Nagy-Britanniában emberi jogokat sérthet a kitelepítés?

Az Egyesült Királyság legnagyobb ír vándortábora körül a végéhez közeledik a lassan tíz éve folyó vita a vándorok és a helyi hatóságok között. A jogi procedúra a hatóság javára dőlt el, az illegális földhasználók augusztus végéig kaptak időt a távozásra, ellenkező esetben erőszakos úton kényszerítik őket a terület elhagyására. A kitelepítést az önkormányzat azzal indokolja, a telepen élők fele nem rendelkezik építési engedéllyel. Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága által a helyszínre küldött bizottság szerint viszont az ott élők jogait sértheti a kitelepítés, amennyiben azt „nem a nemzetközi alapelvek tiszteletben tartásával hajtják végre”.

Mi történt eddig?

Az Essex megyében található Dale Farm területén, mely Basildon városa közelében található, az 1960-as években tűntek fel az első bódék, jelenleg körülbelül 1000 ember él a területen. Dale Farm maga két részre osztható: az egyik részén a vándorok építési engedéllyel rendelkeznek, táboruk legális. A másik, fiatalabb részét a tábornak az illegálisan felépített bódék foglalják el. Ezekre a helyi hatóságok nem adtak engedélyt, a térséget zöldövezetté minősítették. A basildoni önkormányzat állítása szerint már tíz éve, az első illegális bódék megjelenése óta próbált békés megoldást kidolgozni a jogellenesen felállított építmények ügyében, ám végül a cselekvés mellett döntött.

Miután a basildoni városi tanács felszólította a tábor lakóit a távozásra, a londoni felsőbíróságtól haladékot kaptak a kiköltözésre. Ezt a döntést 2011 januárjában megtámadta a város tanácsa, ennek eredményeképpen meg is semmisítették a döntést. A brit kormány április 13-án szintén jóváhagyta a város döntését.

2011 májusában gyorsan követték egymást az események. 14-én az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának egy tanácsadó küldöttsége a Lordok Házától kért meghallgatást, megpróbálva meggyőzni őket, hogy keressenek alternatív megoldást a problémára.

Május 18-án az angol Legfelsőbb Bíróság három vezető bírája visszautasította a vándorlók fellebbezését az ítélet módosítására. Másnap, 19-én, Basildon tanácsa döntött, miszerint amennyiben a tábor lakói nem távoznak önszántukból, erőszakkal telepítik ki őket.

A Dale Farm területén illegálisan tartózkodók július 4-én kapták kézhez a hivatalos felszólításokat, eszerint Basildon városa augusztus végéig adott időt a távozásra.

A kitelepítés

Hamarosan esedékes a területen illegálisan élő romák és ír vándorok kitelepítése, akik a felszólítás ellenére tervezik, hogy továbbra is maradnak.

Richard Sheridan, a helyi roma tanács elnöke szerint kicsi a valószínűsége, hogy a telepen élők a határidő lejártáig elköltöznének. Őt idézve:

Meg kell kérdezni az adófizetőket, vajon megéri-e nekik, hogy milliókat fizessenek a rendőrségi akcióért, és újabb milliókat, amikor ezek az emberek fedél nélkül maradnak. Az itteniek nem fognak önszántukból elmenni, úgy vélem, a rendőrségnek kell majd közbelépni. És nem gondolom, hogy az itt lakók tárt karral fogadnák őket.

Az egyik vándor a BBC-nek úgy nyilatkozott, akár gázpalackokat is lángra lobbantanak és Molotov-koktélokat is alkalmaznak az intézkedőkkel szemben.

A kitelepítés költségeiről már pontos adatokat közölt a BBC, eszerint a hatósági akció teljes költsége 9,5 millió font (körülbelül 3 milliárd forint) körül mozog, ezt az összeget a angol Belügyminisztérium, a basildoni önkormányzat és az Essex megyei rendőrség közösen fedezi.

Pro és kontra

A Dale Farm-ügy körül két táborba csoportosulnak a vélemények: a kormányzat és a basildoni városi tanács, akik a kitelepítés mellett vannak; illetve a vándorok és romák, valamint az ENSZ tanácsadó bizottsága, akik ellenzik a kitelepítést.

Az ENSZ-bizottság és a vándorok, illetve romák csoportja részéről számos ellenérv felmerül. A tanácsadókat, akik az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága alá tartoznak, két szakértő, Maria Faraone és Yves Cabannes vezeti, őket a helyi roma tanács kereste meg az ügyben.

Maria Faraone szerint a döntésnek, melyet a brit hatóságok hoztak, „következményei lesznek Európa-szerte.”

Yves Cabannes így nyilatkozott: „Ha Dale Farm nem megfelelő, akkor nem az emberek, hanem a kormányzat felelőssége, hogy biztosítsa, amit kell, értve ez alatt a megfelelő minőségű lakásokat vagy megfelelő helyet a tábor számára.”

Újabban pedig Raquel Rolnik, az ENSZ kisebbségügyi független szakértője szólította fel a brit hatóságokat, hogy „állítsák le a kitelepítés folyamatát, és folytassák a területen élőkkel a tárgyalásokat, míg elfogadható egyezségre jutnak a költözést illetően, a nemzetközi emberi jogi kötelezettségekkel összehangban.”

Állítása szerint a kitelepítendők közt csaknem 110 gyermek van.

A szakértők komoly sajnálatukat fejezték ki a ténnyel kapcsolatban, hogy egy éve abbamaradtak a tárgyalások a két fél között az alternatív letelepedési hely kapcsán.

A basildoni városi tanács vezetője, Tony Ball, még Ms. Rolnik nyilatkozatát megelőzően fejtette ki véleményét a témában, kifejezve aggodalmát, miszerint: „kampányolók egy csoportja félrevezeti a vándorokat, folyamatos ellenállásra buzdítva őket, ahelyett, hogy sürgetnék őket, készüljenek fel a terület elhagyására.”

Hozzátette:

Úgy hiszem, ez hamis reményt adott a vándoroknak, akik így azt hiszik, egy, az utolsó pillanatban hozott döntés leállíthatja a tábor felszámolását. Ennek eredményeképpen az évek során a telepen nagyon kevés ember fogadta el a segítségünket. Ugyanis nem látom értelmét annak, hogy miért kellene gyerekeknek, időseknek, vagy hátrányos helyzetűeknek kikötniük az utcán.

Szerinte „az egész ügy az építési törvénnyel kapcsolatos. A tábort engedély nélkül hozták létre, mi a Lordok Házához fordultunk, akik egyetértettek velünk, hogy azt fel kell számolni. Ha nem így tennénk, szemet hunynánk azok felett, akik megszegik a törvényt.”

A városi tanács szóvivóje a BBC-nek nyilatkozva közölte, „alapvetően ezek az esetek arról szólnak, hogy biztosítsuk az építési törvény betartását a teljes közösség érdekében. Eközben figyelembe vesszük azon egyének igényeit is, akiknek olyan helyre van szükségük, ahol a kulturális örökségükkel összhangban élhetnek.”

John Baron, aki konzervatívként Basildont és Billericayt képviseli az Alsóházban, szintén hasonló véleményen van.

A kormányzat arra a véleményre jutott, helyesen, hogy felelőssége biztosítani a terület kiürítését, máskülönben mindannyian feltehetnénk a kérdést: mennyit ér a törvényesség és a rend?

Egy későbbi nyilatkozatában pedig közölte, a kormány és a hatóságok döntése kiválóan mutatja, hogy „semmilyen egyén vagy csoport sem áll a törvény felett.”

Gömöri Roland

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás