból kilépő Alekszej Kudrin, aki a Fő Ellenőrzési Irányítás vezetője volt, és Vlagyimir Putyin, aki az elnök helyettes-ügyvezető titkárává lett kinevezve.

De 1997 márciusában Csubajsz kormánytag lett, és az őt váltó Valentin Jumasev kevésbé bizonyult szakmabelinek. A különböző csoportok Jelcinhez való hozzáférését még úgy-ahogy tudta szűrni, de az adminisztráció munkaképességét és befolyását nem tudta fenn tartani. Ez különösen az 1998. augusztusi államcsőd után volt észrevehető, amikor a hivatalvezető erőfeszítései ellenére nem Viktor Csernomirgyin, hanem Jevgenyij Primakov lett az új miniszterelnök. Akkor az elnöki hatalom, mint olyan megszűnt létezni, és a kremli adminisztráció azzal volt elfoglalva, hogy elkerülje a határozott döntéseket, és így kihúzza a 2000-es elnöki választásokig.

A helyzet 1998 végén változott meg drámaian, amikor Jelcin “feltámadt a halottak közül”, és visszatért az aktív munkához. Először leváltotta Jumasevet a volt KGB-s főkáder Nyikolaj Borgyuzsra, aztán mindössze három hónap után a helyére kinevezte Alekszandr Volosint, aki Borisz Berezovszkij egyik legközelebbi munkatársának számított. Ezután megszabadult az ellenzék által kedvelt Primakovtól.

Az elnök nyomában felébredt adminisztráció Volosin és helyettesének Vlagyimir Szurkov erőfeszítéseinek köszönhetően sikert aratott az újonnan született “Egység” blokknak az 1999-es dumai választásokon, és Vlagyimir Putyin elnökké választásában. Azt az időszakot lehet az elnöki adminisztráció csúcspontjának nevezni. Akkor úgy tűnt, hogy a hivatal egyesített magában két eddig különálló tulajdonságot. Az államfő rendelkezéseinek hatékony végrehajtó eszköze, és egy autoriter szerv volt egyben, amely önálló befolyással bírt az orosz politikára.

Putyiniak és medvegyeviek

Putyin kezdetben nem változtatta meg alapvetően az apparátust, habár bevitte a leghűségesebb embereit. Az adminisztráció munkája ugyanúgy a fékek és egyensúlyok rendszerén alapult. A bírósági és kormányzati reformmal a putyini Dmitrij Kozak, míg a kormányzók államhatalomba való beépítését a jelcini Alekszandr Abramov felügyelte. A vezető káderek kiválasztásáért a “szilovik” Viktor Ivanov felelt, de a párttagokat és egyéb közösségieket továbbra is a “családbeli” Vlagyiszlav Szurkov szelídítette meg.

A fordulópont 2003 őszén volt, amikor Mihail Hodorkovszkij letartóztatása után Alekszandr Volosin lemondott. A hivatal vezetője Dmitrij Medvegyev lett, és félév múlva megalakult az új adminisztráció, amelyben a kulcspozíciókat már az elnöknek teljes mértékben hűséges “putyiniak” foglalták el. A jelen változások elérték a fékek és ellensúlyok rendszerét is: alanyai már nem a jelciniek vagy putyiniak voltak, mint kezdetben, hanem a putyiniak két csoportja: a pétervári jogászok, vagy a pétervári szilovikok.

Ugyanakkor a kormányzóválasztások eltörlésének, a pártlistákra való szavazásnak a dumai választásokon és a függőleges hatalmi változtatásoknak köszönhetően megvalósult Csubajsz álma arról, hogy az összes hatalmi ágat egy kremli központból irányítják. Éppen Putyin második ciklusának idején merült fel a “technikai miniszterelnök” és a “technikai kormány” fogalma először Oroszországban. A Duma megszűnt a viták és a fontos bírósági döntések helyévé lenni – ezeket a funkciókat az elnöki adminisztráció vette át a gyakorlatban, amely így bizonyos szempontokból hasonlóvá vált a kommunista párt központi bizottságának a politbürójával, amely nem csak sikeresen vezette a kormányt és a Legfelsőbb Tanácsot, hanem a legfontosabb bírósági ügyekben is hozott döntéseket.

Ez a hasonlóság még nyilvánvalóbbá vált azután, hogy Putyin elkezdte felvértezni a közeli munkatársait kinevezvén őket nagy állami vállalatok és állami részesedésű cégek vezetőjévé. Ellentétben a 2000-es adminisztrációs munkatársakkal, a “Politbüró” minden tagja mögött valós erő állt: vagy a Belügyminisztérium, a KGB vagy legrosszabb esetben a vidéki gazdálkodók. De 2007 végére ugyanezzel dicsekedhetett a hű putyiniak “belső köre”: Igor Szecsin vált a “fő olajossá”, Dmitrij Medvegyev a “fő gázossá”, Szergej Ivanov a hadi ipar munkásainak fő védelmezőjévé, míg Szergej Csemezov a gépipar érdekeinek kulcs képviselőjévé.

Igaz, Medvegyev elnöksége alatt ez a rendszer kicsit megtört, mert ő nem csak, hogy nem ad ilyen jutalmakat, hanem megígérte, hogy visszavonja a Putyin-féléket is. Bizonyos változások elérték a fékek és ellensúlyok rendszerét is: ennek lényege abban rejlik, hogy Medvegyevnek minden nyilatkozattételkor a gyors modernizáció és a politikai verseny szükségességéről, mérlegelnie kell a putyini intézkedéseket, és magát a miniszterelnök személyét is.

Valamivel több mint fél év múlva újra változhat a struktúra: ha Putyin úgy dönt, hogy visszatér a Kremlbe, akkor lehetősége adódik majd véghez vinni az adminisztráció teljes átváltoztatását Politbüróvá. Igaz, ebben az esetben a “régi-új” elnöknek késznek kell lennie a néhány várható mellékhatásra is. Az új Politbüro tagjainak gazdasági és politikai súlyának növekedése alapján, néhányan már többet akarhatnak majd, mint csak a “hű bajtárs” státusz, és ezzel már szembe kell néznie az új vezetőnek.

Az “új Politbüro” és közelgő elnöki választások

Jevgenyij Mincsenko, a Politikai Elemzés Nemzetközi Intézetének igazgatója szerint ugyanakkor a 2012-es elnökválasztás jelöltjét nem Putyin vagy Medvegyev választja majd ki, hanem ez az új Politbüro, amelyben a politika és üzleti világ elitje képviselteti magát, és a tágabb “Központi Bizottság”, amelyben a regionális elit foglal helyet. A politológus szavai szerint a modernkori Oroszország elnöke “nem egy teljhatalmú diktátor, hanem inkább egy, a különböző érdekeket egyensúlyban tartó igazgató egy részvénytársaság élén”. Ennek megfelelően, az “igazgató” jövője sokban a támogatók körén múlik. Nem csak hatalomra, hanem hatalomforrásra is szükség van, amely az elnök esetében a csapatát jelenti a vezetőkörökben (tehát a Politbüróban és a Központi Bizottságban, hogy a régi elnevezéseknél maradjunk).

Putyinnak kicsit több mint két évbe telt, hogy a szentpétervári támogatóiból megszervezze csapatát, de vajon Medvegyevnek, aki éppen ebből a körből került ki, sikerült-e ez elnöksége alatt?

Történtek változások a hivatalnokösszetételben, és most három csoportra lehet elkülöníteni őket: Medvegyev elnök barátja és kollégája; Putyin miniszterelnök barátja és kollégája; végül pedig a semleges és professzionális. Éppenséggel a “medvegyevi klán” nem erősödött az elmúlt három évben, és a hivatalnokok nagyobb részére a kettes vagy a hármas pont vonatkozik. A jelenlegi elnök támogatóit egy kézen meg lehet számolni. Közéjük tartozik Alekszandr Konovalov igazságügyi miniszter, Konsztantyin Csujcsenko elnöki tanácsadó lett, Nyikolaj Vilnyicsenko az Uráli Szövetségi Körzet vezetőjévé lett kinevezve, Anton Ivanov pedig a Legfelsőbb Döntőbíróság feje lett még Putyin idejében. Az egyetlen terület, ahol a jelenlegi elnök aktív kádercserébe kezdett, az a regionális elit. Medvegyev 2008-ban 8, 2009-ben 9 és 2010-ben 17 kormányzót váltott le, amelynek köszönhetően a regionális vezetők átlagéletkora 15 évvel a korábbi 63-ról 48 évre csökkent.

Összességében tehát, Medvegyev emberei főleg másodrangú posztokat foglalnak el, és az állami kulcspozíciók 95 százaléka Putyin embereié maradt. Medvegyev így egy “csapatnélküli elnök”. 2008 májusában egyszerűen egy csere történt: Putyin a Kremlből a Fehér Házba vitte az embereit, míg Medvegyev átültette az övéit a Fehér Házból a Kremlbe. SZámos szakértő szerint azonban az elnök mozgástere addig terjed, ameddig nem sérti Putyin embereinek az érdekeit.

A fent említett pozitív változások ellenére Medvegyev elnökségének vége felé továbbra is egy csapatnélküli elnök maradt, mint egy seregnélküli hadvezér, és így az újraválasztási esélyei jelentősen csökkenhetnek.

Tóth I. Dávid

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás