_

Elfogták Ratko Mladicsot

Ma hajnalban a szerb titkosszolgálat elfogta és letartóztatta Ratko Mladicsot, a boszniai szerb hadsereg korábbi tábornokát, Európa legkeresettebb háborús bűnökkel vádolt személyét. A művelet részletei még nem ismertek, de Boris Tadic szerb elnök kora délután rendkívüli sajtótájékoztatón erősítette meg a hírt.

A Blic nevű szerb napilap értesülései szerint a Mladics búvóhelyét egy névtelen feljelentés alapján fedezték fel a vajdasági Nagybecskerek városában. Boris Tadic bejelentése szerint a korábbi tábornok Hágai Nemzetközi Törvényszéknek való kiadatása már folyamatban is van, így Mladics nem kerülheti el a tárgyalást.

Az akcióról mindössze annyit tudni, hogy letartóztatásakor Milorad Komadic néven igazolta magát irataival és DNS-vizsgálatnak vetették alá elfogása után, majd Belgrádba szállították. Tadic elmondása szerint később szolgálhatnak csak pontos információkkal az akció részleteiről, mert nagyon fontos, hogy a titkosszolgálat előbb minden tényezőt megvizsgáljon.

Tadic a hír bejelentésekor elmondta, hogy ezzel a lépéssel tisztára mosta magát Szerbia és a szerb nép, lezárta fájdalmas múltjának egy nagyon fontos fejezetét. Megemlítette azt is, hogy minden más országtól is elvárja, hogy így tegyen és nem felejtette el felhozni a koszovói szervkereskedelem példáját, hangot adva annak, hogy a bűnösöket abban az ügyben is meg kell találni. Tadic arra a kérdésre, hogy várhatóak-e tüntetések a sokak szemében hős Mladics elfogása miatt, kitérő választ adott, miszerint nem akar találgatásokba bocsátkozni.

Érdekesség, hogy Mladicsot éppen egy nappal azután fogták el, hogy a hágai főügyész jelentése szerint Szerbia nem tesz meg mindent a háborús bűnösök kézre kerítéséért és ez blokkolhatja az ország útját az Európai Unió felé. Tadic szerint ez az állítás többé már nem állja meg a helyét, de figyelmeztetett, hogy addig nem nyugszik, míg a Mladicsot eddig bújtatókat is meg nem találják, illetve nagyon fontos Goran Hadzic, az egykor Horvátországban harcoló krajinai szerb hadsereg korábbi vezetőjének elfogása is.

Ratko Mladicsot 1995-ben vádolta meg a Hágai Törvényszék háborús bűnökkel, többek között őt téve felelősnek a srebrenicai népirtásért és Szarajevó 1992 és 1995 tartó ostromáért, melynek során több mint 10 ezer ember halt meg. A boszniai szerbek akkori politikai vezetőjét Radovan Karadzsicsot 2008 nyarán kerítették kézre. Mladics elfogását Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Catherine Ashton, az EU külügyi főmegbízottja is üdvözölték.

Molnár Tamás

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás