_

A német kancellár szerint még nincs meggyőző terrorellenes stratégia

A német kancellár szerint tíz évvel az Egyesült Államok ellen elkövetett merényletek után a Nyugat még mindig nem rendelkezik meggyőző terrorellenes stratégiával.

Az évforduló előestéjén az RTL televíziónak nyilatkozva Angela Merkel úgy értékelte, hogy a terrorizmus elleni harcban még hosszú út áll a nemzetközi közösség előtt.

A terrorizmus fenyegetését a kancellár állandó veszélynek nevezte, és annak a nézetnek adott hangot: a Nyugatnak még meg kell tanulnia, hogy miként szálljon szembe meggyőzően ezzel a veszéllyel.

“Mindannyian azt reméltük, hogy a hidegháború befejeződése után igazán nagy konfliktusok többé nem fenyegetik a világot” – fogalmazott Merkel, hozzátéve, hogy ez a remény nem volt hosszú életű. A kancellár szerint most azonban már nem államok állnak államokkal szemben, hanem a világot terrorista csoportok fenyegetik. Ennek kapcsán a német kancellár egyfajta “aszimmetrikus fenyegetettségről” beszélt, amelynek – mint hangoztatta – a nemzetközi közösség még nem találta meg az ellenszerét.

A kancellár úgy értékelte, hogy a 10 évvel ezelőtti merényleteket követően a biztonsági intézkedések szigorítása Németországban is elengedhetetlen volt. Merkel szerint ezek az intézkedések annak ellenére szükségesek voltak, hogy az állampolgárok számára bizonyos korlátozásokat jelentettek.

“Kész vagyok arra, hogy még szigorúbb ellenőrzéseket fogadjak el” – hangsúlyozta a német kancellár, hangoztatva: nézete szerint az eddigi törvények, illetve korlátozások szükségesek voltak ahhoz, hogy biztosítsák az állampolgárok szabad és biztonságos életét.

Angela Merkel ismételten kiállt Németország afganisztáni szerepvállalása mellett. Úgy értékelte, hogy az elődje, Gerhard Schröder volt kancellár vezette, akkori szociáldemokrata-zöld kormány 2001 végén erre vonatkozóan helyes döntést hozott. “Akkor is az volt a véleményünk, hogy a felelősséget vállalni kell” – hangsúlyozta Merkel, aki szerint országa esetleges távolmaradása a szövetségesi kötelezettségek szempontjából végzetes lehetett volna. “Afganisztánban Németország biztonságáról is szó van” – fogalmazott a kancellár.

Merkel reményének adott hangot, hogy az afganisztáni nemzetközi szerepvállalás sikeres lesz. Az elmúlt 10 év egyik legnagyobb tanulságának ugyanakkor azt nevezte, hogy a terrorizmus elleni harcban a katonai eszköz egyedül nem elegendő.

A kancellár köszönetet mondott a német hatóságoknak amiatt, hogy Németországban az elmúlt egy évtizedben terrorista merényletre nem került sor. “Ennek ellenére minden órában ébernek kell lennünk” – fűzte hozzá.

A német rendőrség előző nap leplezett le Berlinben egy a hatóságok szerint készülő terrorista merényletet. A gyanú szerint két arab származású feltételezett terrorista a német fővárosban robbantásos merényletre készült. A vizsgálat folyamatban van, a konzervatív belügyminiszter azonban máris követelte a biztonsági intézkedések további szigorítását. A többi között ismét napirendre került a telefonbeszélgetésekkel kapcsolatos adatok meghatározott időre történő tárolása, amit az alkotmánybíróság korábban elutasított.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás