A Facebookkal és a Twitterrel tárgyalhat a brit belügyminiszter

A jelentősebb közösségi weboldalak képviselőit találkozóra hívta a brit belügyminiszter a múlt heti angliai zavargásokkal kapcsolatban.

Eddig csak a Facebook jelzett vissza, hogy részt vesz a jövő csütörtökre tervezett találkozón, de a Blackberry is azt közölte, hogy nyitott az együttműködésre. A Twittert megkereste az ügyben a BBC, de eddig még nem kapott választ.

Korábban több bírálat érte a Facebook, a Twitter és a Blackberry közösségi weboldalakat, miután kiderült, a rendbontók közül többen is ezeken az oldalakon biztattak a zavargásokra.

A Facebook üdvözölte a lehetőséget, hogy megvitathatják a történteket Theresa May tárcavezetővel. Közleményében hangsúlyozta: vezetői örülnek annak, hogy kifejthetik  a miniszternek, milyen lépéseket tettek azért, hogy a Facebook biztonságos fóruma legyen az embereknek ezekben a “kihívást jelentő időkben”. A Facebook emlékeztetett, hogy az oldal felhasználói rendre jelentik a moderátoroknak és a hatóságoknak a veszélyes tartalmú üzeneteket. A Blackberry tulajdonosa, a Research in Motion közölte, ők is örülnek a konzultáció lehetőségének.

Kedden két férfit négy év börtönbüntetésre ítéltek azért, mert a Facebook közösségi weboldalon biztattak rendbontásra.    

David Cameron brit miniszterelnök korábban azt ígérte, a kormány megvizsgálja, miként lehetne korlátozni a közösségi oldalak elérését az esetleges jövőbeli zavargások idején.Nagy-Britanniában a közösségi weboldalakat kötelezheti a rendőrség, hogy adják át felhasználóik személyes üzeneteit, ha azok bizonyíthatóan összefüggésbe hozhatók egy bűncselekménnyel.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Beszállhat a német állam a Lufthansába

A német kormány tárgyalásban áll a Lufthansa légitársasággal, amely flottájának több mint 90%-át tartja kényszerűen a földön a koronavírus-járvány miatt. A lehetséges megoldások között szerepel egy több milliárd eurós állami segélycsomag, illetve a részesedésvásárlás is.

Read More »

Több ezer fős átmeneti kórházakkal készül Nagy-Britannia

A hétvégén megnyílik Londonban az a hatalmas, négyezer személyes átmeneti koronavírus-kórház, amelyet a főváros legnagyobb fedett rendezvényközpontjában, a kelet-londoni ExCel csarnokban alakítanak ki a hadsereg segítségével. Emellett két hasonló - csak koronavírusos pácienseket ellátó, több ezer személyes átmeneti kórház létesül Birminghamben és Manchesterben is.

Read More »

Nem úszta meg a csődöt a Vapiano

A likviditás helyreállításához 36,7 millió euróra lett volna szükség, de a meghatározó részvényesekkel és a társasággal együttműködő bankokkal nem sikerült megállapodásra jutni. Ennek hiányában a német állami programok forrásaira sem lehet pályázni, így nem maradt más választás, mint a csődeljárás.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás