Komoly diplomácia csata készülődik

Andrzej Poczobut (Andrej Pacsobit) belarusz lengyel újságíró, akinek pere kedden kezdődött meg a lengyel határhoz közeli Grodnóban, a lengyel-belarusz kapcsolatok politikai foglya – jelentette ki Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter.

Poczobutot, a Gazeta Wyborcza című lengyel lap belarusz tudósítóját, az ottani lengyel kisebbség aktivistáját a minszki ügyészség azzal vádolja, hogy cikkeiben és blogjában gyalázta és rágalmazta Alelakszander Lukasenko belarusz elnököt, amiért 4 évig terjedő börtönbüntetés fenyegeti.

Sikorski a PAP hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy Lukasenko a lengyel kormánnyal szemben eszközként használja fel Poczobut ügyét. Hozzátette: a lengyel kormány ezt a magatartást “teljességgel elfogadhatatlannak” tartja. Lengyelország nem hagyja zsarolni magát, és védelmezni fogja mindazokat, akik lelkiismeretükre hallgatva lettek a rendszer áldozatai.

Poczobut pere – lengyel sajtójelentések szerint – zárt ajtók mögött kezdődött meg. Az épület előtt mintegy félszázan gyűltek össze, a vádlott ismerősei, honfitársai és a hatóságok által el nem ismert Belarusz Lengyelek Szövetségének (ZPB) aktivistái. A tárgyalásra nem engedték be sem a lengyel konzult, sem a vádlott feleségét. A ZPB elnökét, Andzelika Orechowót és férjét pedig házuk előtt őrizetbe vették.

Poczobutot a tavaly decemberi elnökválasztás után rendezett ellenzéki tüntetésen való részvétele miatt 15 nap elzárásra ítélték. Április elején ismét letartóztatták, azóta vizsgálati fogságban volt.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A Mueller-bizottság nem talált bizonyítékot Trumpék ellen

A Trump-kampány munkatársai valóban nem játszottak össze oroszokkal, de ugyanakkor tisztában voltak azzal, hogy hasznukra válhatnak Moszkva törvénytelen akciói a választás befolyásolására - derül ki a mintegy 400 oldalas Mueller-jelentésből, amelyet az igazságügyi minisztérium honlapján tették közzé csütörtökön és részleteit az amerikai sajtó hozta nyilvánosságra.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás