Portugália: turistaosztályon a felemelkedésért

Az új portugál miniszterelnök „bizalmi szerződést” köt a társadalommal, takarékosságra int, adócsökkentést ígér, és a nehézségek ellenére biztos a sikerben.

Letette esküjét a Pedro Passos Coelho vezette új, jobboldali portugál kormány. A miniszterelnök beiktatási beszédében elmondta, a portugál társadalom és a kormány között most „bizalmi szerződés” jött létre, amely elengedhetetlen az ország problémáinak megoldásához, és amely a sürgető változások végrehajtására kötelezi az ország vezetőit. Erre tekintettel Passos Coelho előrebocsátotta, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben bizonyára lesznek „tévedések és mulasztások”, ugyanakkor az alapvető kérdésekben kormánya – és maga az ország – „nem fog kudarcot vallani”.

A kormányfő a következő évek egyik prioritásának a takarékoskodást tekinti, az állam szintjén éppúgy, mint a háztartásokban. Ennek érdekében a kormány nemzeti takarékossági programot készül indítani a családok és a vállalkozások eladósodottságának csökkentése és a külföldön élő portugálok megtakarításainak hazavonzása céljából.

A gazdasági fellendülést egy „növekedési, versenyképességi és foglalkoztatási program” hivatott elősegíteni, amely a vállalkozások termelékenységének és kezdeményezéseinek útjában álló akadályok felszámolását célozza, többek között adóterheik csökkentése révén.

A miniszterelnök Portugáliát „Európa egyik legnyitottabb gazdaságává” kívánja alakítani, ahol nincs helye a korrupciónak és az indokolatlan előjogoknak. Ezért az uniós mentőcsomaghoz kapcsolódóan felállítandó államháztartási tanácsot a kormánytól teljes mértékben független szervként hozzák létre, hogy az az ország hitelének visszaszerzését és az átláthatóságot is szolgálja.

A leginkább rászorulók és a válság által legjobban sújtott rétegek megsegítésére a kormány külön programot dolgoz ki; az ehhez szükséges összegek egy részét az államapparátus költségeinek lefaragásával teremtik elő. Ennek jegyében több, a kormányváltással megüresedő magas szintű államigazgatási poszt betöltetlen marad, emellett a kormánytagok és kísérőik az Európán belüli hivatalos útjaikon ezentúl a turistaosztályon utaznak. Ez utóbbi intézkedést Passos Coelho elsőként saját magán alkalmazta: beiktatását követően azonnal kérte a brüsszeli uniós csúcsra szóló repülőjegyének olcsóbbra cserélését.

Szentváry-Lukács Mariann

Felkapott hírek

Friss hírek

A világnak szánt üzenet lehet Kim Dzsong Un lovaglása

A KCNA állami hírügynökség által szerdán kiadott képeken Kim Dzsong Un észak-koreai vezető látható, amint egyedül, egy hatalmas fehér ló hátán ülve havas mezőkön és erdőkön halad felfelé a Pektu-hegyen, a Kim-dinasztia spirituális szülőföldjén. Elemzők szimbolikus jelentőségűnek értékelik a lépést, amely által Észak-Korea azt akarja hangsúlyozni, hogy fel kíván lépni a nemzetközi szankciók, valamint a nukleáris programját érintő nyomás ellen.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás