Rasmussen: a NATO egyértelműén haladást ért el Líbiában

A NATO főtitkára Anders Fogh Rasmussen május 19-én hivatalos látogatásra érkezett Pozsonyba. Rasmussen találkozott Ivan Gašparovič szlovák köztársasági elnökkel, Iveta Radičová miniszterelnökkel és Mikuláš Dzurinda külügyminiszterrel is.

 A líbiai helyzeten kívül szóba került a NATO kapcsolata Oroszországgal, Szlovákia csökkenő katonai költségvetése, amely a hadsereg modernizációjára is rosszul hat, és a közép-európai ország csökkenő részesedése a NATO-műveletek finanszírozásában.

A NATO a líbiai küldetésében egyértelműen haladást ért el és sikerült jelentős mértékben gyengíteni Kadhafi rendszerének katonai képességeit, mondta Rasmussen a délutáni sajtótájékoztatón. Kadhafi rezsimjének elszigeteltsége minden egyes nappal nő és a NATO tovább növeli a nyomást. A főtitkár három célt emelt ki: a lakosság elleni támadások megállítását, Kadhafi erőinek teljes visszavonulását és a humanitárius segélyek biztosítását. A líbiai helyzetnek viszont szerinte nem katonai megoldása van, ugyanakkor szükséges egy olyan politikai folyamat beindítása is, amivel a líbiaiak saját kezükbe vehetik a sorsukat.

Rasmussen úgy gondolja, hogy a katonai műveletek és a politikai lépések együttese a rendszer megsemmisítéséhez vezet. Oroszországgal kapcsolatban elmondta, bár léteznek nézeteltérések, vannak területek, ahol mindkét félt közös érdekek kötik össze és egy valódi stratégiai partnerség kialakítására szólított fel. A főtitkár két különálló rakétavédelmi rendszer kiépítését támogatná – egyiket a NATO, a másikat Oroszország égisze alatt, amelyek saját területük védelméért lennének felelősek, de akár adatokat is cserélhetnének.

Rasmussen programjának része volt egy előadás is, ahol diákokkal beszélgetett a NATO szerepéről egy változó és bonyolult nemzetközi biztonsági környezetben. A főtitkár szerint a nagy változások idejében fontos, hogy legyen egy „horgony”, amely biztonságot jelent és számítani lehet rá. A NATO egy ilyen horgony már hatvan éve, mondta Rasmussen a diákok előtt és hozzátette: a szövetség egy olyan fórum, ahol Európa és Észak-Amerika közösen próbálnak helyt állni olyan kihívásokkal szemben, mint például a terrorizmus vagy fegyverkereskedelem.

Molnár Antónia

Felkapott hírek

Friss hírek

Mostantól a krími ellenállás napja a mai Ukrajnában

Pontosan hat éve, 2014. február 26-án a krími Szimferopolban tartották a legnagyobb tüntetést a félsziget Ukrajnától való elszakadása ellen. Zelenszkij ukrán elnök ezért bejelentette, hogy elnöki rendeletben február 26-át az orosz megszállás elleni krími ellenállás napjává nyilvánítja, amelyről mostantól minden évben megemlékeznek.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás