Oroszország katonai doktrínája: új idők árnyékában

Oroszország az elmúlt években egyre jelentősebb befolyással bír a világ, és főleg Európa folyamataira, ezért az orosz állam érdekeit és céljait tükröző elgondolásokat érdemes figyelemmel kísérni, különösen a katonai kérdések terén.

A dokumentumok

Oroszországban – számos más államhoz hasonlóan – a biztonság szavatolásáról alkotott elképzeléseket az elnök által elfogadott, többnyire nyilvános dokumentumokban rögzítik, amelyek egyértelműen megfogalmazzák, hogy az orosz állam hogyan tekint a világra, milyen érdekekkel rendelkezik, milyen fenyegetések veszélyeztetik, és mit kíván tenni a biztonsága érdekében. A legátfogóbb és legfontosabb ilyen dokumentum – az Alkotmány után – a nemzeti biztonsági stratégia, amelynek lényege, hogy áttekinti a belpolitikai, a szociális, a gazdasági, az információs, az ökológiai, a nemzetközi és a katonai szférát, tehát igyekszik minden lehetséges területet feldolgozni a biztonság szempontjából. A nemzeti biztonsági stratégia irányelveket tartalmaz, amelyeket az ágazati stratégiák, így például a katonai doktrína konkretizálnak. Az Oroszországi Föderáció katonai doktrínája tehát a nemzeti biztonsági stratégia katonai kérdésekre vonatkozó megállapításainak a kibontása. 


A biztonságpolitikai dokumentumok rendszere a világban sok országban hasonlóan épül fel, bár a különböző elnevezések miatt az azonosítás nehezebb. Ami például katonai doktrína Oroszországnak, az nemzeti biztonsági stratégia az Amerikai Egyesült Államoknak, és nemzeti katonai stratégia Magyarországnak. Mindegyik dokumentumban közös, hogy a biztonság komplex értelmezéséből – ami a hidegháború végétől azt jelenti, hogy nem csak katonai, hanem gazdasági, környezeti és egyéb dimenzióban is beszélhetünk a biztonságról – a katonai biztonságot emelik ki, vagyis az adott ország haderejére vonatkoznak. Oroszország katonai doktrínája ezért az Oroszországi Föderáció Fegyveres Erőivel kapcsolatos megállapításokat tartalmazza.

Jelenleg a Dmitrij Medvegyev elnök által 2009-ben elfogadott nemzeti biztonsági stratégia, és a 2010-ben aláírt katonai doktrína van érvényben Oroszországban, korábban utoljára Vlagyimir Putyin elnök adott ki ilyen dokumentumokat 2000-ben. A 2000-es években azonban maga Oroszország, és a nemzetközi környezet is változott, ezért felül kellett vizsgálni a stratégiákat. Jellemző az is, hogy az orosz elnökök hivatalba lépésük után a saját elképzeléseinek megfelelően átformálják a nemzeti biztonsági stratégiát és a katonai doktrínát. 

A 2010-es katonai doktrína legfontosabb pontjai 

A 2010-es katonai doktrína egyik legfontosabb jellemzője, hogy védelmi jellegű, vagyis Oroszország katonai képességeit alapvetően arra kívánja felhasználni, hogy megelőzze az ellene és szövetségesei elleni támadást, illetve elhárítsa azt. A nemzetközi jognak megfelelően a háborút csak két formában fogadja el legitimnek a dokumentum; az önvédelem joga alapján, vagyis támadásra reagálva, illetve az ENSZ Biztonsági Tanácsa, vagy más biztonságért felelős nemzetközi mechanizmus határozatának birtokában.

A fegyveres erők külföldi alkalmazását megengedi a doktrína a nemzetközi felhatalmazás mellett abban az esetben is, ha az ország, vagy az állampolgárok érdekeinek érvényesülése veszélybe kerül. Oroszország szerteágazó érdekrendszerrel rendelkezik, és ez a megfogalmazás túl általános, gyakorlatilag bármilyen tartalommal feltölthető. Támpontot adhat, hogy – bár a 2000-es évek elején Oroszország regionális hatalomként definiálta önmagát – a 2009-es nemzeti biztonsági stratégia szerint Oroszország globális hatalommá kíván válni, ami egyben azt is jelenti, hogy a világon mindenhol lesznek érdekei, amelyeknek adott esetben fegyveres úton érvényt szerezhet. Azt azonban leszögezi a dokumentum, hogy csak a nemzetközi jog keretei között lehetséges módon járhat el Oroszország. 

A másik fontos jellemző, hogy a doktrína rendelkezései kiterjednek Oroszország szövetségeseire, vagyis a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének tagállamaira. Oroszország tehát katonai szövetségben gondolkodik, amelyben megvalósul a kollektív védelem, vagyis kész arra, hogy úgy reagáljon a szövetség bármely tagja ellen hagyományos vagy nukleáris eszközökkel végrehajtott katonai agresszióra, mintha azt ellene követték volna el.

Nem csökkent a NATO keleti irányú terjeszkedésének jelentősége Oroszország számára, ezért a 2000-ben elfogadott doktrína után a 2010-es is feltünteti a katonai veszélyek között a további bővítést. Magyarország, Lengyelország és Csehország 1999-es csatlakozásával Oroszország lehetséges ütközőzónákat vesztett, illetve határossá vált a NATO-val Kalinyingrádnál. 2004-ben a balti államok belépése a szövetségbe elérhetővé tette hagyományos fegyverekkel Oroszország központi területeit a NATO számára. Az így kialakuló helyzetben el kellett vetni azokat az orosz elgondolásokat, amelyek szerint egy esetleges NATO és Oroszország közötti konfliktus esetén az orosz területek érintettsége elkerülhető. További volt szocialista és posztszovjet államok – például Ukrajna – csatlakozása a szövetséghez fokozná Oroszország fenyegetettségét. Meg kell azonban jegyezni, hogy az elméleti lehetőségen túl valószínűtlennek tűnik egy NATO és Oroszország között kialakuló háború, mivel az könnyen világméretű atomháborúvá fejlődhetne, ami alapvetően ellentétes a felek érdekeivel.

Újdonság a 2010-es doktrínában a stratégiai rakétavédelmi rendszerek kiépítéséből származó veszélyek szerepeltetése. A korábbi dokumentumban ez a kitétel azért nem jelenhetett meg, mert az Amerikai Egyesült Államok 2002-ben lépett ki a rakétavédelmi rendszerek korlátozásáról szóló kétoldalú ABM szerződésből, amely – hidegháborús maradványként – tiltotta az egész országokat lefedő rakétaelhárító rendszerek létrehozását Oroszország és az Egyesült Államok számára. Az egyezmény célja ugyanúgy a nukleáris háború veszélyének csökkentése volt, mint a START szerződéseké, de azokkal ellentétben nem a támadás, hanem a védekezés lehetetlenné tételére összpontosított. Az amerikai fél kilépésével a megállapodás megszűnt, Oroszország tiltakozása ellenére. A rakétavédelmi rendszer egyes elemeinek európai országokba – Csehországba és Lengyelországba – való telepítésének tervére Oroszország már gyakorlati lépésekkel reagált, 2007-ben Vlagyimir Putyin elnök aláírta egy másik fontos leszerelési megállapodás, a CFE szerződés végrehajtásának felfüggesztéséről szóló elnöki rendeletet. A politikai nyomásgyakorlás másik eszközeként Putyin elnök kilátásba helyezte a – korábban szerződéses úton teljesen leszerelt – közepes hatótávolságú rakéták gyártásának beindítását, és az említett országok felé irányítását.

A kérdés rendeződni látszott 2010-ben, mivel a lisszaboni csúcstalálkozón a NATO és Oroszország között megállapodás született, hogy az együttműködés lehetőségeit megvizsgálják és megvitatják. A felek elképzelései azonban eltérőek, Oroszország közös rendszert szeretne létrehozni, a NATO azonban az információcserét tekinti elérendő célnak. Az ellentétet a közelmúltban ismét kiélezte, hogy az Egyesült Államok Romániában telepítené a rendszer bizonyos részeit. 

A belföldi és a nemzetközi terrorizmus és a szeparatizmus továbbra is kiemelt helyen szerepel a katonai doktrínában. Oroszország esetében elsősorban belföldi terrorizmusról beszélhetünk, ami azonban nem jelenti azt, hogy a nemzetközi terrorizmus kevésbé fenyegetné az országot. Az összefüggés úgy írható le, hogy az oroszországi terrorista csoportok országon kívülről jövő támogatása jelenti Oroszország számára a nemzetközi terrorizmusban rejlő legfőbb veszélyeket. A szeparatizmus szoros kapcsolatot mutat a terrorizmussal, például a csecsenek – akiknek az önállóságra való törekvéseit a központi orosz kormányzat határozottan és több alkalommal háborúba torkolló módon igyekezett és igyekszik letörni – terrorista módszerekkel próbálnak veszteségeket okozni Oroszországnak, sokszor sikeresen. Nem véletlen ezért, hogy a 2000-ben megjelent katonai doktrína az általános gyakorlattól eltérően részletesen tárgyalta a fegyveres erők feladatait belföldi fegyveres konfliktus esetén. A 2010-es dokumentumból ez a megfogalmazás hiányzik, de a haderő feladatai között szerepel a társadalmi béke fenntartása.

Összegezve, a 2010-ben elfogadott katonai doktrína sokban hasonlít a 2000-ben aláírthoz, annak folytatásaként, helyzethez igazított formájaként is értelmezhető, aminek egyrészt az az oka, hogy a kidolgozása még Putyin elnöksége alatt megkezdődött, másrészt egyes kérdések jelentősége nem csökkent 2010-re sem. A doktrína tükrözi a megerősödő Oroszország új céljait és érdekeit, egyben a katonai szféra kérdéseiben irányt mutat a nemzetközi rendszer többi résztvevője (és az elemzők) számára Oroszországgal kapcsolatban a jövőre nézve.

Arany Anett

Felkapott hírek

Friss hírek

Tönkreteszi az árnyékgazdaságban dolgozókat a koronavírus

Az IMF novemberi jelentése szerint az árnyékgazdaság  - azaz a feketén alkalmazott munkaerő használata - jelentős részt tesz ki sok európai ország gazdaságának működésében, a mérték 10%-tól egészen 40%-ig terjed. A jelenlegi válság során ez a szegmens nem részesül a kormányzati juttatásokból, így rengeteg ember marad pénz és bármiféle állami segítség nélkül.

Read More »

Bizakodó képet mutat a friss kínai BMI-adat

A kis- és középvállalatokra összpontosító Caixin/Markit felmérés szerdán közzétett adatai szerint a kínai feldolgozóipari beszerzési menedzser-index (BMI) a februári, soha nem látott mélypontnak számító 40,3 pontról márciusban 50,1 pontra - azaz a növekedést és a visszaesést egymástól elválasztó 50 pontos küszöb fölé - erősödött vissza.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás