_

Putyin serege verbuválódik

A decemberi parlamenti választásokon az oroszok nem csak Vlagyimir Putyin jelenlegi miniszterelnökre és pártjára szavazhatnak, hanem egyúttal jövőbeli kormányára is. Az Egységes Oroszország párt – melynek Vlagyimir Vlagyimirovics az elnöke, de nem tagja – regionális listavezetői Putyin közvetlen közelében tevékenykedő személyekből verbuválódnak. A végleges névlistára várhatóan csak augusztusban derül fény, azonban a lehetséges személyekről már most találgatások folynak, és némi információ is napvilágra került.

Találgatások ide vagy oda, de szinte biztosra mondhatóak az első miniszterelnök-helyettesek, Viktor Zubkov és Igor Suvalov nevei, valamint további miniszterelnök-helyettesek: Alekszandr Zsukov, Vjacseszláv Vologyin, Igor Szecsin és Dmitrij Kozak. A helyettesekhez két miniszter neve is társul: Jurij Trutnyev környezetvédelmi és természeti erőforrásokért felelős miniszteré, valamint Szergej Sojgu rendkívüli helyzetek miniszteré – értesült saját forrásokra hivatkozva a Vedomosztyi orosz lap.

A listák összeállítása három lépcsőben látszik megvalósulni, ahol az elsőben a már elfogadott személyekkel töltik fel a helyeket, így elsősorban Sojgu, Trutnyev és Zubkov lehet biztos az indulásban. Trutnyevé nagy valószínűséggel a nyugat-uráli Permi határterülete lesz, még Sojgu három határterület – a Sztavropoli, az Irkutszki vagy a Novoszibirszki – egyikét viheti majd. A kulcsfigurák és az általuk vezetett régiók megválasztásában az Egységes Oroszországnak komoly felelsőssége van. Zubkov például azért kerülhet Volgográdba, hogy megfékezze az elit széthúzását és az állandó politikai botrányokat, arra apellálva, hogy az agrárprofilú miniszterelnök-helyettes rendet tud tenni az agrárrégióban.

A politikai motiváció képlete is egyszerű, ahol kimondatlanul is  megfogalmazódhat a “Kinek a pártján is áll?” kérdése. Mivel  a kormány összes tagja nyilván nem kerülhet fel a listára, a legkevésbé népszerű miniszterek ki-és lemaradnak majd. Biztosan nem szerepel rajta Alekszej Kudrin miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter, aki többször is öszerúgta a port a hatalom pártjával. Azonban az országszerte végzett népszerűségi vagy inkább népszerűtlenségi felmérés nem feltétlenül tükrözi a régiókra lebontott támogatottságot, sőt, néha pont ellenkezőleg, figyelmeztet felmérést végző intézet (VCIOM) ügyvezető igazgatója. Ez fennáll például Vologyin és Trutnyev esetében is, akik ugyan az országos felmérésben inkább hideget kaptak a választóktól, mint meleget, ellenben teljesen más szavazóbázissal rendelkeznek saját határterületeiken.

Az Összoroszországi Népfront jelöltjei is indulnak majd a helyekért a parlamentben, akik az Egységes Oroszország Párt listáján szigorúan a párttal megegyező programmal szállnak harcba a szavazók kegyeiért. Maga a miniszterelnök hirdette meg a frontot, azzal a céllal, hogy összefogja mindazon civil szervezeteket, pártokat és honpolgárait, akiknek egy és ugyanazon céljuk van: közösen keresve a problémák megoldását egy erős Oroszországot hozzanak létre. Egy olyan országot, ahol a civil társadalom minden szerveződésének (így ifjúsági-, női- és veterán szervezetek) nagyobb teret nyújtanak azzal, hogy mind felkínálhatja saját koncepcióját az ország fejlesztési menetrendjére. Idővel bővült a szereplők köre, így immáron magáncégek és  vállalatok is bekerülhetnek a formációba, legnagyobb előnyt azonban a pártok belépésével kovácsolhatnak.

Nem babra megy a játék

Bár a listára felkerült miniszterek nevei csak augusztus végére vállhatnak véglegessé, a tét nem kevés, hiszen egy részük az elnökválasztás és a kormányújítás után valószínűleg a parlamentben maradhat és a legfontosabb tárcákat is megkaphatják. A kormánytagok bevonása a kampányba pontosan ugyanazt a célt szolgálja, mint maga az Összoroszországi Népfront: a választói mobilitás elősegítését, véli Dmitrij Orlov politológus. A választók szemében ugyanis ők egészen egyszerűen Putyin csapata, tehát siker esetén elkönyvelhető a társadalmi legitimáció, a miniszetereknek az a morális megnyugvás, hogy maradhatnak a helyükön. Ezzel egy olyan adu kerülhet a kezükbe, amivel a  2012-es elnökválasztás után korlátlan felhatalmazással foghatnak bármilyen gazdasági reformba.

A kampány úthengere pedig már elkezdett dübörögni, amit az alábbi videónál mi sem bizonyít jobban. A csinos orosz egyetemista lányok és az Apple legmenőbb darabjai jó összetevőnek bizonyulnak, hiszen egy hét leforgása alatt 1,3 milliónak nézték meg a felhívást.

A filmecske elején Diána, a fiatal egyetemista lány, arról az emberről áradozik, aki a videó szerint nemcsak megváltoztatta hazája életét, de egy hivatására méltó politikus és jó férfi is. Ő Vlagyimir Putyin. A videó egyben felhívás egy versenyre, melynek szlogenje harciasan “Széttépem Putyinért!” A legeredetibb videót beküldő iPad2-t nyer. Még több mint fél év van hátra a 2012 tavaszán soron következő elnökválasztásig, amelyen most először 6 évre választják meg Oroszország államfőjét.

Kiss Annamária

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás