Már nem előzi a brit Munkáspárt a konzervatívokat

Az Ed Miliband-féle útkeresés közben elbizonytalanodtak a baloldali választók. A Munkáspárt két százalékot veszített, míg a David Cameron vezette konzervatívok megtartották korábbi népszerűségüket.

Hét hónap óta először fordul elő, hogy a népszerűséget tekintve a Munkáspárt nem előzi meg a hatalmon lévő Konzervatív Pártot. A The Independent számára készített ComRes felmérés rámutatott arra, hogy az Ed Miliband vezette brit baloldal nem tudja megszólítani a szélesebb választói rétegeket. Mindezt alátámasztja a májusban elszenvedett vereség a választási rendszerről szóló népszavazáson, továbbá a párt vegyes eredményeket ért el a referendummal egyidőben tartott helyhatósági és skót parlamenti választásokon is.

A közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a Munkáspárt két százalékot veszített a legutóbbi mérés óta, míg a David Cameron vezette konzervatívok megtartották korábbi népszerűségüket, így most mindkét nagypártra a biztos pártválasztók 37-37 százaléka szavazna. Az utóbbi idők nagy vesztesének kikiáltott Liberális Demokraták viszont erősíteni tudtak a pozíciójukon – egy pontot javulva most 12 százalékon állnak. Mindezek mellett a rétegpártok – Skót Nemzeti Párt, Zöldek, Függetlenség Párt (Ukip) – összességében 2 százalékkal erősödtek a legutóbbi ComRes-elemzés óta. 

A Munkáspárt előnye többnyire a George Osborne pénzügyminiszter által tavasszal bejelentett megszorító intézkedések után duzzadt fel 9 százalékra, amelyet azóta fokozatosan vesztett el az ellenzéki párt. A párt agonizálása most lehetőséget ad a baloldal stratégái számára, hogy – legalábbis – megkérdőjelezzék a Miliband-féle vezetés sikerességét. Miliband számára tehát elengedhetetlen, hogy a nyár folyamán eredményeket mutasson fel, hiszen az árnyékkormány egyes tagjai már most élesen kritizálják a pártelnök „hosszan tartó útkereső politikáját”.

Kósa Lajos Ferenc

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás