Megmenti az olimpia Kelet-Londont?

Valamivel kevesebb mint egy év múlva világszínvonalú sportolók fognak futni, ugrani, úszni – egyesek valósággal repülni – Londonnak azon a ma még darukkal és földhányásokkal teli részén, ahol most gépek zaja hallatszik, por száll a levegőben, s óriási a nyüzsgés.

A helybeliek közül azonban sokan nem a játékokra összpontosítanak, hanem arra, ami utánuk marad.

“Londonnak ez a része csúnya volt, szennyezett, és senki sem járt ide, mert veszélyesnek tartották. Végül azonban a világ egyik legjobban ellátott városi körzete lesz” – mondta Jerome Frost, az Olimpiai Szállítási Hatóság, az ODA fenntartható tervezési részlegének vezetője a The New York Times amerikai napilap tudósítójának.

“Az a lényeg, hogy az olimpiát olyan múló eseménynek tekintsük, amely tartós fejlődést tesz lehetővé. Megpróbáljuk összekötni egy völgy két partját, és újra a városhoz kapcsolni” – tette hozzá.

A Citytől, London pénzügyi központjától északkeletre fekvő Stratford környékén lévő 250 hektáros Olimpiai Park átalakulóban van.

Ezen a helyen már a római idők előtt is létezett település. Később ipari zóna alakult ki a helyén, de a XIX. század kezdetétől fogva a környék folyamatos romlásnak indult. A közelmúltban kátránnyal, gázolajjal, ólommal szennyezték, és olyan vegyszerek szivárogtak a talajba, mint az arzén és a vinilklorid. A táj képét gyárak, hűtőtornyok és ócskavastelepek rontották, s a rehabilitációt nagyon megnehezítette az, hogy ezeknek sok száz tulajdonosuk volt.

Lepusztult városrészből életre alkalmas hely

Egymillió köbméter szennyezett talajt tisztítottak meg, mondták a szervezők, egy jókora parkot hoztak létre a Lea folyó mentén, mederkotrást végeztek és három nagy sebességű adatkábel-hálózatot fektettek le.

A szervezők és néhány külső megfigyelő biztos abban, hogy a területet időben átadják, a munkálatok ára a (módosított) költségvetés keretein belül marad, és ami elkészül, az új minőséget jelent a környezetalakításban és az energiagazdálkodásban.

Vannak azonban bírálók is. A londoni közgyűlés környezetvédelmi bizottságának múlt őszi jelentése szerint lehetséges, hogy a 2012-es londoni olimpia még sem eredményez akkora átalakulást, mint amekkora a tervekben szerepel. A jelentés bírálta a villanyautók beszerzésének elmaradását, s azt, hogy a szervezők nem tudták megmondani, hogyan lehet ellensúlyozni a játékok idején megnövekvő forgalomtól származó nagyobb károsanyag-kibocsátást. A főváros rossz levegőminősége nem sokat javult, állapította meg a dokumentum. A zöldek szintén bírálták a megújuló források felhasználására irányuló szándék hiányát.A szkeptikusok azt mondják, hogy Londonnak, amely nem képes megismételni a 2008-as pekingi játékok sok milliárd dollárba kerülő, óriási forrásokat felemésztő extravaganciáját, nincs más választása, mint hogy a szűkösebb időkhöz igazodva visszafogottan kezelje az olimpiát. Londonnak a bírálatokra adott, folyton ismétlődő válasza pedig 2003, a játékok rendezési jogának elnyerése óta ugyanaz: “fenntarthatóság”.

“Általában elég cinikus vagyok, amikor a ‘fenntartható’ és ‘kellemes város’ kifejezésekkel találkozom, de arról, amit London tesz, nem mondhatok semmi rosszat” – jelentette ki Paul James, a melbourne-i RMIT Egyetem professzora, s az ENSZ által a városi gondok megoldásának segítésére létrehozott Global Compact Cities’ Program igazgatója.

“Lepusztult városi területekből kellemes, életre alkalmas helyeket csinálnak megfelelő közlekedéssel és parkokkal. Londonnak a játékok után marad valami egyéb is, nemcsak néhány létesítmény” – tette hozzá.

Szakértők szerint Londonnak meg kell birkóznia a nagy szintbeli kiterjedés és az öregedő infrastruktúra okozta akadályokkal, amelyek nehezítik a károsanyag-kibocsátás csökkentését és a közlekedés megújítását. Az olimpiai fejlesztés azonban hatalmas kormányzati pénzekkel és gyakorlatilag üres területen indult el.

“Óriási lehetőség. Londonnak az utóbbi 200 évben nem sikerült megújítania az East Endet, és arra ez az utolsó lehetőség” – mondta Shaun McCarthy, a városnak és a kormánynak egyaránt jelentéseket készítő független megfigyelői csoport, a Bizottság a Fenntartható Londonért 2012 elnöke.

Környezetkímélés, energiahatékonyság, újrahasznosítás

Az olimpia segített a rosszul működő londoni közlekedési hálózat fejlesztésében is. A Stratford International vasútállomásról nagy sebességű vonatok járnak majd a kontinensre, új vasútvonal épül az olimpiai park és a St. Pancras pályaudvar között, a földalatti Jubilee vonalát és a dokkvidéki elővárosi vasutat már meghosszabbították, a buszjáratokat kiterjesztették és a tervezők remélik, hogy a londoni biciklikölcsönző hálózat az olimpiai parkra is kiterjeszti működését. A gépkocsik parkolási lehetőségei ugyanakkor korlátozottak lesznek.

A sportolók lakóhelyéül szolgáló 2800 lakást a játékok után értékesítik, illetve állami lakásokká változtatják. Ezekben az energiafelhasználás mérésének fejlett módszereit alkalmazzák, és nagy sebességű adatkábeles összeköttetésük is lesz. A közelben iskolák, egészségügyi központok és egy bevásárlóközpont is nyílik.

London a fenntartható fejlődéshez tartozó több témát is kapcsolt a 2012-es játékokhoz. Ilyen az alacsony széndioxid-kibocsátás, a keletkező hulladék mennyiségének minimálisra szorítása, a biodiverzitás megőrzése, s általában a diverzitás és az egészséges élet elősegítése.

McCarthy értékelése összességében pozitív. Áprilisban elkészült utolsó jelentése szerint a szervezők “jó úton vannak ahhoz, hogy elérjék a fenntarthatóság korábban nem tapasztalt szintjét”.

Egy interjúban azt mondta, hogy az ODA “valóban új szabványt állapított meg az építőipar számára”, s hozzátette: “bizonyos célok nagyon szigorú betartatása révén tette ezt. A maguk módján határozták meg a fenntarthatóságot, és e követelménynek érvényt szereztek az építés folyamán.”

Minden olimpiai létesítmény legalább 15 százalékkal hatékonyabb lesz energiafelhasználás szempontjából, mint amennyit az érvényes előírások megkövetelnek, sőt a kerékpáros stadion 30 százalékkal lesz jobb az elvártnál.”Az én dolgom az, hogy azt mondjam, ami van. Vannak jó példák és rosszak is. Nem minden tökéletes; a kertben nem minden rózsás” – fogalmazott McCarthy.A szervezőknek valószínűleg sikerül beváltaniuk azt az ígéretüket, hogy a széndioxid-kibocsátás szempontjából az olimpiai park 50 százalékkal hatékonyabb lesz annál, amennyit a jelenleg érvényes brit előírások betartását alapul véve modeleztek. Az az ígéretük azonban, hogy a felhasznált energia 20 százaléka megújuló forrásból származik, nem teljesül – az érték valószínűleg csak 9 százalék lesz – mert a tervezési és kivitelezési problémák miatt le kellet mondani egy szélturbina megépítéséről.

Egy akkora vállalkozás, mint egy olimpia megrendezése nem mehet végbe helyi bírálatok nélkül egy demokráciában. Így történt ez Londonban is, ahol helyi csoportok zöldterületek eltűnése ellen tiltakoztak, például Wanstead Flatsben és Hacney Marchesen.

Hogyan tovább az olimpia után?

“A játékok után megmaradó hasznos örökségre jó példa Barcelona, ahol a tengerparton lévő olimpiai falut egy leromlott terület feltámasztására használták fel. London öröksége jó lesz, és egy kicsivel több erőfeszítéssel nagyszerűvé is tehető” – mondta Shaun McCarthy.

A sydneyi olimpia a Nagy Játékok nevet kapta, de az ottani létesítményeket később csak korlátozottan hasznosították, az athéni játékok néhány helyszíne pedig kihasználatlan maradt. Peking környezetjavító lépései közül sok átmenetinek bizonyult.

Londonban a kosárlabdacsarnokot szétszerelik, és később a Chelsea Virágshow helyszíneként, vagy a 2014-es glasgow-i közösségi játékokon hasznosítják.A központi stadion 55 ezer ülőhelyes felső részét a játékok után leszerelik, anyagát újra hasznosítják, s a megmaradó, 25 ezer személy befogadására alkalmas létesítményt elsősorban a West Ham United futballcsapata fogja használni.

A közelmúltban, egy meleg és párás napon úgy tűnt, hogy a stadion már majdnem kész. Csak féltucat munkás dolgozott benne, egy ember a füvet nyírta ollóval, egy másik elektromos autókürttel a galambokat kergette el.

Az építés 2008 májusában kezdődött, és a felülvizsgált költségvetés alapján, idejében befejeződött. Már csak a 120 méter magas, acél Orbit Towert kell elkészíteni, néhány eredményjelző táblát és ülést felszerelni, s beburkolni a futópályát.

Amikor London elnyerte az olimpia megrendezésének jogát, a kormány úgy becsülte, hogy a játékok mintegy 3 milliárd fontba fognak kerülni. A becslést később felemelték 9,3 milliárd  fontra, de most úgy számolják, hogy a végösszeg mintegy 7,3 milliárd font lesz.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Jó esély van ma egy tőzsdei Fekete Péntekre

Tegnap közel 1.200 pontot esett az amerikai Dow Jones, annak ellenére, hogy az index napközben még próbálkozott az emelkedéssel. Az éjjel újabb negatív hírek érkeztek a koronavírussal kapcsolatban, így ma is -600 pontos nyitás várható, ráadásul jön a hétvége, ami tovább erősítheti a kockázatkerülést a piacokon.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás