Megkezdődött a VII. Iszlám Gazdasági Világfórum

A kazah főváros asztanai Függetlenségi Palotájában megkezdte munkáját a VII. Iszlám gazdasági világfórum.

Az Iszlám Fórumot először tartják Közép-Ázsiában. Ebben az évben a fórum fő témája a növekedés globalizációja – kapcsolat, konkurencia, együttműködés. A fórum szervezői úgy vélik, hogy ez a téma a kezdeményezésekre és erőfeszítésekre inspirál minden résztvevőt, beleértve a kormányokat és a vállalatvezetőket, a tudományos egyesületeket.

A fórum június 10-éig tart. Ebben az évben a gazdasági fórumnak kulturális oldala is van. A fórummal együtt tartják Asztanában a Kreatív művészetek harmadik alkalommal rendezett vásárát, amelyen részt vesznek modern művészek a világ minden tájáról, különböző művészeti irányzatokat képviseletében. A kazah elnök, Nurszultan Nazarbajev  ismertette Kazahsztán javaslatát a muzulmán országok modernizációjáról. A kazah államfő a VII. Iszlám gazdasági világfórumon tartott beszédében hangsúlyozta, hogy a muzulmán országokban komoly modernizáció szükséges. N Nazarbajev szerint e nélkül a történelmi lemaradás még száz évig megmarad. „A pontos, kiegyensúlyozott modell kiválasztása a mi közös érdekünk lenne a másfélmilliárdos muzulmán közösségben. Éppen ezért Kazahsztán egy sor javaslatot állított össze, amelyet együtt tudnánk véghez vinni” – magyarázta Nazarbajev. Először egy új gazdasági együttműködési irány létrehozása érdekében a kazah elnök javasolja a tíz muzulmán vezető ország közgazdászaiból álló csoport létrehozását a Fórum keretein belül. „A muzulmán országok erőforrásai lehetővé teszik egy erős pénzügyi alap létrehozását a befektetési együttműködésekre” – hangsúlyozta N. Nazarbajev.

Másodszor, figyelembe véve az iszlám világ elmaradását a technológiában, Kazahsztán javasolja egy nemzetközi innovációs központ létrehozását az Iszlám konferencia szervezete tagországainak részvételével.

Nazarbajev különös figyelmet fordítana a kis és középvállalkozások támogatásának kérdéseire. „Harmadszor, a kis és középvállalkozások támogatásának érdekében javaslom a fórum keretein belül működő munkacsoport létrehozását, és egy kis és középvállalkozási speciális alap létrehozásának megvitatását” – hangsúlyozta az Elnök.

Az Államfő  kiemelte, hogy Kazahsztán érdekelt az iszlám országokkal való együttműködésben, az iszlám pénzügyi eszközök ösztönzésében. A szakértők szerint a közeljövőben Kazahsztánban az iszlám befektetések elérik a 10 milliárd USA dollárt. Emellett többek közt beszédet tartott Aszet Iszekesev miniszterelnök-helyettes az iparosítás programjáról, amelybe belekezdett Kazahsztán.

Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Beszállhat a német állam a Lufthansába

A német kormány tárgyalásban áll a Lufthansa légitársasággal, amely flottájának több mint 90%-át tartja kényszerűen a földön a koronavírus-járvány miatt. A lehetséges megoldások között szerepel egy több milliárd eurós állami segélycsomag, illetve a részesedésvásárlás is.

Read More »

Több ezer fős átmeneti kórházakkal készül Nagy-Britannia

A hétvégén megnyílik Londonban az a hatalmas, négyezer személyes átmeneti koronavírus-kórház, amelyet a főváros legnagyobb fedett rendezvényközpontjában, a kelet-londoni ExCel csarnokban alakítanak ki a hadsereg segítségével. Emellett két hasonló - csak koronavírusos pácienseket ellátó, több ezer személyes átmeneti kórház létesül Birminghamben és Manchesterben is.

Read More »

Nem úszta meg a csődöt a Vapiano

A likviditás helyreállításához 36,7 millió euróra lett volna szükség, de a meghatározó részvényesekkel és a társasággal együttműködő bankokkal nem sikerült megállapodásra jutni. Ennek hiányában a német állami programok forrásaira sem lehet pályázni, így nem maradt más választás, mint a csődeljárás.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás