Több uniós pénz jön Magyarországra

A Fidesz-KDNP kormány alatt jelentősen nőtt a Magyarországra áramló uniós fejlesztési források összege – állapította meg csütörtökön Brüsszelben Surján László néppárti európai parlamenti (EP) képviselő, annak kapcsán, hogy az EP megvitatta a jövő évi uniós költségvetési tárgyalások első fordulójának parlamenti mandátumáról szóló előterjesztést.

Surján László – a néppárti frakció költségvetési ügyekért felelős képviselője és a regionális fejlesztési bizottság témafelelőse – elmondta, hogy 2012-ben is a kohéziós politika finanszírozása lesz a legfontosabb. Közölte, hogy Magyarországra a Fidesz-KDNP kormány alatt az elmúlt egy évben 2,28 milliárd euró uniós fejlesztési forrás érkezett, míg a korábbi három és fél évben átlagban csak évi 1,05 milliárd euró támogatást sikerült lehívni.

“Ráadásul a 2007-2010-es időszakban a szocialista kormányzás alatt érkezett 3,7 milliárd euró nagy része, több mint 2,3 milliárd euró a kormány teljesítményétől független, az unió által automatikusan folyósított előleg volt” – tette hozzá.

Hangsúlyozta ugyanakkor: a jelenlegi jó kormányzati teljesítmény hosszú távú fenntartásához arra is szükség van, hogy a pályázók a saját önrészüket megfelelően biztosítani tudják.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Tönkreteszi az árnyékgazdaságban dolgozókat a koronavírus

Az IMF novemberi jelentése szerint az árnyékgazdaság  - azaz a feketén alkalmazott munkaerő használata - jelentős részt tesz ki sok európai ország gazdaságának működésében, a mérték 10%-tól egészen 40%-ig terjed. A jelenlegi válság során ez a szegmens nem részesül a kormányzati juttatásokból, így rengeteg ember marad pénz és bármiféle állami segítség nélkül.

Read More »

Bizakodó képet mutat a friss kínai BMI-adat

A kis- és középvállalatokra összpontosító Caixin/Markit felmérés szerdán közzétett adatai szerint a kínai feldolgozóipari beszerzési menedzser-index (BMI) a februári, soha nem látott mélypontnak számító 40,3 pontról márciusban 50,1 pontra - azaz a növekedést és a visszaesést egymástól elválasztó 50 pontos küszöb fölé - erősödött vissza.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás